2.rész-Ismerkedés

Mire újat kérdezhettem volna, kifakadt és fel-alá járkálva elkezdte a mondandóját.
-Ki akarnak képezni minket, hogy sárkányokat öljünk! És apa nem érti, hogy én ehhez nem értek, és kész. Eddig se ment volna, előbb nyársal fel egy sikló, minthogy belépjek az arénába! De most, hogy itt van Fogatlan, nem is akarok próbálkozni vele. Nem tudom mi fog történni-Csak ez után nézett rám.-Ne haragudj, most nyilván azt hiszed meghibbantam. Így ismeretlenül...
-Semmi baj.-mondtam, de egy kicsit azért meglepődtem.
Míg ezt mondtam, a sárkánya odajött hozzám, és megszaglászott, mire én hátrahőköltem.
-Miért félsz tőle? Nem azt mondtad, hogy békében éltek a sárkányokkal?
Gyorsan felálltam és még mindig az éjfúrián tartottam a szemem. Rájöttem, hogy nem akar bántani, majd elfordítottam a fejem és a tenyeremet a feje elé tartottam, mint ahogy a filmben is láttam.
 Egy kevés idő után már éreztem is a pikkelyeit.
Sikerült! Megbarátkoztam egy sárkánnyal! Tuti, hogy álmodok!
-Tudod, ez bonyolult. Nálunk nem élnek sárkányok, ezért is nem állunk harcban velük -csodálkozva
nézett rám, majd a kínos csöndet egy varjú károgása szakította meg. Kissé zavarodottan szólalt meg.
-Hogy lehet ez?
-Hát így.-vontam meg a vállam.
Még egy kevés maga elé meredés után megszólalt.
-Talán ideje lenne elindulni... Hát, köszönöm a segítséget- még mindig hallottam a zavarodottságot a hangjában.
Felszállt Fogatlanra és már menni is készültek.
Elkomorodtam. Olyan történik ami még álmomban se, és már vége is.
Még egyszer rám nézett, szerintem megláthatta rajtam, hogy mi bánt, mert ez volt a következő mondata:-Nem élnek itt sárkányok? Akkor még biztos nem is repültél.
-Nem..sajnos
-És szeretnél? Úgy is körül akartam nézni errefelé... Vedd köszönetképpen.-mosolygott rám
Magasságos! Én repülni? Éjfúrián? Azt hiszem lassan hívhatják a mentőt.
-Hogy Én? Hát legyen, de biztonságos ez?
-Biztonságos ilyen későn egyedül az erdőben sétálgatni?
Igazat kellett adnom neki. Segített felülni. Minden porcikám remegett.
-Kapaszkodj!
Miután kimondta, már fel is szálltunk. Én meg sikítoztam, de rájöttem, hogy ez nem a legjobb ötlet, így helyette szegény Hablaty vállát kezdtem szorongatni.















De, amit akkor láttam...Gyönyörű volt! Látszódott az egész falu. Tátott szájjal bámultam.
Még jó, hogy éjszaka van, így nem láthat minket senki. Közben beszélgettünk.
-Ez ez.. fantasztikus! Nézd! Ott lakom!-mutattam egy házra-És ott az iskola!
-A micsoda?
-Jobb, ha nem tudod.
-Rendben. Itt minden olyan más mint otthon.
-Miért? Miben másabb Hibbanton élni?
Hátrafordult, és összeráncolta a homlokát.
-Honnan tudod, hogy hibbanti vagyok?-kérdezte, sőt még Fogatlan is rám nézett.
Most mondjam el neki? Na jó, legyünk őszinték.
-Ööö, hát ezt sokan tudják. Van egy olyan izébizé, amiben szerepeltek.
Nem hiszem, hogy értette, de próbált okos fejet vágni.
-Nem igazán tudom miről beszélsz.
-Az a lényeg hogy vannak akik ismernek titeket.
-Komolyan? De hát hogy?
-Hagyjuk, nehéz lenne elmagyarázni.
Egy ideig csendben voltunk, addig a tájat kémleltem. Lenéztem, de nem kellett volna! Túl magas volt nekem, és legalább annyira van tériszonyom, mint amennyire a pókoktól félek, de ez más sztori.
Ebből a gondolatmenetből egy fájdalmas sóhaj zökkentett ki, ami Hablatytól érkezett.
-Minden rendben?-kérdeztem
-Holnap nagyon nehéz lesz. Ha a többiek már csak a kapunál meglátnak gúnyolódnak vagy kinevetnek. Habár ez még a könnyebbik része.
-Menni fog. És ha képeznek, akkor nem kell ölni.
-Igaz, de az is el fog jönni.
De jó, hogy én tudom mi fog történni!
-Tudod mit?
-Mit?
-Gyere el holnap ilyenkor, és meséld el mi történt.
-Hát rendben... Végül is nem lakunk túl messze. De nem tartasz tőle, hogy beléd csap a villám, vagy ilyesmi? Mások nem is mernek a közelembe jönni.
-Ez bolondság! Attól mert más vagy mint ők egy törzsbe tartoztok, és nem túl szép ez tőlük. Hidd el, csak féltékenyek.
-Van is mire.
-Te vagy a törzsfő fia, hogy ne lenne már!
-Látom, te tényleg sokat tudsz rólam.-mondta egy félmosollyal-Lassan tényleg menni kell, ha még aludni is akarok egy keveset.
Váltottunk még néhány szót, majd pár perccel később már landoltunk is az erdőnél.
-Akkor holnap. Jó éjszakát!
-Neked is. Rendben, akkor holnap.-mondtam, és már szelték is az eget.
A sok kaland közepette eszembe se jutott milyen fáradt vagyok. Hazafelé vettem az irányt, és boldog voltam, mert azt hiszem lett egy új barátom,  egy másikkal pedig hosszú idő után újra találkoztam.
                                                                       Folytatjuk

Megjegyzések