30.rész-A búcsú, a hazaút és a bakiparádé (Évadzáró epizód!)

Reggel arra ébredtem, hogy bökdösnek...Kő, Fa, aláírtátok a halálos ítéleteteket!
Átfordultam a másik oldalamra ezzel jelezve, hogy nagyon szeretnék aludni még úgy...egy-két évet, de erre csak leöntöttek egy tál vízzel, mire úgy felugrottam a kardomat kirántva, hogy el is estem. Csak röhögést hallottam, aminek a gazdája egy okkersárga és lila Szörnyennagy rémség volt. Eltettem a fegyverem, lassan feltápászkodtam, bevertem a fejem egy kiálló sziklába, amitől úgy meglepődtem, hogy megint a földre estem. Ez nem az én napom, már érzem.
-Hagyd abba!-rivalltam rá felemelve a hüvelykujjam, de ő "azt lesheted" arccal vigyorgott rám.
-Egyáltalán hány óra vaaaaan?-kérdeztem jól meghúzva a vaaaaan-t, mint általában, amikor anya felráz, hogy már megint iskolába kell menni...
Körülnéztem...
Hozzá kéne már szoknom, hogy a vikingek világában nincs ébresztőóra, számítógép, coca cola, vagy fanta narancs, kivéve, ha hozok magammal. (Fanta van, csak narancsos nincs XD) 

A telefonom Kampó nyerge alatt van, ott meg tudom nézni!-jutott eszembe és el is indultam, de előtte ránéztem a csacska sárkányomra, aki egyből jött volna utánam.
-Na ide figyelj! Itt maradsz, mert a végén még kigáncsolnál!-mondtam, majd kifelé vettem az irányt, de megbotlottam valamiben és MEGINT elestem.
-Miért kell nekem ötleteket adnom?!-kérdeztem, miközben még mindig a hideg kövön feküdtem, ő pedig még mindig rajtam szórakozott. Felkeltem és lementünk oda, ahol tegnap Valkával beszélgettünk, remélve, hogy ott találom.

-Jó reggelt, Trixi!-köszöntött már messziről.
-Jó reggelt, Valka!-viszonoztam a gesztust, mikor odaértem.
-Hogy aludtál?
-Köszönöm nagyon jól, amíg Valaki fel nem ébresztett.-utaltam a két tonnás gyíkra mellettem.
A nő felnevetett, majd elmentünk reggelizni, ami hal volt. Ő nem sütötte meg, de én rátettem a saját adagom Avokádó hátára, mire ő unottan rám nézett, amolyan "és ezért mit adsz nekem?" képpel.
-Pisztráng megfelel?-vigyorogtam, mire lángba borította magát és az ételem elkészült.
-Hát te mit csinálsz?-kérdezte Valka kíváncsian, mire megmutattam neki, mit hoztunk össze.

Néhány nap múlva -amikor már jobban megismertük egymást- megkérdezte, hogy lenne-e kedvem ahhoz, hogy vele menjek a sárkányok etetésére, de mivel Avó még mindig nem tud repülni a szárnysérülése miatt (ami már gyógyulófélben van, de nem szabad megerőltetni) én itt maradtam vele. Addig tüzetesen megvizsgáltam miden apró sebét, mert tudni akartam hányszor kell majd Rikót hasba rúgnom érte -hadd legyen csak ő a hibás ;) - mondjuk a közel jövőben inkább kerülöm a csete-patékat. Tényleg jobban nézett ki, de azért bevetettem a jó öreg mentolos fertőtlenítőkrémemet, ami mindig beválik, és bekentem vele a sérült helyeket. Tudom, hogy szereti a hűsítő érzést, na de hogy ennyire? Elkezdett rohangászni föl és alá, ugrabugrált, mint egy bakkecske, majd egy jó tizenöt perc múlva abbahagyta és odajött hozzám, de én akkor már szakadtam a röhögéstől.
Hatalmas szemekkel nézett rám, és egyből tudtam, mit szeretne.
-Mi az? Kérsz még?-kérdeztem, mire hevesen bólogatni kezdett.
-Na jó, te akartad!-mondtam, majd az ujjammal elkezdtem kenegetni a pofiját a fehér valamivel.
Húztam rá csíkokat, és aztán ráírtam ezt a feliratot:

                                                       "A világ legbolondabb sárkánya"
                                                                                         
Mikor végeztem megint rájött az öt perc, de rájött, hogy valamit ráfirkáltam és hozzám dörgölőzött rám kenve a maszlagot, ezután pedig nevetve elkezdtem kergetni.
-Állj csak meg! Rossz sárkány!

Erre két nappal jutott eszembe, hogy haza kellene üzenni, és ez is csak akkor, amikor Fanta fejbe talált a nagy sebességének köszönhetően. Valkának tetszett a levélhordós ötlet, majd írtam egy választ a srácoknak.

"Sziasztok!
Tudom, jól eltűntem, de meg tudom magyarázni. Mindent elmesélek, ha egyszer hazajutok, de ez még nem most lesz, mert Avokádóval elég nagy balhéba keveredtünk és csúnyán megsérült, ezért nem tud repülni. Az a lényeg, hogy megvan, nem kell aggódni, nemsoká otthon leszünk!
                                                                                                                        Trixi"
 UI: Bocsi Takonypóc, de hazaküldöm Kampót!

-Kampó, vissza kell menned.
A sárkány nagyon meglepődött.
-Muszáj, mert Takony már nagyon dühös lehet, amiért ennyi ideig elhoztalak.-szomorú szemekkel nézett rám-Ne haragudj, de tényleg muszáj. Most már minden rendben, vigyázz a szigetre!
Nagy nehézségek árán sikerült elparancsolni, szóval az egy szomorú nap volt.

A rákövetkező napokban jegyzeteket készítettem az újonnan megismert sárkányfajtákról (a füzetemből lefotóztam két oldalt):                          

Még úgy két hétig voltunk ott, amíg Avokádó szárnya meg nem erősödött. Egyik reggel, amikor megvizsgáltuk, rájöttünk, hogy most már újra röpképes, a szárnya megerősödött, így hát lassan ideje volt hazamennünk.

-Mindent köszönök, Valka!-mondtam, mikor már az induláshoz készülődtünk.
-Nincs mit köszönnöd. Én vagyok hálás neked, hogy a társaságom voltál az elmúlt hetekben, tudod, nem sokan járnak erre...
Épp felcsatoltam Avóra az új nyergét (a régi sajnos teljesen tönkrement, így készítettem egyet, ami a hazautat talán kibírja).
-Azt hiszem kész vagyunk.
-Ugye tudod, hogy bármikor szívesen látlak?-tette a vállamra a kezét.
-Köszönöm. Biztos vagyok benne, hogy találkozunk még.-mondtam és rámosolyogtam a nőre, aki viszonozta a gesztust.

Felpattantam a sárkányom hátára, majd felszálltunk a levegőbe.
-Viszlát!
-Viszlát Trixi!

-Végre találkoztam egy emberrel, akiben bízhatok. Így talán megakadályozhatjuk Drákóék sárkányrablásait, nem igaz?-kérdeztem a hátasomat, aki épp élvezte a repülést.
-Igazad van, most van más dolgunk is.
Ráhajoltam a hátára, így gyorsan siklottunk az égen. Mellettünk más sárkányok és madarak szárnyaltak, rég éreztem azt a szabadságot, mint akkor...talán addig sosem...
Ahogy ért minket a szembe szél, ahogy a felhők fölött szálltunk...azt hiszem, ilyen érzés, amikor az ember ebben a világban van. A sárkányok világában.
Nem tudom, mi lett volna, ha aznap este nem döntök úgy, hogy sétálok egyet...vagyis...pontosan tudom: ott lennének a szürke hétköznapok, az élet csak az iskolából állna, semmi másból, na jó...talán egyszer-kétszer valami jó is történne, de így...így jó élni! Sárkányokkal!
Talán kinevetnek, hogy hiszek bennük, talán kigúnyolnak miatta, de ők sosem érzik majd ezt a szabadságot, ezt a nyugalmat és boldogságot, mint TE, vagy én, akik ezt a világot a magukénak érzik...

-Kislány, csak én érzem úgy, hogy elfelejtettünk valamit?-kérdeztem a társamat, de nem tudta, mi lehet az. Hát persze!-vettem elő a telefonomat, majd bekapcsoltam, és mi fogadott? Na mi?

Önnek 127 nem fogadott hívása van tőle: Takács Dóra



Hát, sziasztok. Igen, láthattátok a címben, hogy ez az első évad utolsó része. Nem, a világért sem hagynám abba! Ez egy új fejezet kezdete...
Nos, amit a rész végén írtam az az én ars dragonicám (ha az irodalomban az arc poetica a költői hitvallás, akkor ez a sárkány-hitvallás) XD
És a tiétek mi?

Megjegyzések

  1. Hahaha... figyelünk irodalom órán?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De viccesek egyesek XD
      És igen, abból még sikerült ötöst írni XD

      Törlés
  2. Tök jó lett Trixi!Nagyon tetszett az első évad.És...ez a végén! :)
    Szuper lett! :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése