18.rész-Késői expedíció

Sziasztok! Elnézést kérek a késésért, de még most jutottam el odáig a sok suli után, hogy szünet van. Mostantól próbálok naponta/kétnaponta részt hozni, mint az őszi szünetben. Itt a rész:

Szóval így teltek a napok-unalmasan és még unalmasabban. A tanáraim sorra sózták rám a feladatokat egy hét erejéig, még arra sem volt időm, hogy legalább egyszer ellátogassak Hibbantra.
Avót az erdőben rejtegettem, nehogy valaki meglássa és mindennap kiszöktem hozzá. Amikor anyáék meglátták, na, az nem volt felejthető. Anya majdnem hátra esett, de végül is nem zavarta őket.

Ez a nagy félév előtti ráhúzás valamelyest oldotta a feszültségemet a csapdászbanda miatt, de eldöntöttem, hogy amint lehet elindulok és megkeresem a hajó romjait. Ami még jobb volt, hogy elérkezett a várva-várt utolsó nap és szokásunkhoz híven összeült az osztály egy kis bulizásra.

Amikor vége lett hazaindultunk.
-Hé, Réka! Mikor megyünk Hibbantra?-kérdezte a barátnőm jókedvűen
-Már bocs, de erre a névre nem hallgatok!-vigyorogtam.
-Akkor Trixi-forgatta meg a szemét.
-Majd holnap, fáradt vagyok. Na szia!
-Szia!

Otthon lepakoltam, majd ki az erdőbe. Sajnálom, Dorci, de ide nem jöhetsz velem. Ezt nekem kell elintéznem. Amikor megérkeztem, füttyentettem egyet. Sárkányom egyből lemászott egy fáról, amint meghallott engem. Nagyon okos jószág, néhány óra alatt megtanulta az alapparancsokat.

-Szerbusz, kislány. Segítened kell nekem-mondtam, mialatt kiborítottam elé egy nagy kosár halat.
Amint befejezte, folytattam.
-Meg kell keresnünk a Gyilkost.
Avokádó morogni kezdett.
-Tudom, nekem sincsenek túl szép emlékeim onnan, de muszáj. Amíg ki nem derítem mi történt velük, addig nem adom fel.

Felpattantam a hátára és elindultunk arra felé. Néhány óra múlva megláttam azt a szigetet, amin megszálltunk a srácokkal.

-Repüljünk el a hegyig, majd onnan északra!

Úgy is tettünk, majd amikor megláttuk a végtelen tengert keresgélni is kezdtünk. Már rengeteg ideje tartottunk arra, de semmi. Aztán még tovább mentünk és valami jeges-fás tárult a szemünk elé.

-Mi az? Nézzük meg!

Eléggé sötét volt már, ezért közelebb kellett szállnunk, hogy szemügyre vehessük a dolgokat.
Az a hely kicsit hasonlított egy erődre. Azért mondom, hogy hasonlított, mert tele volt hatalmas jégdarabokkal az egész tákolmány. Ahogy körbeszárnyaltuk felfedeztem közel hozzá négy lábnyomot és biztos voltam benne, hogy sárkányé. Nyilván nem éjfúriáé vagy szörnyennagy rémségé, mert attól sokkal nagyobbak voltak. Hirtelen az jutott az eszembe, hogy a Vörös Halálnak volt ekkora járó felülete.

-Oda le!-mutattam az irányt.

Le is ugrottam, hogy jobban megnézzem. A nyom nem volt friss, legalább egy-két hónaposnak tűnt.
Stimmelt, habár nem voltak hosszúkásak a karom részei, mint ahogy a fajtára jellemző, inkább tömzsibb.
De hogy kerül ide ez a sok jég?! Oké, hideg van de egy faépületnek nem szabadott volna befagynia. Ráadásul tűzokádó sárkány járt erre, akkor biztosan fel kellett volna olvadnia. Ez érdekes.
Megszagoltattam a hátasommal, aki furcsán izgatott lett, miután megérezte a szagát.

-Jól gondoltam, Vörös Halál?
Az megrázta a fejét. Nem igen értettem, talán bedugult az orra, vagy mi? Más nem lehet!
Bizonyára tovább is jutottunk volna a rejtély megfejtésében, ha nem hallottunk volna hangokat.
Bebújtunk egy kőszikla mögé és hallgatóztunk. Kidugtam a fejem, hogy szemtanúja is legyek az eseményeket.

De rá kellett jönnöm, hogy nem is annyira idegenek. Két alakot láttam úgy tíz méterre, kezükben lámpás égett, ami megvilágította az arcukat.

-Eret! Beszélnünk kell.
-Mégis miről?
-Nagyon jól tudod, hogy milyen súlyos sérülést szenvedett a keresztapád.
-Igen...tudom. Mit mondtak a kuruzslók, mikor jön rendbe?
-Mindent elkövettünk, de az orvosok szerint a kapitány nem éli meg a hajnalt sem.
-Hogy? Mit mondtál? Hazug!-fogta meg Eret a másik fiú gallérját. Felismertem őt is: az a fiú, aki lefegyverzett a hajón.
-Túl sok vért vesztett... És a sebei túl nagyok. Nincs már mit tenni.
-A-az nem lehet.
-Márpedig így van. Légy erős. Ha meghal, neked kell átvenned a hajót.-mondta a másik fiú.-Ez volt a végakarata.
-Hát rendben. És az a kis mitugrász?-érdeklődött.

Rikó!-futott át az agyamon a név.

-Hogy érted? Ő is sérült volna?
-Nem, azt semmi nem tudja elvinni, max. az a kiscsaj, de már őt biztos felfalta az a dög.-hú, itt de dühös lettem!-viszont nem tudom elég erős-e, hogy velünk maradhasson.
-Fogadd meg a tanácsomat. vigyük magunkkal, ha másnak nem is, de jó lesz sárkánykajának-mindketten ördögien felnevettek, majd el is indultak vissza.

Én is megindultam Avóval, de a hallottak miatt nem figyeltem a lábam elé és megcsúsztam, ezért a földre estem.
-Mi volt ez?-fordultak vissza.
Esélyünk se volt, megláttak minket.
-Már megint te? Kapjátok el!
-Avokádó, gyorsan!-felugrottam a nyakára. Még gyorsan visszakormányoztam, hogy letörjek egy darabot ebből a jégből, majd fénysebességgel kezdtünk visszafelé száguldani.
Hallottam a hangokat:
-Nem lóghat meg megint!
-A katapultokhoz!
-Tűz!
-Hagyjátok! Tudjátok mit? Menjetek csak! Úgy sem repülhetek már sokáig!

Ez volt az utolsó mondat amit hallottam, majd eltűntünk az éjszaka sötétjében...


OMG! Első rész gifek/képek nélkül! Ez így nincs rendjén! Úgyhogy ezzel a képpel búcsúzok (nyilván nem nehéz kitalálni, hogy kapcsolódik a részhez):

                                               /A tűz olyan elavult, én jeget lehelek/



Megjegyzések

  1. Jó lett és a kép is szuper! Várom a kövit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Szépen! Habár a képet nem én szerkesztettem, hanem a neten találtam, de nekem is tetszik :)

      Törlés
  2. Mindenképp kiteszem ma a részt, csak előröl kell írnom a felét. Kérlek, nézzétek el nekem :))

    VálaszTörlés
  3. Tök jó lett, Trix!Olvasom is tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trixi. $n is mindjárt írok egy sárkányos sztorit.

      Törlés

Megjegyzés küldése