66.rész-Patthelyzet /1

EI: Sziasztok! Sajnálom ezt a RENGETEG késést... Igyekszem tartani a két hetes rendszerességet... nem is húznám az időt ezzel :D
A héten lesz még egy szülinapi cikk. Bezony ám! Évforduló közeleg :D
Jó olvasást!



 A meglepetés ereje miatt nem védekezhettem. Fogalmam sem volt, mi, és miért történik. Éreztem, hogy a vállamba hideg penge hatol. Nagyot nyeltem, és felnéztem a támadómra. Avokádó felbőszülten a lába felé kapott. Ezek után még jó, hogy ellenségnek tartottam...
A sárkányom végig mellettem volt, és még mindig védelmezett. Elővettem a kardomat a hüvelyéből, és támadásra készen álltam. A fiú kihárította a sárkány következő támadását, de nekem hirtelen már nem volt kedvem azon a hajón maradni. Nem értettem semmit, hiszen mégis csak egy ismeretlen támadott meg...
De nem hátráltam...
Ahogy Avó lefoglalta, én is ismét fegyvert rántottam, és a megismerkedésünk jeléül a pokolba küldtem volna, de kivédte...
Mégis miből van ez a fickó, acélból?! 
Egy pillanattal később viszont eltette a kardját. Ez végképp meglepett.
-Lehet, hogy rosszul indítottunk...
Hogy mi van?!
-BIZTOS, hogy rosszul indítottunk!-emeltem föl a hangomat.-Ki vagy te, és mit akarsz tőlem?!
-Ne legyél kíváncsi, Holgerson...-távolodott.-Hamar megöregszel...
-KI VAGY TE???-kiáltottam immár forrongó vérrel.
-Nem fontos, ki vagyok... az viszont már annál inkább, hogy te miért nem ismersz.
Már biztos voltam benne, hogy ez a figura direkt próbál bekavarni. Eszem ágában sem volt hagyni neki.
-Tűnj el innen!-morogtam.
-Ez az én hajóm...-válaszolt hasonló hangnemben. Ebben az egyben igaza volt. Avó elé tettem a kezem, és fölmásztam a nyeregbe, végig tartva a szemkontaktust. Intettem a gyíknak, hogy fogja vissza magát. Ebben a helyzetben mi voltunk a bitorlók, a betolakodók. De nem hiszem, hogy így kéne ezt a tudtunkra adni...
Avó nagyon nehezen nyugodott. Láttam, hogy képes lenne széttépni az ismeretlent. Én is megtettem volna, de valami furcsa, eddig sosem tapasztalt érzés került belém. Nem tudtam megmagyarázni...
A Szörnyennagy lecsapásra készült. Felrántottam a nyerget. A tudatalattim azt súgta, hogy jobb, ha kereket oldunk... én pedig engedtem neki.
-Gyáva... pont, mint a fajtája... - hallottam még a dörgő férfihangot, ami után már csak a szél susogása vett körül minket.

Tíz-húsz perc telt el. Ziláltan, pattanásig feszülten fészkelődtem a nyeregben. Meredten bámultam előre. A karom lüktetett, mindenem mintha zsibbadt volna. Avóra bíztam magam, nem tudtam, hova megy. Végül a nyakára hajoltam. Az összes fogaskerekem ezen a fickón kattogott. Nem tudtam megérteni a mai eseményeket.

Amikor felocsúdtam, a jéghegynél voltunk. Meglepetten pislogtam.
-Kislány, miért hoztál vissza?
Megnyugtatóan fújtatott. Nem firtattam. Ha ő így látja jónak, akkor inkább engedtem neki. Berepült a szokásos bejáraton, majd letett a jégből vájt "szobánknál". Lassan leszálltam a hátáról, ügyelve minden egyes mozdulatomra. Avó mellkasba bökött.
-Minden rendben, pajtás-simogattam meg, ám ő a sérült vállam felé szuszogott.
-Semmi bajom. Higgy nekem-mondtam odakapva, zavartan.
"Trixi... meg kéne vizsgálni!"
-Ugyan, senki nem halt még bele egy kis karcolásba! Jobb lenne visszamenni-léptem a kintről bepislákoló halvány fények felé. Az utamat állta.
-Mi van ma veled? Olyan akaratos vagy!-löktem meg játékosan.
"Nicsak, ki beszél!"-forgatta meg a szemeit.
-Hé, ezt egyenesen sértésnek veszem!-mordultam fel, de hirtelen felszisszentem. Mindketten egyszerre néztünk a karomra.
"Kérlek... legalább nézd meg!"
-Furcsa vagy te nekem! Túlságosan aggódsz értem-mosolyodtam el halványan. Már ekkor tudtam, hogy parodizálni akar. Azonban arcáról lehervadt a pajkos vigyor, és tekintete komolyba fordult.
-Ne csináld ezt, könyörgöm. Sose voltam jobban. Ahj... ha te ettől megnyugszol... -húztam el a számat a nyeregtáskához lépve, hogy elővegyem a... gyógynyálat... Ám mielőtt megtalálhattam volna, valami máson akadt meg a szemem. Azon a kis rongydarabon, amit a hajón találtam. A kezembe fogtam kicsit poros, a végén szakadozott anyagot, és kivettem a táskából. Érdeklődve ráfújtam. A színek élénkebbé váltak. Most is látszódott a kard, és a lángok. Késztetést éreztem, hogy végigsimítsak a mintákon, miközben leheveredtem a hideg jégfal tövében. Összehúzott szemöldökkel fürkésztem végig rajta, bármilyen apró jelet keresve. Megfordítottam, hogy jobban megnézzem a másik oldalát. A hímzés (vagy tudom is én mi, nem igazán értek hozzá) ott is látható volt, a kardpenge ezüstfehér ábrázolása szinte megcsillant a lemenő Nap utolsó fényében. Nem ismertem a címert, sem a jeleket. Mégis, valamiért teljesen elmerültem benne. Amikor lassan felnéztem, a sárkányom érdeklődő pillantásaival találtam szembe magam. Közelebb jött hozzám, és megszaglászta a rongyot. Ismét rám emelte tekintetét, ami túlságosan sokatmondó volt.
-Te talán ismered ezt a... címert?-kérdeztem kíváncsian.
Oldalra biggyesztette szarvas fejét, majd egyszerre fordultunk a kijárat felé. Szárnysusogás hallatszódott. Megérkeztek a többiek.
-Trixi, te itt?-kérdezte az első hang, a Willow-é.
-Ja... igen-csúsztattam vissza az eredeti helyére a szövetet.
-De hiszen együtt mentünk el-nézett rám érdeklődve Nadia, ahogy lehuppant Aruna hátáról.
-Ez így igaz, de...
-Akkor hogy-hogy visszajöttetek?-nézett most rám Valka.
-Az az igazság... hogy fogalmam sincs-vontam vállat. És ez teljesen őszinte volt a részemről.
A másik három összenézett, és felnevetett.
-Trixi... ha te nem lennél, ki kéne találni-lépett mellém a szöszi fejcsóválva.
-Micsoda bók... de ti miért nem maradtatok?
-Téged kerestünk.
-Az már más...
-Viszont rájöttünk valamire! Astridot egy hajóban tartják fogva valahol...-vette elő a térképét-...itt!-tette az ujját az egyik ismert kikötőállomás jobb oldalához.
-Remek!-derültem fel hirtelen.-Ez... nincs is messze!
-Egy-két óra repülés-mondta a mogyoróbarna hajú lány.
-Éjszaka minden könnyebb...-suttogtam, lassan felnézve a társaimra.
-Így igaz-helyeselt az asszony.
-Legalább tesztelhetjük a találmányodat!
Talán Johann is útba esne...-futott át az agyamon a gondolat. Ismét eszembe jutott a nyeregtáskában pihenő címer. Hátha ismeri...
-Nem mehetünk el a nélkül, hogy ne szóljunk Hibbanton-mondtam gyorsan.
-Miért nem?-vonta föl Willow a szemöldökét.
-Mert Hablaty ki fog akadni... és megöl...
-Aha, pont Hablaty akar bárkit is megölni-nevetett fel a szőke.
-Ez csak egy kifejezés lett volna.
-Mindegy. Menjünk már!-pattant Sugárra, aki játékosan megrázta magát.
-Igen, Hibbantra megyünk. És te velem jössz!-mutattam a lányra komoly arccal.
-Most komolyan, Trix?
-Igen. Sietünk utánatok!-szóltam a másik kettőnek.-Ja, és Willow... neked csak Trixi...-vigyorogtam rá utoljára, ő megforgatta a szemeit, felhúztuk a csuklyáinkat, majd eltűntünk az egyre sötétebb szürkületben.


*    *    *


-Messze van még?
-Ne nyafogj már!-szóltam rá.
-Nem nyafogok!
-Nem veszekszem veled!
-Mert tudod, hogy veszítenél-vágott vissza.
-Mindenki magából indul ki...
-Hékás, Trixi! Miattad vagyok itt, minimum lógsz annyival, hogy válaszolsz...
-Ha annyira tudni szeretnéd, akkor nézz előre-feleltem unott arccal. Willow nagyon hamar ülésbe tornázta magát. A víz csillogott, és tűz fénye jelezte, hogy megérkeztünk az úti célunkhoz.
-Szerencséd... már majdnem visszafordultam...-morgott.
-Tisztában vagy vele, hogy az sokkal hosszabb lett volna?-kérdeztem.
-Tehát most kioktatsz?-vonta föl a szemöldökét.
-Szokj hozzá. Úgy látom Hablaty nincs túl messze-mosolyodtam el, ahogy megpillantottam Fogatlannal a Főtéren.-Megvársz itt?
-Ácsi. Először ERŐSZAKKAL elrángatsz magaddal, aztán közlöd, hogy várjalak meg itt?!
-Hogyne, hogyne, erőszakkal... és csak egy kérdés volt -_-
-Hagyjuk. Tehát igen, megvárlak itt.
Erre nem mondtam semmit, csak ismét gyorsabb repülésre ösztökéltem a sárkányomat.
-Szörnyennagy rémség érkezik...-jelentettem neki már messziről, hogy ne ijedjen meg.
-Trixi?-nézett nagyot a fiú.-Tudsz már valamit Astridról?-futott elénk.
-Épp ezért jöttem!-érkeztem le mellé a földre.-Tudjuk, hol van!
-Micsoda?! Trixi, beszélj már, Odinra!
-Rájöttünk, melyik táborban van. Minél hamarabb indulunk, annál jobb. Úgyhogy csipkedd magad!-mondtam idegesen. Kezdtem egyre jobban tartani az egésztől.
Hablaty figyelt egy ideig. Láttam, hogy kicsit meglepődött attól, hogy ilyen könnyen engedek. Lassan elmosolyodott, majd a vállamra tette a kezét.
-Köszönöm, Trixi...-suttogta.
-Nincs mit köszönnöd. Ott kell lenned vele. Szüksége van rád-néztem komolyan zöld szemeibe.
-M-mit akar ez jelenteni?-húzódott el.
-Nyugi, nem úgy értettem. Biztosan megnyugtatná a közelséged... Viszont tényleg sietnünk kell.
-Pajti, mit mondasz?
Az Éjfúria helyeslően morgott. A következő pillanatban azonban tekintete elkomorult. Közelebb lépett hozzám, és megszaglászott.
-Fogatlan...?-nézett rá furcsán a gazdája. A fúria nyüszögni kezdett, és nagy szemekkel nézett fel rám.
-Trix, falfehér vagy!-hangzott Hablaty ijedt hangja. Éreztem, ahogy a fejembe hasít a fájdalom.
-Áh...-kaptam az említett testrészemhez.
-Jól vagy? Trixi?!
-I-igen...-zökkentem ki.
-Beteg vagy?
-Nem-válaszoltam gyorsan.-Gyere, siessünk már...
-Trixi... tuti?
-Hablaty, könyörgöm! Ne ezzel menjen már el az egész éjszaka! Semmi bajom!-vágtam ki magam. Nem igazán értettem, mi volt ez az előbb, de tudtam, hogy ennél van fontosabb dolgunk is.
Mivel magyarázatot nem találtam a hirtelen rosszullétemre, nem is foglalkoztam vele. Még mindig zaklatott voltam a furcsa alak furcsa támadása miatt. Bárhogy is kutattam az emlékeimben, tényleg nem ismertem...
Föld hívja Trixit!
Megráztam a fejem, hogy kikergessem belőle a negatív gondolatokat. Hablaty már a házában szedelőzködött (gondolom), mert már eltűnt szem elől. Pár perc múlva egy kis szütyővel (Igen, szütyővel) érkezett vissza.
-Kész vagyok!-jelentette ki, majd felült a hátasára. Biccentettem, majd én is hasonlóan tettem, így repültünk fej-fej mellett haladva Willow-ig.
-Na végre!
-Willow! Te itt?-vidult fel a fiú.
-Igen! Még szép! :)
-Na... neked bezzeg örül...-néztem unottan Willow-ra, vagy Hablatyra.
Több szó nem igen esett köztünk. Mindenki az útra koncentrált. Ott pörgött bennünk az adrenalin... aggódtunk Astridért... Nem tudtuk, bántották-e... Vagy hogy jól van-e... És azt hiszem, ez tényleg Hablatyot viselte meg igazán. Bennem ekkor tudatosult valami:
Nekem vissza kell mennem oda...
Minden emlék feltört. A hajó, a robbanás... Hablaty balesete... az árulás... minden, minden ami oda kötött... én ezt nem akartam... nem voltam kész rá...
Gyenge vagy!-szidtam saját magamat.
És nem akartam az lenni... A régi fényemet akartam... vagy még többet. Az igazságot... a bosszút... és tudtam, hogy meg is fogom kapni... Elégtételt! Hogy lakoljanak meg! Mindenért, amit velem tettek! Sose felejtsék el a nevemet... Az enyém legyen az utolsó arc, amit látnak... és égjen a lelkükbe... és a Pokolban pusztuljon mind!!


-Ez lesz az...-zökkentett ki Willow az összeesküvéselméletemből.
-Máris?
És valóban. Észre sem vettem, de megérkeztünk az úti célunkhoz. Nagyot nyeltem, és ökölbe szorítottam a kezeimet.

"God, I want to dream again!
Take me where I've never been!
I wanna go there...
This time I'm NOT scared!"

Nincs visszaút... Astridért teszem...-tökéltem el magam. Nem volt mitől félnem. Nekik annál inkább. Tőlem.
-Melyik az a hajó?-kérdeztem a lehető leghalkabban.
-Ömm... Nadia tud biztosat mondani. Valahol erre lehet... várjunk! Itt nem ezek a hajók voltak...-hűlt el a lány.
-Számítanak ránk?
-Rád nem hiszem.
-Miért?-kérdeztem vissza.
-Nadia szerint...
Felmordultam.
-Azért, mert ő nem hallott semmit, még igen is eljárhatott a szája annak a fattyúnak...
-Ennyire nem bízol benne?!-rivallt rám a szőkeség. Az ő rigolyái... mindig ilyen paprikás.
-Nem Nadia-ban nem bízom... hanem a csapdászokban... ha nem tudnád...-húztam el a számat. Willow felsóhajtott.
-A miénk Astrid. Keresd Viharbogarat-nézett rám komolyan, mielőtt elsuhantak volna. Nem vitatkoztam. Jobb, ha Hablaty megy Astridért... kezdem túlságosan is shippelni őket...
Na mindegy... ezek szerint be kell lopóznunk. Egyenlőre még őrt sem láttam...

"Where are the people that accused me?
The ones who beat me down
And bruised me?"

Jellemző... mindig a rossz oldalról indítanak. Már leszálltunk. Avónak intettem, hogy menjen egy másik úton. Ketten túlságosan feltűnőek lettünk volna. Hozzáértem egy kisebb csatahajó oldalához, és hozzásimulva lopakodtam, mint az árnyék... éjszaka, sötétség... nem vehettek észre, ha én nem akartam. Embereket pillantottam meg. Behúzódtam egy kis résbe. Használható információkat nem tudtam meg tőlük. Felsóhajtottam. A két alak elhaladt a hajó mellett. Körülnéztek, de hamar tovább is álltak. Nem voltak ismerősek. Elvileg az én drága játékszerem is itt fog kikötni... bárcsak megperzselhetnénk egy kicsit...
Inkább félretettem piromán gondolataimat, és egyre távolabb settenkedtem. Sehol egy ismerős arc... még a sötétben is ki tudtam volna venni őket. Se Viggo, se Eret... és sehol sincs az, aki miatt mindig egy lépéssel hátrébb kell lennem...

"They hide just out of sight,
Can't face me in the light!"

Pislákoló fény tört fel valahonnan. Fáklyát gyújtottak... vagy járőröznek, vagy ami még rosszabb: felfedeztek. Mivel a másodikra nem sok esélyt láttam, az elsőre tippeltem. Megint meglapultam, és figyeltem. Fapallók kopogása... léptek zaja... Megláttam. Háttal nekem kémlelt körül a kikötőben. Megremegtem, de nem a látványtól. Szédülni kezdtem... Erősödött. A bárka oldalának döntöttem a fejem. Felnézve láttam, hogy egyenesen felém fordul.
-Ki vagy?-hasított a csöndbe élesen.
Nem válaszoltam. Most az egyszer csak el akartam tűnni onnan. Mégis, mintha lábaim földbe gyökereztek volna. Nem ment. Nem tudtam mozdulni. A szédülés egyre erősödött. Nem tudtam, mi ütött belém. Nem ez volt az első ma. És azt éreztem, nem is az utolsó. Rikó alakja egyre csak közeledett hozzám, igaz, még nem láthatott. Lassan megemeltem a lábam. Azonban megállt, és csak nézett előre. Nem, még biztosan nem vehetett észre... Nem mozdult. Pedig ő is tudta, hogy ott van valaki. Méregetni kezdtem. Sokkal megfontoltabbnak, és érettebbnek tűnt, mint azelőtt. Nem volt már az a kis suhanc, mint régen... Kiizmosodott, amennyire ez tőle elvárható, és így megítélve már nem lehetett annyira kívülálló. De a szememben még mindig csak egy áruló volt... Igen, három éve volt... de a fájdalom azóta sem hagy nyugodni. Majdnem elveszítettem miatta a legszebb dolgot az életemben... Avokádót... de vele a becsületemet is... én lettem a rossz, a gonosz. Csak kiálltam a sárkányokért. Ők pedig a földbe tiportak érte.
Karját hosszan előre nyújtotta. Mindketten tudtuk, hogy tudja, hogy ott vagyok. Mégis, valamiért habozott. Látásom homályosult. Ismét hátrálni kezdtem. Ám pechemre az egyik palló megreccsent...
Lassan lecsuktam a szemeimet. Óh, anyám...
-Tudhattam volna...-vetette rám a fáklya fényét.
-Tudtad is...
-Csak sejtettem... Mit keresel itt?!-kérdezte. Látszott, hogy nincs meglepve.
-Ötleted sincs, mi?-sziszegtem, és igyekeztem távolodni. Ő viszont nem tágított.
-Az van... és épp elég lenne, hogy jelentselek...-méregetett.
-Akkor tedd meg!-fakadtam ki. Nem érdekelt, mennyire voltam hangos, ki hallhat. Idegesített. Az egész lénye. Hogy mindig keresztbe akar tenni MINDEN tervemnek, elvemnek. Egyre gyengültem. Dülöngélve kapaszkodtam az egyik hajó oldalába.
-Még meghall valaki!-intett le idegesen körülkémlelve.
-Mit érdekel az téged?! Menj már! Indíts! Nem h...-kaptam a fejemhez.
-M-mi van veled? Trixi?!
-N-ne állj... itt... tűnj el...-tagoltam.
-Mi a bajod?!-hűlt el teljesen. Minden sötétült. Éreztem, hogy el fogok ájulni.
-Ne érdekeljen... meg tudom... védeni magam...
-Ilyen állapotban?!-akasztotta fel a fáklyát valahova, ha jól vettem ki. Ismét közeledett.
-Semmi bajom! H-hord már... el magad...-hebegtem. A térdeim remegtek.
-Nem fogom! Mondd, mi történt?! Így nem tudok segíteni! Trixi!
-Nem kell... a segít-
És ekkor hagyott el az erőm. A feketeség kizárta a fényt, minden sötét maradt. Zuhantam. Éreztem, hogy nem esek a földre, nem fáj semmi. Elkapott...

Megjegyzések

  1. Trixi... te halálos vagy... gyilkos, mint... a forrkatlan mérge... megspékelve egy világ rémével, fürge fullánkkal... meg egy mérges siklósárkánnyal... Trikó.............. halott... vagyok... Hibbanton temessenek... Most nem megy a fenyegetés... siess, különben rád uszítom az említetteket... (TRIKÓÓÓÓÓ *-*)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom *-* Hogy mondják? Ja igen, ördög! *glória* Trikóó... na de na, nem hittem volna, hogy ennyire betalálok... csak ráájultam, na XD Seeemmiii érdekes, vagy szemet szúró, csak... szimplán... ráájultam... Mindegy XD Na, akkor neked tetszeni fog a következő rész :P *kétszeres glória*

      Törlés
  2. Tri-xi Tri-xi Tri-xi!!!! TRIIIIXIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!! Miéééért??? Miéért?
    Hé? Hallassz? Miééééééééérrt!

    Dorana

    VálaszTörlés
  3. JÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!!!!!!!!!!! *-* Trikó. Eez Trikó. Trix, tudod, többször kellene eljájulnod, gondoltál már erre...? XD ATYAGATYA.Muslikám, gyere ide, vigyorogni akarok! XD
    Trix. Most leszögezem, hogy ha két héten belül nincs kövi rész, akkor...ööö...Steve besegít! XD Siessél. *-*
    (TRIKÓ..... *-*)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, gondoltam, és fogok is *w* Ohohó, ez még nem Trikó... még...

      Törlés
  4. Trixi te mészárolsz minket??!! Te ez olyan szép Trikó volt. :,)(örömkönny XD) Trikó, lágy Hiccstrid szál *-* a romantika az én elemem.
    Siess a kövivel te lány mert jön a ne mulass! XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azt csinálom XD *glória* Köszönöm szívesen XD Az enyém is, ne aggódj *-* Hiccstriiiid <3

      Törlés
  5. ...
    ...
    ...
    Ember... Folytatást... MOST! Rikó és Trixi... Azt hittem, túl sokat tudok ahhoz, hogy meglepj, de... Sikerült. Ezt vedd egyúttal gratulációnak. Különben pedig... Csak írj. Mert közeleg a halottak napja... Egyre élénkülnek az árnyak... És figyelnek téged... Szemeik zöldbe játszó lidérclángok és a poklaik sárgán égő ablakai... A köd előrekúszik a tisztásokon, és a madarak elhallgatnak, amikor keresztülhömpölyög az erdőn, hogy a nyomában megéledjen, ami holt, és a haldokló füvekre rátelepedjen a mulandóság sója, a dér...
    Szóval írj. Sokat. Megjegyzés: Trixi és a tetanusz veszélyes párosítás...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. .....
      .....
      *---*
      Sietek XD Óh, igen, sosem tudhatsz eleget XD Te is szeretni fogod a következőt XD Féljek? Nesze neked, nem félek! XD

      Törlés

Megjegyzés küldése