46.rész-Többet ér egy sárkányélet

Ahogy beöltöztünk az új "ruhánkba", teljesen felismerhetetlenek voltunk. Szerencse, hogy ez egy nagyon könnyű fém, így nagyon sok helyen be tudtam magunkat borítani vele. A következő éjszaka leple alatt kirepültünk, és az Angolna-szigetre mentünk, amit onnan ismerek, hogy rajta volt Willow térképén.

Így, hogy csak ketten vagyunk az én hűséges társammal, már felgyorsíthatjuk a dolgokat. Az volt az eredeti terv, hogy addig fosztjuk meg a csapdászhajókat a zsákmányuktól, ameddig csak lehet, és ha megtaláljuk az új menedékhelyüket, akkor átállítjuk a sárkányaikat a mi oldalunkra, és száműzzük őket a szigetvilágból...Igen, nagyjából ez a tervem, de én nem leszek ennyire kegyelmes. Bosszút akarok...bosszút, amiért annyi mindenkit bántottak. Az meg a másik, hogy jó lenne tudni, hogy ki az a férfi, aki annyira el akar kapni, és miért.
Ennél a szigetcsoportnál láttam egy-két lehorgonyzott hajót, gondoltam átfésülöm őket. Embereket is láttam, akik TÚL ismerősek voltak, de azért közelebb merészkedtem, és próbáltam kihallgatni őket. Még szerencse, hogy rendesen feltérképeztük a körülöttünk lévő helyeket.

-Közlegény?-hallgatott ki egy fiatal srácot eret, akit eddig nem ismertem. A többi a Gyilkosról körülöttük állt.
-Szolgálatára! A nap folyamán nem találkoztunk sárkányrablókkal, sikerrel ejtettünk foglyul egy Viharszelőt és három Siklósárkányt.
-Köszönöm. Látjátok, több ilyen emberre lenne szükségünk!-veregette meg a vállát-Köszöntelek a fedélzeten!
Úgy láttam, új tag lépett be, amit nem nehéz megérteni, mert néhány hete az egyik emberük csúnyán eltörte mindkét lábát...Higgyétek el, ahhoz semmi közöm nem volt!
-Hozzátok őket ide!-utasította őket Rychon, és ezek szerint a Király is itt volt.
kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy elővezették a megláncolt rabokat. A Viharszelőnek sérült volt az egyik bal szárnya, mégsem figyelt rá oda senki.
-És ezzel én mit kezdjek?-mutatott rá gúnyosan-Csak annyit ér, amennyit az a Szörnyennagy, amit a vízbe dobtak a múltkor.

Úgy éreztem, hogy szétrobbanok, és most nekimegyek a nagydarab férfinak. Nem érdekel, ha elkapnak, de egy sárkányról sem beszélhet így senki, az enyémről meg főleg nem!

Avokádó próbált visszafogni a szárnyaival, de tudtam, hogy ha nem kéne elővigyázatosnak lennünk, már rég hagyta volna, hogy szétkapjam őket, na meg persze besegített volna. Feszülten figyeltem, ahogyan leszedik a rabláncot, és röhögni kezdenek azon, ahogy a szárnyas gyík igyekszik eliszkolni, de nem megy neki túl könnyen. Volt hátsó szárnya, de az elsők nélkül az nem ér sokat. Valamennyire mégis sikerült evickélnie a levegőben, ami egy kevés megnyugvással töltött el, de nem sokáig:
-Mit csináltok, most elmegy?!
-Lőjétek le!-legyintett Eret, majd ismét nevetésben tört ki.
Ne!
Hát ennyit ér egy sárkányélet...Amelyik nem engedelmeskedik, vagy nem elég jó munkaerő, annak befellegzett...milyen elvetemültek és ellenségesek tudnak lenni az emberek!
Már készítették a fegyverüket, és láthatóan könnyű célpontot találtak maguknak. Minden izmom megfeszült, ahogy eltökéltem, hogy megakadályozom a gyilkos lövést. A Viharszelő rákapcsolt, de a fájdalmai nem hagyták felgyorsulni. 
-Nesze, ezt lődd le!-vágtam oda gúnyosan, amikor előtörtünk, és egyből támadásba lendültünk. Egyikük sem ismert fel, amiért még egyszer hálát kell adnom Odinnak, de most fontosabb dolgom is van ennél.
-Mi a...?!
-Sárkánylovas!!!
-Emberek, kapjuk el!!!
Elpattant az utolsó idegszálam is, pedig nagyon is tisztában voltam vele, hogy ezt nem szabadna. Nem bírtam volna végignézni, hogy bántják ezt a szegény állatot...
-Ki vagy te?!
-Ellenség!!!
-A katapultokhoz!
-Mit akar ez itt?!
Nem válaszoltam. Sikerült egy "kis" feszültséget keltenem, és a félhold fénye mellett csak a fáklyáik álltak rendelkezésre, hogy lássanak.
-Az éjjeli tolvaj!-kiáltotta az egyik észkombájn. Végül is ez most pont a képbe illik.
Már érkeztek is a kötelek, és itt meg kell említenem a másik erényét ennek az új páncélnak: elfedi Avokádó erőteljes színeit, így a sötétben is nehezebb észrevenni minket, így pár méterrel mellettünk süvítettek el. A sárkány is segített nekünk, már amennyire tudott. A megfelelő pillanatban szétváltunk, én leugrottam, és elvágtam a köteleket, kihasználva, hogy senki nem tudta, hogy a földön kéne engem keresni.
-Siessetek, menjetek innen!-suttogtam, de e helyett ők is beszálltak a buliba.
Visszapattantam a nyeregbe, de hirtelen nem vettük észre, hogy egy vaslánc tekeredik körénk, ami elkezd lehúzni a földre. Egyre több és több talált el minket, és már kezdtem felkészülni a legrosszabbra.
Nem! Nem hagyom! Minket nem győznek le ilyen könnyen!


"I put my armor on,
Show you how strong I am,
I put my armor on,
I show you that I am!"

Elkezdtem lefejteni magamról, és annyi sikert értem el vele, hogy letoltam a hasamig. Nehézkesen kimásztam alóla, mivel rajtam csak egy volt, és lecsúsztam az egyik láncon megfogva azt. Leérkezve megrúgtam a nagydarab manust, aki ott volt, és ettől egyből elterült. Mindegyik elengedte a köteleket, és engem próbáltak lefogni, de így Avokádó kiszabadult, és egyből segített nekem. Nem tartott sok ideig, amíg elszöktünk s ismét "láthatatlanná" váltunk. Sárkánymorajt hallottunk, és észrevettünk egy csomó rab állatot, akik megkötözve voltak az egyik hajón.
-Mentsük meg őket, kislány!


"I'm so powerful,
I don't need batteries to play,
I'm so confident,
Yeah, I'm unstoppable today!"
                                       
-Ott vannak, tüzeljetek!-ordította valaki.
-Aha, jönnek már...-sóhajtottam fel, és már megint kerülgettük a támadásokat.
A három Sikló visszalövellt rájuk, ami minket elfedett a szemük elől.Amikor végre elértünk odáig, egyből azt néztem, hogyan segíthetnék.
-Vacak!-morogtam, mert sehogy sem sikerült a dolog.

Egyre hangosabban hallottam a kiabálást, és rájöttem, hogy kezdenek bekeríteni a csapdászok. Avó a helyett, hogy rájuk rivallt volna, odajött mellém, hogy megvédjen. Elővettem a kardomat, és már jobb ötlet híján azzal akartam kiszedni őket. Nagyon furcsa dolog történt: ahogy rávágtam vele a láncra, az kettétört. Nem emlékeztem, hogy a fegyverem ilyen erős, ez...ezt nem vártam. Na mindegy.
Kiszabadultak, és nekimentek a felénk tartó embereknek, ezzel lefoglalva őket. Ám ezzel minket is elszigeteltek a menekülés esélyétől, mert jóformán megmozdulni sem tudtunk a tömegtől.

Néhányan átjutottak a sárkányfalon, és már futottak is felénk. Akkor viszont egy másik lény tűnt fel a hajók mellett.

















Mit keres ez itt?-kattogott a fejemben. A kis incidens óta nem láttam, és nem hinném, hogy keresni akartak volna engem. Egyedül volt a sárkányával. A legénység őt kezdte üldözni, így ki tudtunk repülni onnan, fel a levegőbe.
Nem mentem el, maradtam. Követni kezdtem a csuklyás lovast, aki ügyesen manőverezett sárkányával a hálók között. Egy majdnem eltalálta, de még idejében odaértünk és elégettük. Fénysebességgel suhantunk észak felé, ahol a Viharszelőt találtuk meg a földön feküdve. Ott volt vele a három Sikló is. Leszálltam ellenőrizni, hogy jól van-e, és meglepetésemre nem volt velem ellenséges. Egyből engedte, hogy megsimogassam, biztosan látta, hogy megvédtem a lövéstől. A sárkányok felvették a hátukra és elvitték onnan.

Tudtam, hogy itt az ideje lelépni, így mivel a sziget a másik irányba volt, vettünk egy éles fordulatot, és hazafelé vettük az irányt. Azonban felém szárnyalt a másik lovas, akivel egymásra néztünk, amikor elhaladt mellettem...
...és az alatt a fél másodperc alatt is láttam, hogy megismert...
-Willow...-suttogtam magam elé, és addigra már messze értünk a kikötőtől.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése