9.rész- Viking lányok és egy állati nagy gond /1

Reggel korán elindultunk. Könnyen beadtuk, hogy program lesz az osztállyal így meglóghattunk. Nálam csak egy vikinges szett volt, így kénytelenek voltunk így a tisztásra vonulni, én felvettem egy hosszú overált, hogy a ruhám ne látszódjon ki.
Az erdő most is gyönyörű volt, igaz, éjszaka én jobban szeretem, mert titokzatosabb.
Hablattyal úgy egyeztettünk, hogy most már itt kell lennie.
-Én előremegyek, rendben?
-Rendben.
Odacsászkáltam a szokott helyre, ahol meg is láttam őket:



















-Ahj! Ez nem lehet igaz! Beakadt!
*kuncogás*
-Ki van ott?-kezdett el keresni.
Megpróbáltam csendben maradni, és egy vastag törzsű fa mögé bújtam. Közben Dorci is megérkezett.
-Mi az?-suttogta.
-Semmi.-nevettem.
-Na jó, akárki is van ott, jöjjön elő!
Messzebb akartam botorkálni, de természetesen a semmiből előttem termett egy méretes fagyökér és jó nagyot estem benne.
-ÁU!
-Odin szakállára, a frászt hoztad rám!
-Rám meg ez a fa hozta a frászt!
Kibotorkáltam (vagy inkább mindketten) a tetten érőim elé.
-Te jó Isten! Tényleg itt vannak!-Dorcinak szó szerint leesett az álla.
-Hazudnék én neked?
Hablaty felénk fordult, de olyan ügyetlenül, hogy majdnem hátra esett.
-Segíthetek?
Míg kiszabadítottam a fiút, ő a kísérőmhöz lépett (vagyis csak akart).
-Szia! Te biztos Dóra vagy. Trixi rengeteget mesélt rólad.
-Sz-szia! Te meg Hablaty, ugye? Istenem, tényleg létezik! És ő Fogatlan?
-Igen.
Sikerült elválasztanom a két jómadarat. A sárkány új ismerőse felé lépett, aki hátrahőkölt előtte.
-Nyugi, halat eszik, nem embert!
-Engem se bántott annak idején.
Miután összebarátkoztak, felpattantunk a fúriára és Hibbant-sziget felé repültünk. Nemsoká az arénánál landoltunk, mivel a csapat általában ott szokott gyülekezni.
-Helló, srácok!-köszöntem.
-Szia Trixi! Ő ki?-jött kórusban.
-Ő itt a barátnőm, Dorci. Tudjátok, már meséltem róla.
-Sziasztok :)!
-Szia!
Mindenki illedelmesen bemutatkozott, sőt még Kő és Fa is, akikből nem néztem volna ki.
-Mit szólnátok, ha repülnénk egyet?-ajánlotta fel Hablaty.
-Nem rossz ötlet.
-Akkor mire várunk még?
Én visszakecmeregtem Fogira, Dóri pedig Astrid mögé ült.
Körberepültük a szigetet, majd versenyeztünk fel Gothi házáig, meg vissza Néma Swen farmjáig, aminek Hablaty nem igazán örült, de azért mégiscsak belement, és ő is nyert. Takony lett az utolsó, mert Kampó többször is lelökte magáról, amit a sárkány szerintem nagyon is élvezett.

                                                                  -A farmon-

-Ez állat volt!-kiáltottam a lemaradottaknak.
-Totál nem volt az!-akadt ki Takonypóc-Csaltál, láttam!
-Nem csaltam!
-Takony, veszteni is tudni kell.-mondta Halvér.
-Te csak maradj csendben, Halfej!
Míg Takony és Hal marakodtak, a törzsfő és Bélhangos közeledett felénk.
-Apa? Történt valami baj?
-A sárkányok! Az a baj! Az állataink annyira félnek tőlük, hogy se tejet, se tojást nem adnak! Ha ez így megy tovább, akkor...
-Miért félnek?-kérdezett vissza-Nincs rá okuk. A sárkányok már békések, nem bántanak senkit.
-Akkor mégis mivel magyarázod ezt?-Bélhangos egy üres vödröt tartott Hablaty orra elé.
-Nem tudom, de találok rá megoldást.
-Azt remélem is.
Mikor azok ketten lementek, Hablaty felénk fordult.
-Jól van, banda. Megoldást kell találnunk a problémára.
-És mégis hogyan?-kérdeztem.
Úgy próbálkoztunk, hogy néhány jakot, birkát és csirkét bevittünk az arénába és néhány önkéntes járókelőtől elkértük a sárkányát.
-Szóval: ha az állatok látják, hogy a sárkányok barátságosak, akkor nem tartanak majd tőlük.
-És mégis hogy akarjuk ezt elérni?-tette fel a kérdést Dóri.
-Hát...így!-kezdtem el egy jakot egy szörnyennagy rémség elé tuszkolni, ami nem volt túl könnyű.-Segítenétek?
-Hát persze! Kampó, told ide az üleped!
-Szerintem nem a sárkányét kéne ide tolni, hanem a jakét oda.-mutogattam.
Együttes erővel sikerült odataszigálni. Már majdnem sikerült kibékíteni őket, de a szörnyennagy tüzet okádott rá.



















-Ezek szelíd sárkányok?-kérdezte Astrid.
-Ööö...Igen.
Körülbelül egy óráig próbálkoztunk, de miért is jönne egyszer az életben össze nekünk valami?
-Hogy megy, fiam?-érkezett meg Pléhpofa.
-Nagyon rosszul. Még mindig félnek.
A férfi összehúzott szemmel nézett a két sárkányra.
-Apa! Csak holnapig adj időt! Kérlek!
-*sóhaj* Hablaty, közeledik a tél, és egy egész falut kell etetnem.
-Őszintén szólva, szerintem nem kéne őket ennyire etetni.
-Estig várok. Ha nem változik a helyzet, a sárkányaitokat bezárjuk.
-Micsoda?!-hüledeztünk.
-Ez az utolsó szavam.-mondta, majd kiment.
-Ezt nem teheti!
-De igen. Ha nem rémlene, ő a törzsfő.
                                                               Folytatjuk...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése