4.rész- Lebukás és nagy gubanc

Utolsó óra- tesi, mert miért is ne? Nem baj, hogy volt már aznap vagy kettő. Épp kosaraztunk.
-Szabadon vagyok!-jeleztem a csapattársaimnak, de persze megint nem vettek észre. Nálunk ez úgy szokott menni, hogy a fiúk önzők és a lányoknak nem passzolnak. Mondjuk akkor én is le voltam már fáradva, de dacból játszani akartam.
-Dávid, menj fel!
-Fiúk, mi is itt vagyunk, ha nem látnátok el idáig!-szólt rájuk mérgesen Dóri.
Na igen, eltelt egy kis idő azóta... Úgy 2 hét. A barátnőm beiratkozott az osztályba, aminek nagyon örültem, és nem is lakunk túl messze egymástól. Na de elkalandoztam egy kicsit, erről később!
És abban a pillanatban minden szem a labdára szegeződött én pedig eltökéltem magamban, hogy megszerzem. Futottam, majd mikor Dávid mellé értem kikaptam a kezéből, mire ő meglepetésében majdnem hátra esett. Lepasszoltam Dórinak majd ő vissza és néhány másodperccel később a kosár a "kosárban" landolt. A többi lány meg is tapsolt minket, az ellentétes nem pedig majd megpukkadt mérgében.
-Látjátok, néha ide is lehet dobni.
Pont ekkor kicsengettek, elindultam ebédelni majd haza, de természetesen nem voltam egyedül.
- Ez de jól sikerült most.
-Ezért vagyunk mi jó csapat- Dórival összepacsiztunk.
-Na és, mit csinálsz ma?
- Délután tanulok, este meg....
Villám gyorsasággal a szám elé tettem a kezem és nem fejeztem be a mondatot, mert rájöttem, hogy elszóltam magam.
-Mit csinálsz este??
-Na jó, tudsz titkot tartani?
-Ez komoly kérdés?!
Elmeséltem neki, mi történt két hete az erdőben és, hogy kikkel találkoztam aznap éjjel amikor a filmet néztük. Először eléggé furcsán reagált, majd nagyon izgatott lett.
-Tényleg repültél Fogatlanon??
-Igen.-vigyorogtam.
Jó volt erre így visszaemlékezni:

Mire végeztem a meséléssel eljutottunk a sarokig, ahonnan egyedül indultam tovább:
-Na szia, majd mesélek!
-Szia-elköszöntünk, de láttam rajta, hogy le van sokkolva.
Habár én is le voltam.
Lassan haza is értem.
-Halihó!-nyitottam be jókedvűen az ajtón.
Mivel nem köszönt vissza senki, így körbejártam a házat, de rá kellett jönnöm, hogy a senkin kívül a világon senki sincs otthon.
Egy cetli hevert az asztalon:
"Szia Réka
 Akadt egy kis dolgom,  de ne aggódj, négy órára itthon leszek.
 Jó legyél! 
Puszi:Anya"
Hát ez fantasztikus-gondoltam magamban. Felviharoztam a szobámba és elkezdtem a leckét. Nemsoká végeztem is vele,és még maradt két órám míg hazaérkeznek. Elütöttem az időt, anya is megjött, este 8 lehetett.
 A szüleimnek is meséltem Hablatyról és Fogiról (néha így hívom :)), nem volt túl könnyű elmagyarázni nekik, de amikor megmutattam nekik egy ruhámba akadt sárkánypikkelyt már nem volt annyira nehéz meggyőzni őket. Tudták, hogy ezek az esti sárkányos pillanatok nekem mennyire fontosak, így el is engedtek minden nap, ennyiből megúsztam (hála a jó égnek!). Eltelt már két hét, azóta minden egyes nap kimentem arra a tisztásra, és beszélgettünk. Mesélt arról, hogy milyen sárkányokkal vívnak a kiképzésen, hogy Halvér már megint milyen okos és a többi társáról is.
De legjobban azt szerettem, amikor Astridról beszél. Még a hangjából is sugárzik, mennyire szereti.
A fiúval lassan legjobb barátok lettünk.
Elindultam ismét ki az erdőbe. Tudtam, hogy még nagyon korán van, de Hablaty már ott volt. Arcáról messziről sötétlett az aggodalom.
-Hát te? Már itt is vagy?
Csak rám nézett, de nem szólt vissza
-Baj van?
-Igen, méghozzá egy jó nagy.
-Mondd már!
-Engem választottak ki a vének-mondta, majd lehajtotta a fejét.

Sziasztok!
A rész mellett szeretném elmondani, hogy nagyon boldog vagyok, amiért meglett az első olvasóm. Nagyon köszönöm <3!!                                                    

Megjegyzések

  1. Nagyon jó volt és siess a kövivel! :)
    Szívesen olvasom a blogodat és én is nagyon köszönöm hogy folytatod a történetet.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése