62.rész-Emlékek

Remek ébredésem volt. Valaki (hadd ne célozgassak) egészen véletlenül fejbe küldött egy vödör jéghideg vízzel.
-Ha. Felébredtem. Ezért. Még. Kapsz. Bolond. Sárkány!-tagoltam a szavakat, és már felkészültem, hogy szépen kipihenhetem magamat, de ááá, ugyan már, Trixi az életben nem fog rendesen aludni egyet! Vége van a laza másfél évnek. Éreztem, hogy néz...de miért néz?!
-Ne bámulj!-szóltam rá. Percek után sem hagyta abba, és már kezdett egy "csöppet" idegesíteni.
-Ne bámulj már!-morogtam, és fejbe dobtam egy párnával, ami egy puffanással célt ért. nem baj, így is vizes volt. Ezt a játszmát én nyerem meg!
Morgást hallottam. Elvigyorodtam.
-Légy jó kislány, és hagyj még aludni egy kicsit-mondtam kedvesebben. Látszólag bejött, azonban a következő pillanatban egy farok lerántott az én hőn szeretett ágyamról, és a földön elterülve farkasszemet néztem azzal, aki így hátba támadott.
-Most boldog vagy, te túlméretezett gyíkocska?-kuncogtam. Avokádó elvigyorodott. Megragadtam a fejét, ő pedig felemelkedett egy kicsit, így állásba húzva engem.
-Nos, köszönöm. Hány óra van, kérem, hogy őkelme már az ágyból rángat?
A sárkány lesétált az ajtóig, én pedig követtem. Kinéztem, hogy a nap állásából megmondhassam a választ a saját kérdésemre.
-Mmm...igen, majdnem elaludtam.
A Szörnyennagy olyan fejjel nézett rám, mintha ő okozta volna ezt a nagy hőstettet.
-Nem tudom, hogy te hogy vagy ilyen hiperaktív, mikor majd' egész éjjel azon a szigeten tébláboltunk...
"Én csak vártam, te szórakoztál azzal a semmirekellővel"
"Oh, elnézést a kérdésért"-forgattam meg a szemem, és a halas kosárhoz nyúltam. A zaj, amit okozott, egyből lereptetett egy Rettenetes rémet az emeletről. Felkuncogtam, és reggelit adtam nekik. Jó volt végignézni így rajtuk. Ha belegondolok, hogy másfél éve majdnem elveszítettem őket...az szörnyű lett volna...
Megráztam a fejem. Kikergettem a negatív dolgokat belőle, és arra koncentráltam, hogy ne késsek el a suliból, mert akkor lemaradok a fő attrakcióról...vagyis a "Hogyan éljük túl Takony hányingerkeltő megjegyzéseit"-ről, aminek természetesen az egyik főszereplője vagyok...jobban belegondolva jobb lenne aludni még egy keveset, de itt AZT SEM LEHET.

Ahogy a két hüllő végzett a hal betermelésével, már az aréna felé is tartottunk. Néhány ismerős felém köszönt, amit viszonoztam, mert azért mégsem lehetek bunkó. Elhaladtunk a kovácsműhely mellett...Bélhangos...
Ő is ott volt, amikor egy hét kóma után kinyitottam a szemem.


*Visszaemlékezés*

Minden csupán egy sötét űr volt a fejemben. Aztán hirtelen fény töltötte be a világomat. Felnézve a megszokott fa plafonomat láttam meg, így már tudtam, hogy a hibbanti házamban lehetek. Körbe akartam nézni a szobán, amikor ismerős hangok voltak. Másodpercekbe tartott, amíg rájöttem, hogy kik is vannak mellettem. Egy szőke hajú lány zöld szemekkel, egy ugyanilyen színű bajszú férfi, és még egy páran a bandából...majdnem mindenki. Aztán eszembe jutott. A harc, a nyíl...a robbanás! Azt akartam kérdezni: "Mi történt? Hogy kerültünk vissza? Nyertünk?" de nem akartam erről társalogni a skacokkal. Szólásra nyitotta a számat, de hang nem jött ki belőle. A nyakamon pedig volt valami...azt hiszem merevítő.
-Trixi!-ugrott hozzám Dorci.
Tehetetlenül néztem rájuk. Mindenem gyenge volt, és a fejem iszonyúan fájt, nem tudtam csinálni semmit.
-Nyugodj meg, nem tudsz beszélni...súlyos agyrázkódásod volt-mondta a fekete barátnőm.
-Nem csak beverte a fejét?
-De igen, elég erősen-válaszolta nekik...Willow?
Nagy szemekkel néztem a lányra. Ő rám mosolygott, majd az ágyam másik részére telepedett.
-A harcos betegszabadságra ment?-kérdezte.
Csak apró mosolyom villanásával tudtam jelezni neki, hogy "Ne szórakozz, de ha innen felkelek, ezt behajtom rajtad"
-Nyilván tudni szeretnéd, hogy mi történt.
Aprót bólintottam. Mindenki megbizonyosodott arról, hogy rendben vagyok, átadták a jókívánságaikat, amik nagyon meghatottak...bármennyire is lököttek, de melegszívűek...még Takony sem nyaggatott, csak elhallatott egy "Jobbulás, Trix!"-t. Kimentek a szobából, de Bélhangos azt mondta, szóljunk, ha befejeztük. A szőkeség biccentett a férfinak, és ketten maradtunk. Ő a sárkánymentő itt, szabályszerű, hogy ő tudja elmondani, hogy mi volt pontosan.
-Nos...remélem, hogy nem túl ködösek az emlékeid-nézett rám fájón.
Üveges tekintettel kísértem minden mozdulatát. Éreztem, hogy igenis azok, de a nagyra részre emlékszem. Összébb húztam a szemem ezzel jelezve, hogy folytassa.
-Az megvan, hogy berohantál Hablatyért, igaz?
Hablaty! Istenek, vele mi történhetett?!
-Csapda volt, rátok robbantották a hajót...a vízben találtunk rátok. Fogatlan úszott veletek. Mindketten ájultak voltatok.
Akkor ugrott be, hogyan is menekültünk meg...legalábbis nagyjából...
Mikor megláttam egy ketrecbe vetve a fiút, akkor egyből segíteni próbáltam rajta...robbanást hallottam...és mellettünk is termett Fogatlan...
-Ha az a fúria nincs, mindketten halottak lennétek...
Kinyílt az ajtó. A fekete sárkány jött be rajta, és körülnézett. Hálás tekintettel fogadtam a hüllőt. Hozzám sétált, lassan, szinte attól félve, hogy megzavar, és megszaglászta a kezemet, amit néhány másodperc múlva a fejére helyeztem. A szemeim könnybe lábadtak, ahogy egy nagyon erős fájdalom hasított a fejembe...

Na, akkor jutott eszembe egy körülbelüli emlék...ahogy a már börtönéből kihozott Hablaty felnyög: "T-trixi...a-azok a hordók!" És megláttam...gyorsan odaugrottam...puskaporral voltak töltve. Hirtelen megértettem Vérdung szavait.
"Hablaty, siessünk, vagy itt helyben meghalunk!"-ragadtam meg a karját, és a kijárat felé igyekeztem vele.
"Nézd!"-állított meg. A hangok erősödtek. Sercegés, pattogás...
"Nem jutunk ki!"
"Muszáj!"-kiáltottam.
Minden gyorsan történt. A lyuk, amit a fúria csinált, nem volt elég ahhoz, hogy mi is biztonságosan kiférjünk. Elmém elborult, éreztem, hogy másodpercek választanak el a haláltól.
"Sajnálom, hogy miattam kell..."
"Gyere, gy-gyorsan!"
A sárkánya masszívan tűzálló szárnyai közé rántott be engem, majd később ő maga is menedéket talált, az állat összegömbölyödött, hogy nekünk ne eshessen túl nagy bajunk, és várt. Aztán minden felerősödött, és egy hatalmas energiahullám suhant át a hajón. Hablaty akkor már nem reagált semmire. Meg akartam rázni, de már nem volt idő. Fogatlant is kibillentette az egyensúlyából, és így a szárnyának az a része, ami engem rejtett, valami szörnyen kemény fémnek ütközött, amivel engem is magába zárt az eszméletvesztés.

Az emlékképek mint egy film peregtek le előttem. ötletem sincs, hogy meddig burkolózhattam a gondolataimba. Willow megértő pillantásokat vetett rám.
-Sikerült visszahozni benneteket Hibbantra, még időben. Egy hete vagy kómában. Nagyon aggódtunk érted...-mondta komolyan. Biccentettem. Egy kérdés kavargott bennem, amit minden erőmmel szerettem volna feltenni, de ahogy a fejem megsérült, a hangszálaimat irányító rész is megbénult egy kicsit.
-A csatát elvesztettük...
Nem ez volt az, de leengedtem a kezem. A tekintetemet lefüggesztettem a lányéról, és tanácstalanul, szörnyen fájón pásztáztam a szobámat.
-De örüljünk, hogy élve megúsztátok!
Megúsztuk?!-pillantottam ismét rá.
-Legalábbis te már jól vagy...
Kikerekedtek a szemeim.
-Hablaty még mindig nem ébredt fel. Nincs nagyon komoly baja, de sokat kapott...-mondta, miközben én lassan felültem az ágyamon. Nem mondtam semmit. Szorosan átöleltem a lányt, aki látszólag meglepődött, de mégsem hiszem, hogy túlságosan váratlanul érte a dolog. Egyszerűen meg akartam köszönni neki, hogy kitartott, hogy nem hagyta magát, mikor elrabolták...hogy harcolt, és akkor ott volt velem...
Egy pikkelyes leheletét éreztem közben magamon. Avokádó aggodalmasan fürkészett, majd amikor elengedtem a lányt, a mellkasomba nyomta a fejét. Remegő kezekkel most őt szorítottam magamhoz.
-Még most vetted észre, hogy itt van?-kuncogott halkan.
Nem figyeltem rá. Egy rém is megtalált. hiányoztak azok a lények, akik a sötétséget mindig elnyomták, fényt hozva az életembe. Bármilyen szórakozott, vagy néha már kicsit megdorgálandók is voltak, de az enyémek. Az én két bohókás sárkányom.
-Eddig is itt voltak ám, el sem mozdultak mellőled! Még a halat is alig fogadták el...
Felsóhajtottam, és közelebb fészkelődtem hozzájuk. Fejemet a Szörnyennagyéra hajtottam. Pár perc múlva elengedtem őket. Nyeltem egyet, majd lassan felálltam. Megszédültem, majdnem visszaestem az ágyamra, de egy Éjfúria megtartott.
-Nem pihennél?
Gyengén megráztam a fejem, és még egy sárkány támogatásával eltornáztam magam az ajtóig. Tudni akartam, hogy Hablaty jól van-e. Bélhangos nem sokkal volt távolabb tőlem akkor, de megengedte, hogy mozogjak, hisz az jót tesz...biztos, nem orvos vagyok, hanem sárkánylovas. Átsétáltunk a Haddock-házba (ekkor már sárkányháton ültem, úgy baktattunk végig a falun), hogy láthassuk a srácot. Benyitottam, ám nagyon meglepett az, amit láttam.
-T-trixi!-kapott a szájához Valka, és szinte futott hozzám.-Hát jól vagy, nincsen bajod?
És én csak azt kérdezgettem, hogy mit csinál itt...persze magamban. Hogy lehet, hogy ebben a házban van. És...és...mellette Pléhpofa állt! Megdermedtem, és a szememmel ugráltam közöttük. A nő végigsimította az arcomat, majd átölelt.
-Köszönöm...-suttogta a fülembe. Kicsit érzelmes hangulatba kerültem ettől. Örültem, hogy Valka ismét a családjával van...már ha ez így igaz. Volt egy megérzésem, hogy ez nem a végleges visszatérése. Nagy levegőt véve felsegítettek az emeletre. Hablaty egy szőrmébe takarva aludt...vagyis kómában volt.
-Gothi azt mondta, hogy rendbe jön.
Leültem mellé. Ismét könnyes lett a szemem. Mert amit értem tett, az...felfoghatatlan...ő egy igaz barát, talán már túlságosan is az.
És ott maradtam, csak nézte őt, és vártam. De arra várhattam...még hét idegőrlő napig. Mert csak akkor ébredt fel...
-H-hablaty!-kiáltottam fel.-Visszajött a hangom!
De nem annak örültem annyira...hanem, hogy visszakaptam a barátomat, akinek ennyit köszönhetek...akit ezek után sokkal inkább meg fogok becsülni, jöjjön bármilyen jövő...mert vannak, akik ezt megérdemlik, és ő egy ilyen személy.
Aztán, végül együtt lábadoztunk. A srácok rengetegszer látogattak mindkettőnket, és azt kell mondanom, hogy komolyan vették az egészet. Akkor azt hiszem minden átértékelődött bennem. Örültem, hogy ott vannak nekem.
Néhány hét, és ismét repülhettünk. megtehettem volna hamarabb is Avóval, de meg akartam várni a fiút vele. Az egy fantasztikus repülés volt, sosem felejtem majd el...
Azt hittem, hogy az élet nem is lehet tökéletesebb, de...
Akkor Valka készülődni kezdett...
-Miért mégy el?-kérdeztem. Késő éjjel volt. A nő sóhajtva fordult felém.
-Mert még nem végeztem el a feladatomat...
-Milyen feladatot?
-Meg kell védenem a sárkánykirályt-válaszolta nehézkesen.
-De...miért? Miért kell...? Ő az alfa, és...!
-Tudom. De feladatom van, Trixi...évek vannak még hátra...vigyáznom kell rá, és minden sárkányra, amíg a sárkányharcos vissza nem tér.
-S-sárkányharcos?-kérdeztem felvont szemöldökkel, és karba tett kezekkel.
-Ezt nem értheted-indult a kijárat felé.
-Akkor magyarázd el!-rántottam vissza a kezét. Nem akartam én tiszteletlen lenni, de tudni akartam, miről beszél.
-*sóhaj* Az emberek várnak valakire...akinek segítenem kell. Akkor megszűnik majd a sárkányvadászok rémuralma, és a Vérdungoké is. De Drákó él, és amíg serege van, addig nem hagyunk sok esélyt kibontakozni neki...
-N-neki?
-A sárkányharcosnak.
-Hát ezért küzdünk ellenük? Ezért a sok vér, a csata?
-Én ezért harcolok. De te vajon miért?-simított meg, és tartott egy kis szünetet.-Köszönöm, hogy hála neked, ismét találkozhattam a családommal, még ha a fiam idegennek hisz is... Ha az istenek nekünk kedveznek, akkor néhány év, és nem kell már elmennem...
-Miért ennyi titok és sejtelmesség?-kérdeztem.
-A világ kegyetlen, Trixi, ezt te is tapasztaltad. De nem úgy ismertelek meg, mint aki most beéri ezzel, és a vereséggel.
-Nem is fogom!-szorítottam ökölbe a kezeimet.-De most minden olyan kusza.
-Tudom...de te képes vagy felállni-mondta.
-És fel is fogok...már számát sem tudom, hogy miért kell elégtételt vennem...de ezúttal...ezúttal, óh, igen! Már sokkal megfontoltabb leszek! Még egyszer nem fognak ki rajtam ilyen könnyen! A csapdászok nem ejthetnek át többé...más lesz, más leszek. Más, de sokkal erősebb!
Összehúzta a szemöldökét.
-Akkor te ezért küzdj-tette a vállamra a kezét, majd még néhány szó után kilépett az ajtón...


*Visszaemlékezés vége*


Végre elértük az arénát. A többiek ott sorakoztak, szerintem csak rám vártak.
-Nicsak, hétalvó!-köszöntöttek messziről.
-Háhá, nagyon vicces!-forgattam meg a szemeimet nevetve.
Hablaty fejével intett. Bólintottam. Már sejtette, hogy mi lehet a fáradtságom oka, nem firtatta.
-Na, ha megvagyunk, akkor ma mindenki a harcot gyakorolja.
Engem ez igazán izgalomba hozott, mivel, ha még nem találtátok volna ki, egészen oda, meg vissza vagyok a fegyverekért.
-Állvány a szokott helyen-mondta ki a végszót, mire mi rárepültünk a harci eszközökre.
Na, ki legyen a mai ellenfél?
Végül a sors Astridhoz terelt, akivel egy igazán kemény, de hihetetlenül izgalmas harcban volt részem. Védtük egymás ütéseit, küzdöttünk, és ez az, ami a kómás fejembe életkedvet varázsolt. Teljesen normális tinilány, nemde?
A srácok már fogadást kötöttek ránk, de nem érdekelt, mi nem büszkeségből csattogtattuk a szekercénket/kardunkat, hanem csak, mert kedvünk volt hozzá.
-Egy tyúkot Astridra!
-Két korsó jaktejet Trixire! 
-Skacok, minden rendben?!-kérdezte Hablaty, mintha komplett idióták lennének a drágák.
-Igen! Te kire fogadsz?
-Senkire!-emelte fel védekezésképpen a kezeit, amennyire a szemem sarkából láttam.
-Miért? Szerinted kinek van nagyobb esélye?
-Ötletem sincs, mindketten ügyesek.
-Áh, Astrid jobb!-kiáltotta be Fa, mire vicsorogva ütöttem egy nagyot. A lány csak vigyorgott.
-Vagy mégsem?-volt most Astridon a sor, hogy azt tegye, amit én. Nem bírtunk egymással, egy, vagy két óra múlva lógó nyelvvel estünk össze a földön.
-Ne adjátok fel! Trixi, tovább, tudod, hogy mennyit költöttem rád?!-dühöngött Takonypóc.
-N-nem, deh nem is éhrdekel!-lihegtem.
Halvér felsegített, Astridot pedig Hablaty. Dorci odabattyogott hozzám.
-És tudod, hogy én mire fogadok?
-Mire?-suttogta vissza.
-Hogy ezek ketten-mutattam a gerlepárra-össze fognak jönni.
-Tudod mit? Arra én is!-öklöztünk össze.
Éreztem, hogy a fiú meghallott valamit, mert lángvörös arccal fordult felénk.
-Ti ketten! Ne pusmogjatok nekem, irány a fegyvertartó!
-Igenis, főnök!-kuncogtunk.
-Nem. Vagyok. Főnök!!!
-És kezdődik -.-" -adtam fel, majd engedelmeskedtem a "parancsnak".





UI: Sziasztok! Elnézést kérek a késésért, de van az a sajnálatos dolog, mikor jön az ihlet, de piszkosul, de nem ahhoz, amihez kéne...de a lényeg az, hogy ez is megvan :D Remélem tetszett a rész, sziasztok!
Elköszönési gif (ha már a részben nem volt):

Megjegyzések

  1. Ez. Nagyon. Jó. Lett.
    Kérjük a folytatást, a stalkánál pedig... Váá, fangörcs! Egy kérdés elől azonban most nem menekülsz. Mi a valhalláért ölelgeti Valka Trixit Stoick helyett?! Erre most válaszolj, de villámgyorsan! Különben kimondom a szót és a jelecskét, és az égő hajóig tartó harag lesz! XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, siet! Ömm...Trixi egy hétig kómában volt, addig nem ölelgethette eleget? XD Ne merd, mert akkor nagyon nagyon megkapod, Snowflake XD Mákosrétes nagyon! :P

      Törlés
  2. Ez igaz, de... Awwww, stalka, stalka, stalka!

    VálaszTörlés
  3. Ha már muszáj ma a kómás agyammal :P Nagyon jó, tényleg kicsit rövid, de nekem így is volt fél óra elolvasni XD Valkával megleptél, meg a kezdéssel is. Azt mondta a villamoson fogsz visszaemlékezni XD Hablatyot kínozhatadd volna még kicsit :P Az égési sérüléseket nem is említetted XD Siess a kövivel, különben az ezerszer megélezett szekercém szép dísze lesz valamelyik poshadt gesztenya barna szemednek :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, észrevettem, hogy odavoltál XD Ehem...nincs villamos!!! Jól van már, nyugi, TUDOD, hogy lesz olyan a közel jövőben :P Nem-e...? Akkor most mondom, nyugi, van az is...na, akadjatok már le a szemeimről most már XD

      Törlés
  4. Nagyon jó lett. Én is arra fogadok Trixi amire ti is. (Hiccstrid *-*)
    Siess a kövivel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, szerintem arra megéri! Rendben, igyekszem!

      Törlés
  5. Nagyon nagyon kafa rész lett, ebből is tanultunk valamit: Trixi-Astrid párbajra ne fogadjunk, úgyis döntetlen lesz! XD Úgy bítom a befejezéseidet!(mindig a legjobb szavak, komolyan) XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Skira! Ezt tanulságként tessék venni XD :D

      Törlés

Megjegyzés küldése