25.rész-A csapdász és a lovas /2

Észre sem vettem, hogy már kireggeledett. Kampót nem találtam magam mellett, ezért lefelé vettem az irányt az üregben. Igazából nem tudom, miért nem ki mentem először felkutatásra, megérzés.
Egyre lejjebb és lejjebb értem, de se híre, se hamva nem volt a sárkánynak.
-KAMPÓ! KAMPÓ, ITT VAGY????
Semmi válasz.
-AJÁNLOM, HOGY LEGALÁBB TE NE TŰNJ EL!-kiáltoztam, mire a föld elkezdett remegni. Azért azt nem gondoltam volna, hogy ennyire súlyos! 
-Na végre! Bejártam érted a fél világot! Ömmm...itt vagy?- a földben egy nagy hasadék keletkezett, és felém tartott valami. Ez nem Kampó, de akkor mégis mi...vagy ki?-gondolkodtam.
Egy hatalmas sikolyt hallottam, majd valami kiemelkedett a "padlózat"-ból
(A végét ne figyeljétek)

 -Ó, ne!-hebegtem és megkíséreltem elfutni egy szikla mögé, hátha nem vesz észre. Hülye ötlet volt. A sárkányoknak ezerszer kifinomultabbak az érzékszerveik, mint neked, te agyatlan!-szidtam magam gondolatban.
Ismerős is volt nekem ez a földbe vájt alakzat, de úgy tűnik teljesen elvette az eszem Avokádó eltűnése. Egy percig néma csönd volt, kissé meg is nyugodtam, hogy elment, aztán éreztem Kampó leheletét a hátamon.
Oda is néztem és esküszöm, hogy ekkora hátast még az unokatesóm madárpókjától se dobtam, ugyanis a második szökevényecske helyett az a Suttogó Halál nézett velem farkasszemet, ami az előbb előtört.
-Futnom kéne, igaz?-kérdeztem meg a sárkányt (?), majd a választ meg sem várva kezdtem kifelé rohanni.
-KAMPÓ!!!!!!!!!!!!! SEGÍÍÍÍÍÍTS!-ordítottam torkom szakadtából.
Egy olyan helyre jutottam, ami nem vezetett sehová, egyszóval: zsákutca. Hátra nézve láttam, ahogy felém tart. A kezembe vettem a kardomat készen arra, hogy megvédjem magam. Nem akartam én bántani, viszont reggelivé sem szerettem volna válni.
Először lassan, majd egyre gyorsabban jött.
-Gyere csak, nem bánt a mami!-suttogtam vigyorogva. Őszintén szólva nem féltem tőle, csak meglepődtem, hogy szembe találkoztam vele. Egek, mi van ha egy ilyen nekiment Avónak??-kérdezősködött a hangocska a fejemben, majd válaszolt is: Fejezd már be, ez most nem a megfelelő alkalom!
Eleget is tett a kérésemnek a bestia és közelebb jött, de mielőtt elért volna, megfordult és egy érdekes hangot adott ki. Rájöttem, hogy a társait hívja, ezért felkaptam egy maréknyi kavicsot a földről és elkezdtem dobálni.
-Mi van öreg? Mitől pislogsz?
Kár a gőzért, Trixi. Rövidesen még kettő érkezett és bekerítettek. Egyetlen esélyem az lett volna, ha szárnyakat növesztek, de az nem jött össze. Helyette Kampó süvített be értem és kapott fel a hátára, aminek annyira megörültem, hogy nem is dorgáltam le (ami késik, nem múlik ;)).

Kergetőztünk egy ideig, majd megláttuk a kiutat.

-Arra!

Ki is értünk sértetlenül és igyekeztünk volna hamar eliszkolni, de akkor hallottam egy ugyanolyan sikolyt, mint az előbb. A sárkány alattam elég furcsán reagált rá.
-Mi a baj, nagyfiú?
A fejét ide-oda mozgatta. Sárkánygyökér? Nem. annál valami sokkal nagyobb és rosszabb. Egy hatalmas, fehér színű, vérvörös szemű, tüskés izé emelkedett ki a lyukból. Említettem már, hogy hatalmas????
A többi csatlakozott hozzá és így már négyen jöttek ellenünk.
-Pörköljünk oda nekik!
 Kampó nehezen indult be, Mintha a hangja zavarná. Kisvártatva támadásba lendültünk. Egy kicsit megégettük a szemét a behemótnak, de nem ért semmit. Mintha egy páncél lenne rajta. A többi védte, az nem is támadt ránk. Milyen sárkány ez egyáltalán? Valami alfa? Még nem láttam ilyet.
Tüzeltünk ide is-oda is, de semmi haszna nem volt. Csak egy dolog miatt bírták olyan jól: túlerőben voltak. Kettőnknek elég lett volna csak a nagy fehér szörnyeteg.
A hátas-helyettesítőmet (ez a szó :P) arra utasítottam, hogy válasszuk a könnyebb utat és meneküljünk. Sok lett volna ez nekünk. Egy ideig követett, majd visszafordult. Remélem most láttam először és utoljára, már csak azért is, mert Halvér egyből tanulmányozni akarná.

Végre elértünk egy biztonságos övezetbe.
-Hol voltál??? Meg is ölhetett volna!
*bűnbánó arc*
-Ez most mindegy. Avokádót napok óta senki se látta, tovább kell mennünk.
Felugrottam a hátára és hirtelen eszembe jutott egy mondat: "Menjetek csak! Úgy sem repülhetek már sokáig!"


*Ismeretlen (már akinek nem esett le XD) karakter szemszöge*


Jól gondoltam, nincs semmilyen használható dolog, csak egy kevés vízzel szolgálhatok a Vadnak. Nem tudom miért, de ez a név már a legénység között ráragadt. Ahj! Miért segítettem nekik? Mondjuk nem nagy segítség volt, csak meglátták, hogy rátapadt a szemem, mikor épp arra jártunk és lelőtték. Biztos, hogy ez a sárkány érezte a szagunkat, mégsem kezdett el támadni vagy bántani minket. Igaza volt. És tényleg ki fog csinálni.
Már indultam volna vissza, amikor valaki megállított.
-Te mit csinálsz itt?-kérdezte tőlem egy csapdász egy másik hajóról. Annak ő volt a vezetője, a neve Rychon [Rájkön].
 Nagyon befolyásos ember, közvetlen kapcsolatban állt azzal, akinek szállítunk.
-Hogy én?-kérdeztem ijedten.
-Miért? Látsz itt még valakit?
Körbenéztem, de egyedül voltunk.
-Nem...azt hiszem.
-Hát persze, hogy te! Nem válaszoltál a kérdésemre.
-Csak...viszek egy kevés vizet a Gnúvadnak, azt hiszem...nem tud jeget köpni...kiszáradt. Igen! Pontosan ezért vagyok itt.-találtam ki hirtelen, nagy a szerencsém, ha beveszi.
-Hát jó. Ugye tudod, hogy itt nálunk mi jár egy árulónak?
-Persze. Fu-fullasztás a tengerbe.-válaszoltam. Megfogott, végem van.
-Okos fiú.-nézett rám. Biztos, hogy gyanús vagyok neki-Még szerencse, hogy te közénk tartozol és nem fenyeget ilyen veszély. Bizonyára nagyon tehetséges vagy.
-Nem, nem igazán.-válaszoltam egy cseppet nyugodtabban a tőlem úgy tíz-tizenöt évvel idősebb embernek a fejemet lehajtva.
-Ne csüggedj, mindenki rossz az elején. Majd beletanulsz. Látom benned az akaraterőt. Egy nap még nagy csapdász leszel.-tette a vállamra a kezét.
-Kö-köszönöm, Rychon!-kisvártatva elment.

Olyan boldog lettem a szavaitól, mint még soha egész életemben. Mindig mindenki csak bántott, most  pedig...talán tényleg ügyes vagyok, csak még nem tanultam ki teljesen a szakmát. Egyre jobban kezdtem hinni magamban és kételkedni abban, hogy segítenem kéne annak a Szörnyennagynak.
Hisz az a lány is csak bántott engem. Csapdász vagyok! Az vagyok! Nem segítek a lovasoknak...
Viszont ez a sárkány nem esett volna csapdába, ha én nem vagyok. Talán kimosom a sebeit, de nem engedem el. Háhá! Eret büszke lesz rám, hisz bizonyára idecsalja majd azt a csajt.

Eleget tettem a döntésemnek, vittem egy kis vizet a Vadnak. A sebeit nem engedte kimosni, de nem is baj. Érzem, hogy most már el fogak fogadni, ha elkapom a lányt. A sikerem kulcsa ez a sárkány a ketrecben!

Tipikus példa arra, amikor egy részt a végén teljesen máshogy írok, mint ahogy elképzeltem, de így talán érdekesebb a storyline. Szép Napot nektek! ^^
(Sikoltó Halál fanok pacsi!)

Megjegyzések

  1. Én félek a sikoltó haláloktól!
    Bár Ride imádja őket.
    Jó rész lett, mindenesetre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D
      Hehe, igen, Ride oda van értük (egyszer kommentből tudtam meg)
      Most már érthető igazából, hogy miért van ki az ismeretlen (vagy annyira nem is) szereplőre.

      Törlés
    2. Hát Búza, lehet, hogy nem annyira (((egyáltalán nem))) örülsz neki, de a fejezet olvasása közben meg lettem egy kicsit ihletve...

      Törlés
  2. Pacsi!
    Már pont kezdtem volna tényleg nem érteni a reakciómat a múltkorira, erre háhá, mégis indíthatok bosszúhadjáratot! Amúgy nagyon tetszett a rész.
    Nekem is van, hogy teljesen más lesz a fejezet vége, mint gondoltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. High Five! Igazából nem terveztem ellenségesnek, igazából eredetileg kiszabadította volna Avokádót és megszöknek, de megihlettél :DD

      Törlés
  3. Hát, ez is egy szuper rész lett! :) Uhh, milyen kreatív kifogás...kiszáradt a Gnúvad, mi?XDD

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése