50.rész(!)-A csapdászok cselesek...

 *Rikó szemszöge*

Drákó tájékoztatott minket arról, hogy miképpen is fog lezajlani a támadás. Már elég késő volt, így a csatahajón körüljártam a ketreceket, hogy minden fogoly megvan-e, majd úgy döntöttem elmegyek aludni, de előtte persze jelentenem kellett Eretnek. Ásítva igyekeztem a kapitány sátrához a kikötőben. Végre megláttam, majd be is akartam nyitni, de hangokat hallottam bentről. Tudom, hogy nem dicséretes dolog megzavarni két ilyen fontos ember beszédét, hát úgy döntöttem, hogy kinn megvárom, amíg végeznek. Nem tudtam kivenni a hangokat, de nem is érdekeltek...aztán Vigo újból arról a lányról kezdett el beszélni, akinek még mindig nem tudom a nevét, pedig már elég rég óta állunk harcban egymással...
-Ismét csatlakozott a két másik lovashoz-mondta Rychon.
-Igen, de ez nekünk csak jó. Így hármat ütünk egy csapásra!-válaszolta Eret.
-Hmm...Azért ne rohanjunk ennyire előre. Talán van tervük ellenünk. Nem engedhetjük őket megint nyerni. Ez a mi diadalmunk lesz!-felelte Vigo, az új vezető.
Ezek után a térképnél mutogattak, hogy merre hány csapdászegység kerüljön, legalábbis azt hiszem.
-Ide helyezünk ötven embert, de kelleni fog egy kapitány is.
-Miért nem teszitek meg azt a Rikó gyereket?-kérdezte az egyikük. Nagyot dobbant a szívem, még akkor is, ha éreztem egy kévés gúnyt a hangjában.
Mindhárman felnevettek, ami nagyon furcsa volt számomra. Pont Rychon mondta, hogy nagy jövőt lát bennem, akkor mégis mi ez?
-Azt a kölyköt? Arra sem képes, hogy magára vigyázzon!
-Haha! Jobb lenne, ha valahol kitennénk, még a végén megöli egy sárkány...!
Micsoda? Miért beszélnek így rólam?
-Jó vicc volt! Csoda, hogy még bírja, pedig harcra képtelen!-válaszolta Eret, majd ismét kiröhögtek...
Azt hittem rosszul hallom...
Bús és fájdalmas arccal vettem el a kezem a sátor oldaláról, majd elkullogtam onnan...Teljesen megdöbbentett ez a beszélgetés! É-én tényleg azt hittem, hogy...
Nem akartam többet hallani, tökéletesen elég volt. Kezdett megvilágosodni előttem valami, amit nem gondoltam, hogy valaha is megfog:

A lánynak talán mindvégig igaza volt...de miért akart rajtam segíteni?


 *Trixi szemszöge*

Másnap kora hajnalban rám várt Willow a jéghegyben. Amikor megérkeztem, -jobban mondva érkeztünk, hisz felvérteztem magam néhány sárkánnyal is- már csak ő volt ott.
-Szóval ők lennének?-kérdezte a lány.
-Bizony, a Kristálysárkányok! Hoztam pár szelíd példányt, és itt van a legnagyobb is közülük.
Ezután a lány összebarátkozott az újakkal.
-Nagyon erősnek tűnnek ezek a tüskék!-simogatta meg az egyiket.
-Kristályból vannak. Éjszaka bütyköltem egy-két dolgot azokból az elhullajtott tüskékből, amik a barlangban hevertek. Szerintem egy fát is képes lenne kettészelni!-dobtam neki egy szekercét, aminek kékes kristályból volt az éle. Megforgatta a levegőben.
-El kell ismernem, szép darab! Van más is?
-Persze! Gondoltam rád!-adtam át neki egy tegezt, amiben ugyanilyen anyagból volt a nyilak hegye.
Elmosolyodott, majd megköszönte.
-Lassan mennünk kéne, Valka már biztosan elért a szigetre.
-Meg kell várnunk a levelet.
Willow fejbe csapta magát, majd helyeselt. Pár perc múlva megjött Fanta, akitől azt az üzenetet kaptuk, hogy indulhatunk. Összetereltük hát a sárkányokat, majd megkértük Sugárt és Avokádót, hogy tolmácsoljanak, hisz ők már ismerték a tervet.
Aztán a fészek a mi vezetésünkkel elindult a Magas-szoroshoz, ami az Angolna-sziget és a jéghegy között helyezkedett el.

-Akkor tehát beszéljük át még egyszer!-repültem be a lány mellé.
-Rendben. Valka a szorosba szorítja az Angolna-szigeti hajókat, mi pedig ott megtámadjuk őket.
-Körülbelül hányra számítsunk?-kérdeztem.
-Hmm...nem tudom. ahogy Valkát ismerem, sok lesz ott.
-Igen...nagyon szívén viseli a sárkányokat...

Beszélgettünk még egy ideig. Mióta elmondta nekem a titkát elég jóban lettünk. Amikor megérkeztünk, elkezdtünk elhelyezkedni. Úgy kell elképzelni, hogy két oldalról több kilométeren keresztül sziklák kerítik be a tengert, amik nagyon magasak, és nincsenek túl távol szélességben. Jó, ha egy hajó átfér rajta, és ha ott rajtuk ütünk, akkor csak ezekre a kiszögellő 'hegyekre' tudnak felkapaszkodni, menekülni nem. Mindkét oldalra küldtünk sárkányokat, én a jobb, míg a másik lány a bal oldalon várta az érkezőket. Nem telt bele fél óra, kiáltozásokat hallottunk. Egyből fülelni kezdtünk. a hajókon csapdász-szimbólum volt, pont mint a Drákóé, innen tudtuk, hogy ők azok. Most azonban nem a megszokottak közeledtek, hanem négy teljesen más nevű, és elég nagyok voltak.
-GYORSAN, KI INNEN!!!
-LŐJETEK!
-A KATAPULTOKHOZ!!!-ordítottak az emberek, akiket az éjjeli tolvaj és még jó néhány szárnyas gyík üldözött. Willowra néztem, aki szintén rám, majd egyszerre bólintottunk. Rajtam volt a páncélom, és Avón is az övé. elég rossz érzésem volt. Lehajtottam a csuklyámat, majd még ennyit szóltam a hátasomhoz:
-Avokádó, nagyon vigyázz magadra! Nem hiszem, hogy itt elkaphatnak, de nem akarom, hogy megint elválasszanak minket! Bármi is történjék, óvatos légy!
Megnyalt, és nyugtatóan nézett rám. Igaza volt: semmi baj nem lehet. Megveregettem az oldalát, majd megsimogattam.

Visszaszámoltunk ötig, majd a szőke lánnyal egyszerre a kürtjeinkbe fújtunk.
Elővettem a kardom, és a hajóra mutattam vele. ez egy jel volt a sárkányok részére, hogy támadhatnak. Én is elindultam, és elhallattam egy harci kiáltást.
-TÜZET NEKIK!!!
Avó engedelmeskedett, és egy megcélozta a hozzánk legközelebb lévőt. Az emberek kiugrottak belőle és a sziklafalban próbáltak menedéket keresni. Leugrottam róla, és megláncolt sárkányok után kezdtem keresni, de hirtelen egyet sem vettem észre. Abban a pillanatban azonban leesett a fejemről a kendő, és egy erős húzást éreztem hátulról.
A Hablatyos részt ne nézzétek!
-Áh!-jajdultam fel. Egy lánynál tipikus, hogy az fáj, ha meghúzzák a haját, pláne ekkora erővel!
-Eressz!-kiáltottam az ismeretlen fazonnak.
-És ha nem?
-Akkor kénytelen leszek kiszabadítani magam...-vigyorogtam rá, majd fütyültem egyet, és amíg az erősítést vártam, addig a vállammal állba löktem a férfit, aki elkapott.
Nem mondom, hogy nem fájt, de kárpótolt az, hogy kiszabadultam.
-Hoppá! Ugye nem fájt?-kérdeztem elégedetten, és mielőtt felugrott volna felpattantam a hajón épp leszálló Havasra, a Hólidércre, akit magunkkal hoztunk.
-Indulás!-reppentünk fel.-Köszi a mentést, de azt hiszem, innen visszatérek az eredeti helyemre-köszöntem meg, majd oldalra fordulva zuhanni kezdtem a tenger felé. Pár méterrel fölötte Avokádó a jelzés szerint alám repült, így már a nyeregben is voltam!

A négyből két hajó már égett, azokból is egy süllyedt el. A harmadik már jobban fel volt szerelve hadianyaggal, és már röpültek is felénk a hálók. Mindet kikerültük, de akkor megláttam, hogy Sugár belegubancolódott egybe. Ismét füttyszót hallattam, és most a Rettenetes rémem termett mellettem.
-Gyerünk, kispajtás, rágd el a köteleket!-intettem az Éjfúria felé, mire pillanatok alatt odaszárnyalt, és próbált segíteni.
-Mutassuk meg, mit tudunk!-súgtam oda a Szörnyennagynak, aki egyetértően horkantott. Pár másodperc múlva mi is becsatlakoztunk, de nem volt nehéz dolgunk, mert érkezett néhány segítőkész Forrkatlan, akik kilyukasztották a hajó oldalát.
-MI?!-kiáltott egy csapdász, és igyekezett elmenekülni az 'ádáz bestiák' haragja elől, ami elég vicces volt számomra.
Hála Fantának, Willowék kiszabadultak. A lány a hüvelykujját felmutatva jelezte, hogy egyben van, majd elindultak a negyedik úszó fatákolmányhoz.
-Ügyes vagy!-vakargattam meg gyorsan a rém állát.

Megpillantottam Valkát, ahogy körültekintően vezette a rajtaütést, és irányította a sárkányokat.
-Nyerésre állunk!-néztem szét felülről.
-Odinnak hála! De még van egy hajó!-hívta fel a figyelmem, mintha az enyém lelankadt volna.
-Tudom, csak tettem egy kis kitérőt!-"tisztelegtem" a két ujjammal, majd ismét belevetettük magunkat a dúló harc hevébe, habár már nem igazán volt rá szükség: a többi sárkány és a másik csuklyás lovas elintézték helyettem is.

-Mi az, hogy nélkülem csináljátok?-kérdeztem ál-dühösen a szőkétől.
-Szép volt, kislány!-simogatta  meg Sugárt, mintha elkerülte volna a fülét a kérdésem.
-Jó' van akkor!-repültem arrébb.
-SIKERÜLT!!!!
Az összes sárkány ujjongott. Még néztük, ahogy a hajók elsüllyednek, és az emberek a falon húzódnak meg. Jó volt a győzelmünket ünnepelni. Nemsoká a jéghegy felé vettük az utunkat, de még bennem volt az a rossz érzés, ami az elején is.

-Nem gondoljátok, hogy ez gyanús?-kérdeztem a hazaút közben.
-Mi?
-Én egy rab sárkányt sem láttam...
-Most, hogy mondod-kezdte Willow-én sem. Ez furcsa! Az ilyen hajókon mindig találni!
-Ez nekem is szemet szúrt, és ahogy felülről láttam, nem is küzdöttek igazán...mintha direkt hagytak volna nyerni minket!-mondta Valka.
Gyorsan egymásra néztünk, majd én Avóra, aki érdeklődve kereste a szemkontaktust velem.
-Tudtam, hogy valami nincs rendben...-szorítottam ökölbe a kezem, és már kezdtem sejteni, mi is történt. -Mennyi sárkányt hagytunk a hegyben?
-Csak a Királyt-felelte a nő.
-Hátulról támadtak...-meredtem a távolba, ahol már láttuk is, hogy Drákó serege már rég rombolta a fészek burkát...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése