51.rész-Élet és halál között

Na jó Drákó, most az egyszer felülkerekedhettél rajtam, de jobb ha megjegyzed, hogy még ezzel sem tudtál teljesen eltávolítani az utadból!



Sokkolt minket a tény, hogy így bedőltünk a csapdászoknak...na de mindegy, ennek is meg kellett történnie már egyszer, hisz általában mi tévesztettük meg őket. Az a lényeg, hogy visszaszorítsuk az ellenséget!
A Gnúvadunk épp kitört a menedékéből.
Az embereket támadta jeges leheletével, látszólag hatásosan, mert a gonoszok hátráltak.
-Itt az alfa. most kezdődik a csata!-hallottam meg a messzeségből Vérdung rekedtes hangját, amitől mindig végigfut a hideg a hátamon.
Ott volt minden hajó...kivéve persze az a négy nagy anyahajó, amit kilőttünk. Nagyon sokan voltak...de mi is. Jó esélyünk volt a győzelemre, már ha igazán odatesszük magunkat.

Valka egyből kapcsolt, és hatalmas botját forgatva mondta a sárkányainknak, hogy mit tegyenek. Elkezdték kinyitni a csapdákat. Hmm...úgy tűnik még sincsenek itt olyan hosszú ideje... Tűzbombákkal semmisítettük meg a hálódobáló gépeket. Furcsa ezt mondani, de jó volt hallani, ahogy az emberek 'bosszankodnak' az odaveszett tárgyaik miatt.
-Mi ez?!-kiáltotta Drákó megint.
Persze nem válaszoltam, mivel nem is tudtam. Az alfánk kötött le.
Egy olyan hangot adott ki, ami az őt követő sárkányokat arra ösztönözte, hogy még inkább ellenálljanak. Legalábbis én azt hittem...utána gondolkodni kezdtem. Mi van, ha magukkal hozták azt a másik Gnúvadot is?  
Tudom, hogy amikor legutoljára láttam azt a sárkányt, akkor vízben volt. A tenger felé repültem, hogy körülnézzek. A víz gőzölgött és bugyogott, így már biztos voltam benne, hogy csak a megfelelő jelzésre vár, és kitör a mély mederből.
-Kislány, vigyázz!-kiáltottam, de nem figyeltünk, ezért egy háló foglyai lettünk. Amilyen gyorsan csak tudtam elővettem a tőrömet, és a kötelet kezdtem szétkaszabolni. Ám mikor sikerült, és fel akartunk repülni, valami lefelé húzta a nyerget. Értetlenül fordultam vissza, és Drákó rusnya képével találtam szembe magam.
-Hová szaladsz?-kérdezte önelégült vigyorral, amit kedvem lett volna letörni.
-El tőled!-mondtam hangosan.
Akkor egy hatalmasat rántott a botjával a nyergen, és én elvesztve az egyensúlyomat a földre kerültem. Avokádó dühösen morgott a férfira és elém állt. Láttam rajta, hogy bármelyik percben képes lenne akkorát sebezni, hogy elmenjen a kedve attól, hogy rángasson...
-Nem fogsz több gondot okozni, Holgerson...
-Kicsoda?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Ugyan...azt hiszed elhitetheted velem, hogy nem tudsz semmiről? Ennél kicsit okosabbnak hittelek.
-Na ide figyelj! Nem tudom miről hadoválsz, de nem is érdekel. Bármennyire is igyekszel, NEM kaphatod meg a sárkányainkat!
-Ó, igen?-vigyorgott-Akkor ehhez mit szólsz?-fordult el, majd furcsa ordítást hallatott. Már sejtettem mire készül. Pár másodperc múlva a tengerből előbukkant a Gnúvad.
Ezt nem hagyhatom!-futott át a gondolat az agyamon.
Tudtam, hogy valahogy el kéne vonnom Drákó, vagy az alfája figyelmét, már csak az a kérdés hogyan. Körülnéztem, és felkaptam a földről a tőröm, ami akkor eshetett el, amikor én is, majd beledöftem Drákó bal vállába.
-MI?!-néztem nagyot, mert a penge még bőrt sem ért...ilyen erős lenne a köpenyének az anyaga?!
Felém fordult, majd felnevetett. Levette a köpenyt, és megláttam, hogy tömör fémből van az egész karja. Ez egy kicsit megrendített, de elértem amit akartam: megszakadt köztük a kapcsolat, és nyertem vele némi időt. Felpattantam Avóra, és felszálltunk, miközben imádkoztam, hogy ne rántson el megint. Szerencsére ez nem történt meg.

A két alfa sárkány párbajozni kezdett, mivel a Drákóé fenyegetően közeledett a Királyhoz. Nem aggódtam, hisz a mi alfánk sokkal erősebb, így a rabul ejtett sárkányokat igyekeztem kiszabadítani. Körbenéztem a csatatéren. Sok íjász volt, és olyanok is, akik a csapdákra felügyeltek, amik megint csak különfélék voltak. Volt, amelyikben egy láncolt sárkány volt, az odavonzza a még szabadokat, hogy segítsenek rajta. Van, ami egyszerre öt hálót is ki tud lőni, és még ki tudja!

-Mutasd meg, mit tudsz!-veregettem meg a hátasomat, majd ráhajoltam a nyakára, hogy könnyebben tudjunk siklani a levegőben. Avó tűzbe borult, ami nem égetett meg, hisz a gronkelvas masszívan tartotta magát. Sok támadás ért minket, de hellyel közzel kikerültük mindet.
Nehéz volt látni, hogy mennyi sárkány esik áldozatul...de hiába, be kellett látnom, hogy velünk csak három ember van, velük pedig több száz, vagy ezer...igazán aggódni kezdtem.

Épp egy sikló köteleit oldoztam el, mikor egy őrjítő kiáltást. Idegesen keresni kezdtem a hang forrását, és a látvány még jobban elborzasztott: Az alfák heves harcában a mi Királyunk szerzett egy mély sebet...de híven hatalmas erejéhez próbált tovább harcolni a fájdalom után is, és biztos voltam benne, hogy nagyobb baj is lesz, ha nem fejezik be nagyon gyorsan. Kapkodva, de végül elmetszettem a foglyot tartó szíjat, majd villámsebességre ösztökéltem Avokádót, aki ugyanolyan érzésekkel szárnyalt, hisz nagyon szerette az alfáját. Willow is ott volt a közelben, így vele beszéltem először:
-Mi történik?!-kérdezte, mivel a jéghegy másik oldaláról nem sokat látott.
-Baj! Sietnem kell! Tartsd a frontot, és bízd rám Drákót!
-MI?!-kerekedtek ki a szemei.-Te NEM mehetsz oda! Vele nem bírhatsz el még te sem!-mondta erőteljesen.
Tudtam, hogy valahol igaza volt, hisz az a manus egy egész sárkányhadsereget irányító őrült! De muszáj...
-Ne becsülj alá!-mondtam egy sunyi mosollyal-Ez az egyetlen esélyünk! Valkának ott kell maradnia!-mutattam a nőre, aki épp a két gigászt akarta kibékíteni látva a sebet (akkor értünk látótávolságba)-Neked pedig harcolnod...Sugár egy Éjfúria, távolharcos, mi közelről bombázunk...
-Akkor sem!-vágott a szavamba-Ez egy...!
-Igen, az. Vigyázok magamra!-tettem hozzá, majd egy nagy levegőt vettem, és elkezdtük megközelíteni a köpenyes férfit, miközben Willow kiáltásait lassan elfedte a csatakiáltások szüntelen zaja...

*Willow szemszöge*

Elment...
Hirtelen elmosolyodtam. Igaza volt, Sugárral talán nagyobb sikereket érhetünk most el.
-Sugár, plazmabomba!-mutattam egy csapdára, ami néhány másodperc múlva már nem volt más, csak por és hamu.
-Szép volt!
Egyre több és több sárkányt oldoztunk el, és sokat robbantottunk, és úgy éreztem, hogy van remény...hogy lesz még nap, ahol Drákó végre megfizet...A nyilasokat látva én is elővettem az enyémet, és gondoltam nyeregből lövök párat az új nyilaimmal...
A jéghegy alsó részén repültünk csak pár méterre a földtől.
Épp egy fémketrecet készültünk rommá tenni, amikor egy furcsa erő lenyomott minket a földre...zuhanni kezdtünk, de nem soká le is értünk. Pár másodpercig ijedten próbáltam összerakni mi történt, de aztán megláttam mi lett a vesztünk: egy épp kipattanó nyílvető csapott el minket, pedig mi csak mellette repültünk el. A sárkányom megrázta magát, de nem tudtunk felszállni. Lépteket hallottam magam mögül, mire elővettem egy kisebb fegyvert, és egy gyors fordulattal támadóállást vettem fel. Ám amikor megláttam, ki az a kezem leengedett.
-E...ethan?-hebegtem meglátva a bátyámat, akinél egy fejsze volt. Lenéző pillantásokat vetett rám, majd arrébb tolt, és Sugárhoz ment.
-Az Éjfúria elfogja nyerni a vezérünk tetszését...-mondta gúnyosan, mire a hátasom majdnem beleharapott...és én csak némán álltam ott...aztán megráztam a fejem.
Sugárt nem hagyom!
Felé szaladtam, hogy valahogy ellökjem onnan. Az utolsó pillanatban felém fordult, és a fejszéjével kivédte a támadásomat. Nevetni kezdett.
-Sosem változol, hugi...
-Menj el!-szóltam a sárkányomnak elkerülve Ethan mondatát. A fúria elég érthető pillantásokkal fejezte ki, hogy nem fog így tenni.
-Siess...-féltettem, mert tudtam, hogy a bátyám tényleg képes rá, hogy bántsa...
Egy idő után rájött, hogy igazam van. Egy sárkány önszántából sosem hagyna magára, ha jó vagy hozzá, de ő tudja, hogy ezzel egyedül is képesnek kell lennem megbirkózni. Elrepült tovább lőni, amíg én ott maradtam a fivéremmel...

-Miért csinálod ezt? Miért akarod elrontani az életed?!
-Hallgass...-mordult fel.
-Akkor mondd a szemembe! Mondd, hogy ezt akarod!-kiáltottam.
-Jobban teszed, ha nem járatod feleslegesen a szádat. Egy szó, és láncra vernek!
Kikerekedett szemekkel kérdeztem:
-Képes lennél bebörtönöztetni a saját testvéredet?-kezdett a szemem könnyezni...megint.
-Megtagadtad a családunk évezredes törvényét, akárcsak MINDENKI, aki a szigetünkön Haddocknak nevezi magát. Nem vagy a testvérem...
Ez fájt...igazán fájt. Egy percig csak bámultam magam elé, de nem hagytam annyiban.
-Én tagadtam meg?! Talán azzal volt a baj, aki meghozta azt a törvényt! Mi legalább békében élünk, és nem vagyunk gyilkosok!
-És ők? Nem emlékszel, mit tettek Pléhpofa feleségével?!-ordította.
-VALKA ÉL ÉS VIRUL!!!-harsogtam túl, mire megrezzent és hátrahőkölt.
-M-micsoda?
-Jól hallottad, egy ujjal sem bántották!-folytattam.-Rá kellene jönnöd, ki van veled, és ki ellened. Én itt vagyok, Ethan! Azok után, amiket tettél én itt vagyok, és várni fogok rád, ameddig csak kell...
-Hazudsz!-lökött a földre.-Csak nagynak akarsz tűnni a törzsfő előtt!
-Az a törzsfő az apánk! Ha tudni akarod, miattad vagyok itt! Nem érdekel a hírnév, nekem a testvérem kell, aki régen voltál! Aki megvédett mindentől és annyira szeretett engem...
-Az az Ethan nincs többé!
Felálltam és próbáltam közeledni hozzá.
-De igen, tudom, hogy legbelül ugyanaz vagy! E-ethan, kér-lek!-kezdett elcsuklani a hangom.
Mondani akart valamit, de hirtelen az ellenséges Gnúvad hangját hallottam meg. Láttam, ahogy Drákó a botjával hadonászik, és odahívja magához. A sárkányom is itt volt...
Jajj, ne!
Sugár!
Trixi!
A következő pillanatban már rohantam is feléjük...


*Trixi szemszöge*
(Visszamegyünk az időben addig, amikor Drákó felé indultam)

Hatalmas gyorsasággal közeledtünk a köpenyes figurához.
-ELÉG!!!-üvöltöttem már messziről, mire a fejét felém fordította.
-Megint te?-kérdezte egy csepp érdeklődés nélkül.
-Hagyd ezt abba! Hagyd az alfánkat!-ugrottam le a nyeregből.
-És mégis miért tenném?
-Ha a Király meghal, az egész világ élete felfordul. A sárkányaid sem szolgálnának téged!-mondtam őszintén.
-Hmm...okos...talán félreismertelek.
A botját megragadva még kitartóbb harcra utasította a Gnúvadját.
-NE!-léptem elé.-Tedd le!-kiáltottam.
-Adj rá egy jó okot!-forgatta tovább.
-Nem csinálhatod ezt! Mit ártottak ők neked?!-húztam össze a szemöldököm.
A férfi ekkor rám nézett, mi pedig Avokádóval kihasználtuk, hogy a figyelme leakadt a nagy sárkányról. A fejével a két küzdőfél felé bökött, én pedig a kezemet ökölbe szorítva tettem egy mozdulatot, amit a zsarnok nem láthatott.
"Vigyázz magadra!"
"Te is! Ha nekem két halálig harcoló alfát kell kibékítenem, neked el kell bánnod egy egyszerű emberrel!"
"Ez egy őrült! És te nem leszel egyedül!"
"Bízom benned!"-mondta a tekintete, mielőtt szárnyra kapott, hogy segítsen Valkának.
Na igen, bíznom kell magamban!
-Elvettek tőlem mindent!-nyomta meg az utolsó szót.
-Mégis mit? 
-Az egész falum odaveszett! És én is közel álltam hozzá...-csatolta le a fémből készült karját...
Oké, már tudtam, hogy hiányzik egy végtagod, ez nem lett volna szükséges!-gondoltam, és fintorogva elhúztam a számat.
-Árva lettem miattuk!-kontrázta.
-Ismerek olyat, aki a kezét és a lábát is elvesztette, mégis megbékélt!-céloztam a kovácsunkra.
-Sosem élte át azt a fájdalmat, amit én!
Csak magára gondol...
Ekkor egy morgó Éjfúria lépett mellém. A fejére tettem a tenyerem. Kicsit megnyugodtam, hogy legalább egy sárkány van mellettem, ha már Avó és Fanta is a gigászoknál van...De mi lehet Willow-val?
-Próbáld meg elfogadni!-mondtam gúnyosan.
-Minden sárkány meg fog fizetni...
-Vagy inkább te fogsz!-és mint egy sárkány, én is morogni kezdtem.
-Ó, igazán?-vigyorgott-Hadd mutassam meg, mekkora erőm van!-kiáltotta el hirtelen magát. A fegyverét-már ha annak lehet nevezi-ismét a levegőbe emelte, mire az ő alfája megmozdult, és abbahagyva a harcot a gazdája hívószavára válaszolva felénk lépdelt. Gyanakodva hátrébb léptem, a fúria pedig mellettem hegyezte a fülét.
A nagy valami lassan ideért.
-Ezt a sárkányt én irányítom...
-Nem teheted! Ő egy szabad lélek, mint te vagy én!
-Én parancsolok neki!-visszhangzott. A távolban láttam, ahogy Valkáék a sérült Királyt orvosolják.-És az, akinek az alfa engedelmeskedik....-vette elő a botját, és először a Gnúvadra mutatott.
-...az minden sárkány ura!-tartotta most az Éjfúriára.
Ijedten láttam, hogy valami nagyon furcsa történik. Nem, a csata még mindig zajlott, de már lassabban, más volt a baj. Sugár rángatózni kezdett, és olyan volt, mintha valami át akarná venni az elméje felett az irányítást.
-S..sugár, mi a baj? Mi történik?!
Drákó sárkányára néztem, akinek összeszűkültek a pupillái.
-Ne! Ne bántsd őt! Pajti, küzdj ellene!-próbáltam nyugtatni.Meg akartam simogatni, de elkapta a fejét.
-Nem ér semmit! Ő már az enyém!-mondta, mire a sárkány még egyszer összehúzta magát, majd felemelte a fejét.
Bocsánat a minőségért, de csak ezt találtam
 -Ne...-suttogtam.
-És most...végezz vele!-szegezte rám a 'pálcát'.
-MI?!
És mint derült égből villámcsapás, Sugár felém fordult. A pupillái neki is akkorák voltak, mint egy macskáé...Közeledni kezdett, mire én teljesen leblokkoltam, nem tudva mit tegyek.
-N-ne!-hátráltam.
Gondolkodni kezdtem, ami nagyon nehezen ment tekintve, hogy mindjárt pirosra sütnek...
Valahogy sikerülnie kell!

"Ha hisszük, 
 Hogy nem veszíthetünk,
 Még a hegyek is megmozdulnak
Ebben bízok,
Ez az életem,
Ez a mi csatakiáltásunk!"

 -Kislány! Én vagyok az, Trixi! Nem ismersz meg?
-Nem akarlak bántani!
Ismét nem figyelt. A távolból kiáltásokat hallottam, de azt nem tudtam pontosan, hogy kié. 
-VALAKI!!!-ordítottam torkom szakadtából.
-Ne tedd ezt! Elég legyen! Térj már magadhoz! SUGÁR!!!
Láttam, hogy már csak pár méter, és elérem a jéghegy falát, ami zsákutca, nincs menekvés. Feszülten néztem a hátam mögé.
-TRIXI!!! SUGÁR!!!-zengett valamerről.
Erős szorongás fogott el, mert tudtam, hogy már nincs idő. A kiáltások halkultak, Sugár szájában pedig egy erős plazmabomba izzott. Elértem a jeget. Nagy levegőt vettem. Sárkánymorgás is szűrődött.
Bocsáss meg, Avokádó!-gördült le egy könnycsepp a szememből, amit a stressz és a félelem formált. A tény, hogy egy dühöngő örült mit tehet egy békés állattal...és én egy ilyen ember miatt leszek áldozat...
Az utolsó, amit láttam egy lilás fény volt, majd éreztem a pokoli fájdalmat, amitől összerogytam a földön...
*Külső szemszög*
 
 -NEM!!!!!-sikította Willow. Nem soká elérte a hátasát, és a barátját, aki már nem válaszolt. Kapkodta a fejét köztük, majd a lányhoz sietett.
-TRIXI!!! VÁLASZOLJ!!! NEM HALLOD???!!!
Ám válasz nem jött. 
Pár másodpercre rá egy Szörnyennagy rémség szállt le, aki habozás nélkül a gazdájához rohant. A morgásai és a nyüszítése tökéletes képet adtak arról, hogy mekkora fájdalmat érez. A fejével bökdösni kezdte, azt remélve, hogy felkel, és elmondja a megszokott "Nem kapsz halat, amiért felkeltettél, rossz sárkány!" mondását, de nem. Nyalogatni kezdte, és már az sem érdekelte, ha Trixi nem szereti, ha nem lát a nyáltól. Nem értette, miért nem kel fel. Csak sejtette...és az elég volt.
Willow a vállait kezdte rázni.
-KELJ FEL!
Már a Rettenetes rém is ott ült a havon. Mindenki le volt sokkolva a történtek miatt. Még néhány csapdász is, akik pont abban a pillanatban értek oda. Egyedül Drákó szólalt meg diadalmasan és ördögien:
-Háh! Itt fekszik az utolsó Holgerson! A klán egyetlen utódja is odaveszett!-nevetett gonoszan, és ezt várta el a többiektől is. Volt, aki beadta a derekát, de egy fiú csak állt, és nem tett semmit. 

És én egy ilyen embernek hittem! Ennek szolgálok!-cikázott a fejében. Az egész teste remegett.

Az égből egy páncélos lovas kémlelte, mi történik. Nem szállhatott le, meg kellett őriznie a hidegvérét. Ő tudta, hogy a lány nem akarná, hogy miatta hagyják nyerni az ellenséget. Mégsem tudott elmozdulni...

Az Éjfúria megrázta magát, majd ismét a régi lett. Értetlenül nézte, ahogy gazdája az Avokádóé felett sír. Mi ez a lehangoltság? Közelebb baktatott, de Willow elkergette onnan.
-Tűnj innen!-ordította, mire az ijedt sárkány elszaladt. Bele a csapdába...
-Kapátok el!-kiáltotta Rychon, és a legénység rávetette magát a gyászolókra.
-ERESSZETEK!!!-hallatta hangját a szőke,, aki úgy érezte, hogy egy nap alatt sosem történt vele ennyi tragédia...Egy napon vesztette el a bátyját, a sárkányát, és a szinte már legjobb barátját...Megláncolták, és elvitték.
Ám Avokádó körülállta társa testét és védelmezte. Fanta biztonságba repült, de ő sem hagyta annyiban. Amikor már kimerültek, mégis elmentek...mert tudták, mi zajlik a tömlöcben...és így még talán segíthetnek.

"A feladás szélén állsz,
 Tudod, hogy én is érzem,
 Nem fog sokáig tartani,
 Mert én veled vagyok.
 Hozd a tüzet, 
 Hozd, a füstöt,
 Hozd az esőt...
 Talán elhajolunk, de el NEM törünk!" 
-Főnök, vele mi legyen!-bökött egy férfi Trixire.
-Hozzátok!
-De uram, halott! Senki nem élne túl egy plazmabombát!
-Tegyétek amit mondtam!-harsogta. A lányt megkötözték, pedig nem tudta volna kiszabadítani magát, és tömlöcbe vetették...
-Mi nyertünk!
-Drákó, nem kéne leroha....-kérdezte valaki.
-Megkaptuk amiért jöttünk! Horgonyt fel!

"Nem győzhetnek le,
 Ha megálljuk a helyünket,
 Ha élünk, 
 Ha halunk,
 Elhallatjuk a csatakiáltásunkat!"

Megjegyzések

  1. Úristen 😱😱😱 nagyon jó rész lett már nagyon várom a kövit

    VálaszTörlés
  2. Ajajajjj
    Trixi, ha meghalsz, kinyírlak!

    VálaszTörlés
  3. Siess! És ne merj meghalni, mert csatlakozok Astrid Halász ötletéhez! Iszonyat jó lett, tényleg siess a kövivel, nagyon várjuk! :)

    VálaszTörlés
  4. Mi az, hogy itt van VÉGE, HALLOD?!!!Te öngyilkoos!!!Tee!Te zombii!!!Most azonnal olvasom tovább, nem bírok normális kommentet írnii, érteeed?!Nem mondom hogy kinyírlak, mert halott vagy elvileg, de...na!!Olvasok! :P

    VálaszTörlés
  5. Mi az, hogy itt van VÉGE, HALLOD?!!!Te öngyilkoos!!!Tee!Te zombii!!!Most azonnal olvasom tovább, nem bírok normális kommentet írnii, érteeed?!Nem mondom hogy kinyírlak, mert halott vagy elvileg, de...na!!Olvasok! :P

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése