58.rész-"Remek" napok /2

Fantasztikus éjszakám volt...de tényleg. Itt ez az Eret akármi...nem tudom, hogy legalább igazat mondott-e, vagy csak át akarnak verni, hogy könnyen elkapjanak. Hogy miért gondolom ezt? Tudjátok jól, egy csapdásznak nem hiszünk...SEMMILYEN helyzetben...

Egy szemhunyásnyit sem aludtam az eset után. A düh, és az idegesség el is feledtette velem, hogy mit kéne csinálnom. A nap már kezdett előbukkanni, amikor az első mocorgó ember kinyitotta a szemét.
-H-hány óra vaaan?-nyújtózott ki a barátnőm.
Erőt vettem magamon, felkuncogtam, és odamentem hozzá.
-Épp elég, hogy felkelj!-húztam le róla a hálózsákot.
-Hé! Ne már!-nevetett fel.
-De már! És amúgy meg gyere, mert tegnap este olyat láttam, hogy...!
Miután megosztottam Dorcival a legfrissebb Hiccstrid titkokat, azon kezdtünk el gondolkodni, hogy a többiek is igazán felocsúdhatnának egy kicsit. Eldöntöttem, hogy ma beszélni fogok Valkával, hisz két napom van...Eret hangja most tényleg nem azt sugallta, hogy Willow jól van. Sosem bocsátom meg magamnak, ha miattam bántották...
-Várj, majd én!-dörzsöltem össze a tenyeremet, majd intettem a lánynak, hogy fogja be a fülét. Nagy levegőt vettem, és:
-JÓ REGGELT KÍVÁNOK MINDENKINEK, KELJETEK MÁR FEL, ODIN SZERELMÉRE!!!!!!
-Wá!
-ÁÁ!
-M-mi történt?! Ki halt meg?!
-Ég az erdő?!
-Támadnak?
-Mindenki jól van?!
-De én nem akarok! >:( -nyögte be utoljára Fafej.
Mi meg kezdtünk megszakadni a röhögéstől.
-N-nem s-sem-mi, csak...é-hesek vagyunk!-nyögtem ki nehézkesen.
-Akkor fogjatok halat-temette a fejét Dan a párnájába.
-Ó, nem, nem! Te is ki fogod venni a részedet!-mentem oda mellé, de mivel még öt perc múlva sem volt hajlandó előjönni, már ott tartottam, hogy belerúgok, arra majdcsak felugrik...
1. szabály: sose húzz fel egy már amúgy is ideges Trixit, mert az vérrel jár!
-Jó, oké, ébren vagyok!-kászálódott elő végre az egész csapat, majd úgy, ahogy voltunk felkerekedtünk, hogy reggelit találjunk magunknak, és a sárkányainknak. Avokádó és Fanta nem igazán volt elragadtatva, amikor elmondtam a tegnap estét...
Kirepültünk a tenger fölé. Három csapatra oszlottunk: akik kergetik a halakat, akik a szökevények útját állják, és akik a hálóval elkapják őket. Kilencen voltunk, de az ikrek egy sárkányon, így ők maradtak állni az utat (nehogy ők kergessék a rajt, mert az nem sül el jól!). Én, Hablaty és Halvér kergettünk, Astrid és Dan útonállók voltak, a többiek meg a hálósok. Egy bő negyed óra múlva kész lettünk. Megreggeliztünk, és utána Hablaty felvázolta a tervet, miszerint új sárkányfajokat fogunk keresni, barangolni, talán egy másik szigetet is megnézni.

-Merre induljunk?-kérdeztem.
-Nem tudom. Ötlet?
-Először inkább sárkányfogócskázzunk! Na, repüljetek!-rázta meg magát a nyeregben Takonypóc. Mind elfogadtuk a kihívást. Ezt a játékot még régen találtuk ki. Úgymond Kampó most a rossz sárkány, nekünk pedig menekülnünk kell előle. Kapóra jön, én Hablattyal megyek :D
-Adj két perc egérutat! Indulás!
Mindenki belelódult. Sietősen az Éjfúria után kormányoztuk magunkat.
-Szia Hablaty!
-Áh! Hanyadjára akarsz még ma megijeszteni?!-kapcsoltunk nagyobb sebességre.
-Én? Ugyan már...nem vagyok azért olyan ijesztő!
-Ha dühös vagy...-nézett rám pimaszul.
-Nem is értem, miért vagyok az ilyen közbekotyogások mellett!-jelentettem ki.
-Én se-mosolygott.
-Mi ez a nagy jókedv? Tán csak nem történt valami, amiről tudnom kéne?-kezdtem a tárgyra térni.
-M-mi? Mégis miről beszélsz?!-kérdezte értetlenül, és nagyot nyelt.
-Ez többet mond minden szónál! Halljam!
-M-mit?!
-Ahj, Hablaty!-csaptam fejbe magam.-Hát te, meg az a bizonyos szőkeség tegnap éjszaka...
Hablaty szemei labda méretűre növekedtek, és el is vörösödött egy kicsit. Összedörzsöltem a tenyeremet.
-Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz!-hadarta el, és az útra koncentrált.
-Ááá, dehogy nincs!-vigyorogtam.-Romantikus beszélgetés a parton? Nagyon eredeti vagy!
-Te. Mégis. Honnan. Tudsz. Erről?!-akadt ki teljesen. Az arca szinte lángolt.
-Nem tudtam aludni-húztam el a számat "bűnbánóan".
-És leskelődtél utánunk?!
-Tehát csak volt valami, amit látnom kellett volna!
-N-nem...
-Hablaty!
-Csak beszélgettünk! Talán tilos?-vágta ki magát, mire ismét vad kuncogásba kezdtem a szárnyas gyíkokkal egyetemben.
-Azt nem mondtam...sőt....többször kéne ilyet csinálnotok!
-Trixi...-csóválta meg a fejét kínosan.
-Hé! Egyszer el kell mondanod neki az érzéseidet!
-M-milyen...?
-Ahj, férfiak!-temettem a fejemet a tenyerembe.
-Huhú, gerlepár! Csak nem zavarok?-hallottuk meg a távolból a fogó kiáltását. Összekacsintottunk Hablattyal, majd én hátra fordultam.
-De, eléggé...épp egy nagyon fontos PRIVÁT beszélgetés kellős közepén tartottunk!-mondtam.
-Óh, sajnálom!-lódultak felénk. Még egyszer a fiúra néztem, majd Avóval pörögni kezdtünk, és mi fölöttük, Fogatlanék alattuk kerültük ki őket.
-Mi? Ez nem igaz!
-Ez van, Takonypóc!-gúnyolódtam, és onnantól egyedül folytattuk az utunkat. Természetes módon mi lettünk a célpont (mert miért is menne Takonypóc más után?!), így keresnem kellett egy helyet, ahol lerázhatom a fiú nem éppen legkellemesebb társaságát.
-Hiányoztam?-kezdte bájgúnár módjára, ahogy mellém ért. Segélykérően néztem a sárkányára, aki úgy tűnt, megszánt engem, és fellendítette a srácot a levegőbe. Ezek után zuhanni kezdett a tenger felé, ám nem úgy sikerült az akció, ahogy Kampi tervezte, így Takony belezúgott a sós vízbe...úgy, hogy azt öröm volt nézni.
-Bírom a párodat!-vakargattam meg Avó nyakát.-Kösz, nagyfiú!-kiáltottam, amire csak egy morgás volt a válasz...meg Takonypóc "Segítség!!!" kiáltásai...
Kihasználva az alkalmat gyorsan eltűntünk.

Legalább egy óráig szálltunk anélkül, hogy akárkit megpillantottunk volna. Egy ismerős kiáltásra lettem figyelmes. Hasonlított az Éjfúriáéra, de emberi torokból szólt. Viszonoztam, majd a hang irányába igyekeztünk. Egy sziklán találtam meg Hablatyot, Astridot, na meg az ikreket.
-Jöttem, amilyen gyorsan csak tudtam! Mi történt?-ugrottam le a nyeregből.
-Nem túl jó híreim vannak...
Megvártuk, amíg mindenki beszállingózik. Dorci valamiért nagyon furcsán nézett ki...
-Jól vagy?-léptem oda hozzá, mire szinte leszédült Szélpenge hátáról.
Elkaptam a karját, így szegény elég érdekesen "ült".
-Mi lett vele?-néztem Halvérre, aki úgy tűnt, eddig vele ment.
-Egy vad Tengerrázó! Oh, szörnyű volt!
-MIVAN?!-akadtam ki teljesen.-Te hagytad, hogy megrázza?!
Olyan szinten bepipultam, hogy képzeletben még tüzet is okádtam. Astrid bökött oldalba, hogy észrevegyem magam. Igen, velem nehéz bírni, ha amúgy is tele van a fejem...
-Nem tehettem semmit! Már így találtam rájuk...-mondta Hal ijedten.
-Bocsi, Halvér, csak...
-Semmi baj-mosolygott rám a fiú kedvesen, miközben én épp játszottam a nővért.
-Hogy van?-lépett mellém a tetőtől talpig vizes Takonypóc (aki elég mulatságos látványt nyújtott), bár a hangja mérges helyett inkább aggodalmas volt.
-J-ja...-válaszolta nehézkesen, és nem hinném, hogy azért, mert megkérdezte tőle az állapotát.-Nem, n-nem igazán...-vallotta be kicsivel később.
-Hát...ez az egyik rossz hír-mondta Hablaty.
-És mi a másik?-fordultunk felé egyként.
-Az, hogy...ma este haza kell mennünk...
-MICSODA???!!! Még csak tegnap jöttünk!-tiltakoztunk, habár én a lelkem legmélyén örültem neki. Gondolom nem kell részleteznem...
-Apám levelet küldött. Vad sárkányok bombázzák a falut-mutatta fel a tekercset.-Most érkezett.
-Oh...akkor csak pár óránk van?-kérdeztem.
-Igen...és talán jobb lenne valami pihentetőbb, mivel hát...-mutatott Dorcira.
-Nem tudom, de szerintem nem kellene így maradnia. Gothinak látnia kéne!-javasoltam, és e mellett semmilyen hátsó szándék nem volt.
-Igazad van, Trixi! Jobb, ha máris megyünk.
-Nem kötelező mindenkinek jönni. Nem mehetünk oda nagyon sokan! Leszakad az a ház!-mondtam.-Csak egy páran.
-M-miattam igazán n-ne...
-De igen! Elég ramatyul festesz...
-Kösz a bókot...-mosolygott fájdalmasan.

A dolog úgy nézett ki, hogy én, Takonypóc és Halvér visszasegítettük a lányt a szigetre, a többiek szomorú szívvel maradtak. Halt igazán megértem, hisz ő talált rá, és sokat tud az effélékről, magamat is, hisz a legjobb barátnőm, de Taknyot?! Miért ajánlkozott ennyire?! Na mindegy, kisebb gondom is nagyobb, minthogy ezen gondolkodjak!


Felsegítettük a sárkányára, hogy stabil maradjon, és visszarepültünk Hibbantra. Beletelt (nem kevés) időbe, már délután volt, mire visszaértünk. Jobban szemügyre véve a szigetet látszott, hogy eléggé meg van dézsmálva...néhány beszakadt tető, egyebek...hát, nem lennék Hablaty helyében, amikor hazajön.
-Fiúk, menjünk fel!-szóltam hátra.
-Oké!-válaszolták egyöntetűen, és fölrepültünk arra a hegyre, amibe a Nagyterem van faragva. Szerencsére csak két ember várakozott a gyógyító segítségére. Csak leszálltunk, és elengedtük a sárkányainkat, hogy ne foglalják a helyet. Épp ekkor jött ki egy férfi az ajtón,  aki egy nagy darab jeget szorított a bal arcához.
-Élsz még?-néztem a lányra, aki már magától járt.
-Kösz a bizalmat, és igen. Kicsit erőtlennek érzem magam, de kutya bajom!-válaszolta.
-Jobb is!-sóhajtottam fel.
-Hé-sétált hozzá, és a fülemhez hajolt,-minden rendben? Egész nap olyan feszült és ideges voltál...mintha kispórolták volna a húst a szendvicsedből.
-Persze, minden csodás-válaszoltam egy apró mosollyal. Vagy elhitte, vagy beletörődött, hogy nem vagyok beszédes kedvemben. Miközben az egyik barátnőmet közel pirosra "süti" egy sárkány, a másikat valószínűleg egy nyirkos ketrecben tartják, és ha nem vagyok elég gyors, akkor az a ketrec előbb vagy utóbb víz alá kerül...és azt nem akarom, és nem is fogom hagyni.
Megráztam a fejem, mivel megint elmerültem a gondolataimban. Karba tett kezekkel vártam, hogy lepörögjön a sor, ami lassan meg is történt.
-Szerintem ti várjatok meg minket kinn-mondtam a fiúknak, akik helyeslően bólintottak.
-Jó napot, Gothi!-köszöntünk, ahogy beléptünk. Az asszony végignézett a fekete hajú lányon, majd intett neki, hogy üljön le. A kezelés egész gyorsan zajlott. Amikor végeztünk, lementünk (persze sárkányháton) az arénába, hogy közé nézzünk egy kicsit a Tengerrázóknak.
-Úgy tűnik, szerencséd volt. Nem kaptál nagyon nagy erőt.
-De ahhoz elég volt, hogy működésbe is hozhattam volna egy egész fizika szertárat!-támasztotta meg a kobakját a jobb kezével.
-Ne emlegesd az iskolát...-szóltam rá.
-Ja, elnézést! Nyáron...
-Sosem beszélünk a suliról-fejeztem be a mondatát. Ezek után füttyentettem Fantának, egy darab papírt vettem elő, és írtam egy levelet.

"Lovasok,
Minden a legnagyobb rendben, aggódást felfüggeszteni, már jobban van. Egy kicsit még gyenge, de holnapra teljesen jól lesz. Ami azt illeti, a holnap jó lenne az avatáshoz is. Csak ahhoz dolgozni is kéne még egy kicsit. Mit gondoltok?
                             Trixi"

-Mit írsz, Trixi?-kérdezte Halvér.
-Ömm...Takonypóc, ez a vödör nagyon nehéz, tudnál segíteni?
-Persze!-csókolta meg az "izmait", majd hozzánk sietett.-Hol van?
-Nincs vödör, te tyúkagyú!-ripakodtam rá, majd megmutattam nekik a levelet.
-Benne vagyok!
-Én is! :)
-Jó! Akkor viszont én hazaviszem a betegünket, ti pedig lássatok neki. A helyzet az, hogy én sem tudok segíteni...otthon szükség van rám! De holnap korán itt leszek, rendben? Ezt adjátok át Hablatyéknak.
-Meglesz!-jött a válasz kórusban. 
-Na, gyerünk, ideje lenne hazamenni!-mondtam a lánynak, és mellé érve fel akartam húzni.
-Minek menni? Teljesen jó itt!
-De gyógyulnod kell!
-Itt is tudok!-ellenkezett.
-De...
-Nincs de!
-Harry Potter van a tévében...
-MI?!-ugrott fel hirtelen, bár láttam, hogy meg is bánta.-Miért állsz még ott?! Siessünk, le ne maradjunk!-kocogott Szélpengéhez. Felnevettem, Halvér és Takonypóc pedig tátott szájjal figyelték a győzelmemet.

*     *    *

Amikor végeztem a hazakísérgetéssel, és az egyéb tennivalómmal, sóhajtva léptem Avokádóhoz.
-Beszélnünk kellene Valkával...
"Igen, tudom."
-Aggódok Willow miatt.
"Nem vagy egyedül...rosszat szimatolok!"
-Jobb, ha megyünk, kislány. Ne vesztegessük tovább a két napot!
Felöltöttem a mentős páncélomat, ami már nem volt rajtam úgy két hete, és a jéghegy felé indultunk.
Most biztos vagyok benne, hogy nem értitek, miért is kell megejtenünk holnap Dorci beavatását. Hát azért, mert nem olyan biztos, hogy ott tudnék lenni, ha eltolnánk néhány héttel...és ezt a legrosszabb értelemben mondom. Lehet, hogy ebben a játszmában, most felülkerekednek rajtam, és nem tud megmenteni Avó, vagy a kardom éle. Nappal pedig nem a legjobb támadni...
Lassan körvonalazódott a hegy. Még sóhajtottam egy mélyről jövőt, és az aggodalmas sárkányomnak megsúgtam, hogy mehetünk. Ismerős alagutak, ismerős gyíkok. Leszálltam, és befelé masíroztam.
-Valka! Én vagyok, Trixi!
Egy ideig azt hittem, hogy visszhangzik a nevem, de rá kellett jönnöm, hogy a nő szólított meg. Nem voltak messze, Felhőugróval mellénk manőverezték magukat.
-Trixi! Jajj, de örülök, hogy látlak! Sürgősen beszélnünk kell! Kerestelek, de sehol nem találtalak.
-Miért nem fújtad meg a kürtöd?
-Túl veszélyes most-fogta meg a kezem. Éreztem, hogy az övé remeg. Tudtam, láttam, hogy fél. Úgy nézett rám, mintha történetesen én lennék a féltett személy.
-Igaz...ugye?
-Mit hallottál?-kapta fel a fejét.
-Eret megkeresett...megfenyegetett Drákó nevében, hogy vagy feladom magam két napon belül, vagy Willow...
A nő elborzadt. Ő mindezt tudta, de az én számból más volt hallania.
-Mikor történt?-kérdezte kis idő után.
-Tegnap késő éjjel...két napom van.
A nő bólintott.
-Mit akarsz tenni?
-Mit javasolsz?-kérdeztem vissza.-Jobb lenne, ha feladnám magam?-tudakoltam teljesen komolyan.
-Nem...nem, azt semmi képen sem! Én, én...-kezdte a nő. Éreztem, hogy valami nagyon nyomja a lelkét.-Téged már nem akarlak elveszíteni-nézett fel rám.-Annyi mindenkit kellett már...és nem csak téged, egyikőtöket sem...
Lehajtottam a fejem, és gondolkodtam.
-Hogy került Drákó kezébe?
-Járőrözni mentünk. Elindult, hogy körülnézzen...egy sikolyt hallottam...aztán mikor a nyomába eredtem, sem ő, sem Sugár nem volt ott...csak ez-adott a kezembe egy papírfecnit. Világosan rajta állt, hogy mi az alku.
-Értem-fújtam ki feszülten a levegőt.-Én nem hagyom, hogy miattam bárkit is bántsanak! Ha engem akarnak, akkor engem keressenek...engem kapjanak el!
-Ez kelepce, Trixi! Egy olyan, amibe te nem sétálhatsz bele! Te jobb vagy annál...
-Akkor mégis mit tegyek?
Valka a sárkányomhoz lépett, és gyengéden megcirógatta.
-Csak egy Éjfúria képes arra a sárkányok közül, hogy kirobbantson egy hajó oldalát...
-Sugárt elkapták...
-Épp ez a baj...
-Akkor hát nincs más választásom-szorítottam össze az ajkaimat,-mint, hogy egy barátom segítségét kérjem.
-Egy barátodért? Akié az Éjfúria? De hát ki ő? Megbízhatunk benne?
A fejemet lassan emeltem fel.
-A fiad.
Valka először elképedt, majd hátrahőkölt. Kérdezni akart, legalább százat, de a torkán nem jött hang. Fájdalmat láttam az arán, de én komolyan néztem rá. Tudtam, hogy ezzel talán feltéptem a múlt egy sebét, de Willow-ról van szó...és ő azok közé tartozik, akikért bármit megtennék. Mert ő kiérdemelte a bizalmamat...
-Holnap az etetés után legyél ezen a szigeten!-szúrtam a tőröm egy sziget rajzába a térképén.-Lesz, ami lesz, elveszik, aminek el kell...-tettem hozzá, majd távoztam.

Megjegyzések

  1. Úr isten!! A vége valami wáó... nem találok szavakat. Nagyon várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  2. Óóó te jó ég. Te. Jó. Ég. Nagyon siess a kövivel!
    Erre nem számítottam. De Valka legalább tudja hogy él a fia és jól van.
    A Hablaty kifaggatós résznél pedig röhögtem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sietek! Ezek a reakciók XD Örülök neki, reménykedtem benne!

      Törlés
  3. Ez, drága Trixi, egy kivételesen fantasztikus rész volt!
    Hablaty nem akarja bevallani a Hiccstridet, Valka megtudja hogy Fogatlan lovasa a fia, és a következő nap Dorci is lovas lesz... Várom a következő részt! Tudni akarom milyen az ha Haddock-ék találkoznak ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Sietek. Hááát...csak úgymond távolról találkoznak, de a harcmezőn lesznek izgalmak ;)

      Törlés
  4. Jajj, ez olyan jó, hogy nincsenek rá szavak! Siess a kövivel, ha már engem külön felcsigáztál! :D

    VálaszTörlés
  5. Trixi! Ez valami iszonyatosan fantasztikus végszó lett, komolyan!*-* Ez...ez...wáó. Egen, Habi már csak ilyen, és Willow...na, vele meglátjuk, mi lesz! :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése