69.rész-Örök harag

EI: Sziasztok!
Ez egy összekötőrész-féleség. Visszamegyünk "kicsit" a múltban, a történet előtti időszakra. Ez a a tipikus "ledarálom-aztán-egy-évad-múlva-megértitek", vagyis Susis feelingű (XD) rész lesz. A feltűnő Sarah és Mason a 4. évadban lesznek fontos szereplők, Kale-lel pedig ebben a 30 részben fogunk még "találkozni". Nagyon sok spoilert rejtettem el.
Jó olvasást! :D

"I was younger, I was named
A generation unafraid"
/SVRCINA - Battlefield/


*külső szemszög*


Kale csengetett, és a kapualjban várta, hogy valaki megjelenjen és beengedje a házba. Kisvártatva egy nő lépett ki az ajtón, aki mosolyogva üdvözölte a férfit.
- Szervusz, Kale! Remek időnk van, nemde bár? - nyitotta ki a kaput, és félreállva beengedte az idős férfit.
- Szia, Sarah! Magam is úgy hiszem, rég sütött ilyen szépen a Nap - válaszolt menyének.
- A fiam itthon van? - kérdezte a férfi.
- Nem, Kale. Masonnek... hogy is mondjam... dolga akadt... - válaszolta a nő kisvártatva. Nehéz volt számukra "kódokban" beszélni. Még a végén rájött volna az egyik szomszéd, hogy a család titkol valamit.
- Csak én, és Reca vagyunk itthon. Vagyis... ő már nem sokáig
A férfinek az első mondatot hallva felcsillantak a szemei. Nagyon szerette az unokájával tölteni az időt.
Először Kale lépett be a házba. Még le sem vette kabátját, mikor apró lábak kopogása ütötte meg a fülét.
- Mami, itt van nagypapa! - ujjongott a kislány, és Kale felé rohanva a karjaiba ugrott. Az idős férfi egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, de hamar visszanyerte, és nevetve ölelte magához a kislányt.
- Ohohó, hát itt van az én Trixikém! De izgatottnak tűnik valaki! - engedte el végül. A lányka nem lehetett több nyolc évesnél.
- Képzeld, nagypapa, ma Dorciékhoz megyek! - újságolta boldogan. - És biztos játszunk sárkányosat! És én leszek a nagy sárkány, és elkapom, így ni! - csapta össze a két tenyerét. Sarah és Kale összenézve mosolygott.
- Na! A sárkányok nem kapnak el embereket csak úgy! - kuncogott a férfi.
- De én elfogom! - nevetett fel a kislány. - Ó, kifelejtettem valamit! - rohant fel a szobájába, bár kissé bátortalanul lépkedett a lépcsőn.
- Óvatosan, Reca! - szólt utána az édesanyja. Mikor eltűnt, Kale ciccegni kezdett.
- Mi a baj, Kale? - fordult felé az asszony.
- Gondolkodom valamin, Sarah. Ezért vagyok most itt - váltott át suttogásba. Az asszony egyből leszűrte, hogy kettejükön kívül senkinek sem szabad hallania, amit a férfi mondani fog.
- Mondd, Kale.
- Azt hiszem, eljött az ideje, hogy beszéljünk vele - bökött az emelet felé, ahol kicsivel korábban a lány eltűnt.
- Nem értem...
- Sarah, nem rejtőzködhetünk örökké! Tudnia kell, honnan jött, és... Azt, hogy miért van most itt.
A nő felsóhajtott, és megrázta a fejét.
- Kale... Te is tudod, hogy ha visszatérünk a szigetre, a Vérdungok ránk fognak támadni! Tudom, hogy te vagy a vezetőnk, de ez nekünk, és Recanak is túl gyors! Ő csak egy kislány, Kale, nyolc éves! Legyen viking, vagy bármi más, csak egy gyermek!
- Sarah, ő a mi vérünk! Oda tartozik, ahová mi is. Ha itt tartjátok, teljesen máshogy fog elnőni, az pedig nem helyes.
A nő értetlenül meresztette a szemét.
- Miért nem helyes?
- kedvesem, ha nem lenne valami fontos megírva számára, a Vérdungoknak nem kéne ennyire. Ráadásul... közelednek... - suttogta a férfi.
- Közelednek...?
- Az északi tengereken valami nagy mozgolódás volt Gerda szerint, így hát felkerekedtünk Bátorral, hogy ellenőrizzük. Azok biztosan Vérdung hajók voltak...
- De hiszen nem is tudják, hogy élnek még Holgersonok! - hebegte Sarah.
- Valahonnan tudomást szereztek egy kislányról, aki...
A lépések ismét hallatszódtak, ahogy a kislány lefelé tartott.
- Kész vagyok! - mondta büszkén, de kezeit lehúzta a nehéz csomag.
- Ejj, ekkora batyu egy ilyen kislánynak? - kuncogott Kale, mintha mi se történt volna az előbb.
- Én nem vagyok kislány! - tiltakozott Reca, és karba tette a kezét. Hahotázás tört ki. Reca hamar másik témába kezdett.
- Mikor megyünk? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Máris. Vedd a kabátodat! - mondta az édesanyja, aki pedig a csizmájáért nyúlt. Kale is indulni készült, hisz csak egy gyors látogatást tervezett, még járőröznie is kellett. Megvárta, amíg az unokája, és a menye elkészülnek, csak utána lépett a kislányhoz.
- Jók legyetek ám, Trixi! - mondta, és magához ölelte a gyermeket. A kislány nagy szemekkel meredt, de nem ellenkezett. Kale úgy szorította magához, mintha utoljára látná.
A kislány mosolyogva kivált az ölelésből, és beletúrt a férfi rövid szakállába.
- Pápá, papa! - kuncogott, majd kiszaladt az udvarra.
- Reca, a sapkádat... - kezdte Sarah, de csak legyintett, miután látta, hogy a lánya már megfürdött a friss hóban.
- Trixi, meg ne fázz!
- Kale, sosem fogod megszokni az igazi nevét? - fordult felé az asszony.
- Hiszen ő az én áldott utazóm. Be fogja járni az egész világot, hogy megmutassa az erőnket... ő lesz a mi békehozónk, Sarah...
A nő megcsóválta a fejét.
- Sejtem, mire készülsz, Kale. Vigyázz magadra! - mondta, majd egy gyors ölelés után a lánya után eredt.

Kale felsóhajtott. Hiányzott neki a régi életük. Veszélyes volt, igen. De egy viking sosem hunyászkodik meg, sosem adja fel... Igazat adott abban a fiának, és Sarahnak, hogy Recat meg kell védeni, de félt attól, hogy ezután sosem tud majd beilleszkedni a viking világba. Imádkozott az isteneihez, hogy adjanak nekik erőt, kitartást, de a dolgok egyre csak bonyolódni látszottak. Mit akarnak még a Vérdungok? Az ősi harag örökké megmarad, de úgy gondolják, minden Holgerson eltűnt, vagy meghalt. Mégis, hatalmas sereget toboroznak, a szigetvilágban elterjedt a híre, hogy a vezetőjükhöz, Drákó Vérdunghoz egy alfa is átpártolt. És ebben mi a vicc? Hogy pont a sárkányok iránti szemléletük miatt különböztek össze...
A Holgersonok eredendően békés emberek voltak, de az utóbbi két évszázad igazán felzavarta az eseményeket. Kemények voltak, és szívósak, aki csak hallott róluk, elismerte őket. Kale azonban jól tudta, hogy ők sem tökéletesek. A nép egyre inkább elpártolt a békekötés gondolatától, és sok ellenségük volt.... túl sok... a legnagyobbak a Vérdungok. Együtt kezdtek bele ebbe a gyilkos, véres táncba, amiből nem lehet csak úgy kiszállni. A háborújuk legendáját mindkét fél ismerte, csak nem mindenki hitt benne. A Holgersonok többségben igen. Ők tudták, hogy volt egy védelmezőjük, aki harcolt mellettük, de azt már sokallták, hogy elvileg egyszer vissza kéne térnie. Ez már történelem...

Kale megvárta, míg a kettő eltűnik az utca sarkán, majd elindult a saját útján. A falu melletti erdő felé vette az irányt, és kicsit messzebb állt meg tőle, ahol már nem járt sok ember (abban az időben még nem volt ott vasút). Várt. Már megszokott ruhája volt rajta: bőrpáncél, és a Holgerson kard lógott az oldalán. Erről a fegyverről ismerték fel őt, de ha nem is volt nála, bölcsességéről, és tapasztalatáról tudták, hogy vezető. A hideg, téli széltől meg sem borzongott, ahol ő élt, ott ennél ezerszer nagyobb fagyok voltak. Nemsokára egy ismerős morgás ütötte meg a fülét. A levegőben közeledett valami, ami alacsonyan szállt, nehogy észrevegye a karácsonyra készülő falu népe. Egyből kiszúrta az ősz férfit, és hamarosan le is ereszkedett néhány méterre tőle. Kale közelebb sétált a sárkányhoz, és megveregette gyapjas nyakát.
- Öreg barátom... - köszöntötte a Gyapjas Bömbölőt. A sárkány jégkék szemei barátságosan fürkészték az embert.
- Megpróbáljuk kideríteni, mit keresnek a Vérdungok ilyen közel. Mit szólsz hozzá?
A hüllő egyetértően biccentett, és kicsit megrogyasztotta magát, hogy gazdája felmászhasson a nyeregbe. Amikor ez megvolt, kissé megrázta magát, hogy megszokja az ismerős súly nyomását. Kérés nélkül fölszállt a levegőbe. Ismerte az utat. Órák teltek el szótlanul. Kale megint elgondolkodott, társa pedig nem zavarta.
- Bátor, kérlek, lassíts egy kicsit - kérte a férfi. Kora ellenére jó reflexekkel rendelkezett, így hamar kiszúrta a tenger közeledtét. Ott repültek, ahol biztosan nem járnak emberek, de körültekintően végigmérte a terepet.
- Innentől rád bízom magam - mondta Kale úgy, mintha eddig nem azt tette volna. Bátor nekiiramodott, egyenesen az egyre erősödő szélben. Itt kellett volna találkoznia néhány családtaggal, akik bizonyára elkísérték volna, de évek óta minden teljes káosz volt, a család szétszéledt, és bár a legtöbbjük a sziget közelében maradt, a távolabbi rokonsággal mintha megszakadt volna a kapocs. Kalenek több feladata gyűlt össze tavaly óta, mint húsz év alatt.
Még mindig pörgött az idő.
- Barátom, nem érzel valamit? Ha sokáig idefenn maradunk, jégcsapokká válunk... - szólította meg a sárkányt egy idő után. A gyapjas felhorkantott, jelezve, hogy érez valamit a levegőben, csak ő sem tudta, mennyire távolról. A hátasa egyszer csak megállt, és egyenesen meredt előre. Valahonnan egy kiáltás hallatszott. Kale kihúzta kardját a hüvelyéből, és védelmezően tartotta maga előtt. A penge a halvány fényben megcsillant. A köd kezdett elülni, a kis csapatnak félre kellett húzódnia, hogy körül tudjon nézni. Kale messzelátójával kiszúrta a csatahajót, és magában megköszönte, mekkora szerencséje volt.
- Jó helyen járunk, Bátor. Gyere, kövessük őket!
Nem tartott sokáig, míg találtak leszállóhelyet. Ezek az anyahajók akkorák, hogy nem tudják minden zugát figyelni. Ahogy Bátor elég közel ért, Kale leugrott a nyeregből. Meglepetésére lépések közeledtek, a férfi pedig egy gyors kézjellel elküldte a sárkányát. Meglapult egy ketrec mögött, míg a hangok lassan alábbhagytak. Óvatosan elindult.
Nem harcolni jött, csupán információkat gyűjteni. Sosem szerette a vérontást. Néhányszor egészen közel járt ahhoz, hogy leleplezzék, de ügyesen kihátrált. Jól ismerte a Vérdungokat. Nem ülnek sokáig egy helyben, mindig úton vannak, és minden tervük kiszámíthatatlan... általában. Ám sokszor követnek el amatőr hibákat, amiket kihasználva nyerni lehet ellenük.
Kale bejárta a fél hajót, és kihallgatott néhány beszélgetést, de hasztalan volt. Semmi újat nem tudott meg. Nem ismert fel mindenkit látásból a hajón. Egész fiatal fiúk is rakodtak, tizenegy-tizenkét évesek, Kale nem kis megbotránkozására. Meddig süllyed még Drákó? Ráadásul ezek a gyerekek nem is Vérdungok voltak... megismerte volna őket a vonásaikról. Honnan szed össze ennyi gyereket?
A férfi elfojtotta haragját, és folytatta az útját. Nem akart hazamenni anélkül, hogy valami kézzelfoghatót képet kapjon az események hátteréről. Elhaladt egy fegyverraktár mellett. Kale kíváncsi volt, mit találhat ott, ezért besietett, hogy körülnézzen, miközben a tekintete végig az ajtón volt. A raktár tele volt különböző nyílpuskákkal, és köpőcsövekkel, többel, mint amennyire számított. A kezébe vett egy lövedéket, és jobban megnézte magának. Meg is szagolta. Az biztosan méreg volt. Kale nem értette, miért tartanak mérget, ha Drákó elvileg sárkánysereget épít... Mindegy, legyen az ő dolga. Voltak még kardok, bárdok, és egyéb ócskavasak is, de azok nem tűntek túl biztatónak. A nyilak hegyei megint csak méreggel voltak átitatva. A férfi ekkor már tudta, hogy a helyzet tényleg jobban elmérgesedett, mint gondolta. A fiúkra gondolt, akik odakinn rakodták az élelmet, és a hadianyagot, nekik mennyit kell szenvedniük egy ilyen helyen... hallatlan!
Kale kilépett az ajtón, miután végzett a terepszemléjével, de meglepetésére pont szembejött vele egy kisfiú, aki a férfi hirtelen megjelenésétől megijedve hátrahőkölt. Kale pillanatnyi meghökkenése után megnyugodott. Nem kellett sok idő, hogy felismerje az unokájával egyidős fiúcskát, akivel már sokat találkozott.
- Szervusz - mosolyogta az idős férfi. A gyermek arcán halvány mosoly terült el, félénken közelebb lépett a férfihoz.
- J-jó estét... - dadogta a nyolcéves. Még mindig szokatlan volt számára, hogy egy idős ilyen kedvesen bán vele. Szinte az egyetlen volt, aki így viselkedett vele szemben.
- Csak nem egyedül őrködsz, Rikó?
- De...
Kale ezen nagyon meglepődött. Hisz mégis csak egy gyerek! Egy fegyvert sem tud még megtartani, nincs ereje hozzá!
Miközben Kale ezen merengett, Rikó valamiért végig a háta mögé kémlelt. A férfi észrevette a gesztust, követte a fiú tekintetét, de semmi sem volt mögötte. Rikó kicsit megszeppent attól, hogy lelepleződött, hátrébb lépett.
- Mit figyelsz annyira? - közeledett. Rikó félrerúgott egy követ, ami a lába elé került, de nem nézett Kale kékeszöld szemeibe.
- Semmit, csak... Reca nem jött önnel?
Hát persze! - jutott az öreg eszébe. Megint kiment a fejemből! Tényleg öregszem!
- Oh... nem, nincs velem. Ha legközelebb erre járok, magammal hozom.
- Rendben - biccentette a másik. Kale régóta ígérgette már azt a bizonyos találkozót, de ha a férfi a táborba jött, senki sem volt vele. Csak az a hatalmas sárkány...
- Ma muszáj őrködnöm, uram...
- Persze, értem. Ezúttal nem hozzád jöttem.
- Nem?
- Csak... megnéztem, milyen szép új fegyvereitek vannak.
A kisfiú ismét bólintott. A néhány másodperces csendet léptek zaja szakította meg de már nem volt idő arra, hogy elrejtőzzenek.
- Kale Holgerson... - szólalt meg egy dörgő, sötét hang. Kale ismét előhúzta oroszlánfaragványos kardját, és farkasszemet nézett Drákóval. Mindketten klánvezetők voltak, mégis, Drákó a fia lehetett volna. És most adjunk hálát a Magasságosnak, hogy nem volt!
Rikó elfutott Kale mellől, de nem menekült el. Nem tudott ő semmit, csak amennyi egy ilyen fiatalra ráragad: "A Holgersonok rosszak, gonoszak, és meg akarnak ölni minket!"... Még akkor is, ha ez nem volt igaz. Nem bízott benne teljesen, de abban biztos volt, hogy Kale nem akarja bántani őt.
- Drákó Vérdung... - sóhajtotta a férfi, ahogy egy másik fiú is megérkezett.
- Apa, mi az? - kiáltotta a megérkező. Kale kapkodta a tekintetét Drákó és a fiú között, és a lehető legcsúnyább pillantásokat vetette rá és Oberonra.
- Ezt azért nem gondoltam volna még rólad sem... - mondta Kale.
- Kutakodunk, belopózunk más területére? - dörögte a sötétbe öltözött férfi, figyelembe sem véve az előző mondatot.
- Te voltál az, aki betört a miénkbe - tett karba kezeit. - Láttad már a szigetemet? Minden tele van a hajóiddal...
- Igen, volt már szerencsém hozzá - válaszolta hetykén. Oberon mindentudóan figyelte az eseményeket, míg Rikó a falhoz préselte magát és figyelt.
- Nem szeretjük a parazitákat a vizeinken - folytatta a Vérdung.
- Parazitákat? - vonta föl a szemöldökét. - Én a helyedben féken tartanám a nyelvem. Van közöttünk néhány év.
- Nem a kor számít, Kale, hanem a rátermettség. Amíg mi megtartottunk minden hajót, ti elmenekültetek. Ti hagytátok szabadon a szigetet. Ez egyfajta behívás volt, nem igaz?
- Behívás? Indokot mindig lehet koholni. Nekem tények kellenek.
- Aki itt követelőzhet, az én vagyok. Hová is rejtetted az unokádat? - kérdezte keményen.
- Hiányzik belőled a tapasztalat, Drákó. Tudhatnád, hogy egy Holgersonból, de belőlem főleg nem kényszeríted ki, hogyan tehetsz a ellenünk.
- Mindent lehet helyettesíteni. Neked csak szavaid vannak, nekem eszközeim.
- Ismerem azokat az eszközöket... mondd csak, jól alszol? - kérdezte, mire Drákó csak nevetett. - Látod, és tudod, mennyit szenved a legénységed! Az a fiú csak nyolc éves, ráadásul...
- Semmi közöd ahhoz, hogy mi történik a hajómon. Elég a bájcsevejből, nem a mi szokásunk. Oberon, hívd az őröket...
Rikó megfeszült. Gyermekésszel nem érthette, miért veszekednek. De ez a férfi az előbb kiállt érte. Tudta, hogy sosem merné megtenni, de meg akarta állítani az engedelmesen elsétáló Oberont.
- Nem kellenek ide őrök, Drákó. Ha akarsz valamit, tedd meg itt, és most. Lássa a fiad, hogy milyen apja van. Tudja meg mindenki, mekkora szörnyeteg vagy!
- Apa, menjek? - kérdezte Oberon.
- Várj még, fiam. Van még egy kis dolgom itt - válaszolta és Kale elé sétált. - Ha azt hiszed, hogy egy karddal, és néhány szárnyas féreggel fogod megtéríteni a világot, hát nagyon rosszul gondolod... - suttogta.
- Nem térítek. Tényekről beszélünk, Drákó.
- Öreg vagy már ahhoz, hogy prédikálj!
- Egy oroszlán annál erősebb, minél bölcsebb. Minél bölcsebb, annál idősebb. Többet láttam már a világból, mint te, Drákó...
- Felhagynál végre a szánalmas hasonlataiddal? A háborúban az erő a fontos, nem a szájalás. Igen, van közöttünk néhány év, de csak annyi különbséggel, hogy te mindent meg tudsz magyarázni... Nekem nem kell... mert engem tisztelnek - mondta Drákó olyan mély hangon, ahogy még a fia sem hallotta.
- A tisztelet nem azon múlik, hány embert, vagy sárkányt öltél meg. Elhiszed ezt nekem?
- Ugyan, dehogy... - vigyorgott a Vérdung. Néhány másodpercig csak meredtek egymásra, de akkor a sötét megmozdult, előkapta fegyverét, hogy kiüsse a másikéból a sajátját. Kale azonban nem adta könnyen magát. Ellökte magától Drákót, és a következő ütést már kivédte.
- Nem vagyok olyan gyenge, mint hiszed.
- Tudom. Gyengébb vagy - csapott egyet a fiatalabb, ami Kale vállát érte, de a páncéljáról visszapattant a penge. Most Kale csapott, a fegyverek csattogtak, a Holgerson kard szikrázott. Egyikük sem engedett. Kale nem akart harcolni, de meg kellett védenie magát. Ezért hát azt is tette.
Egy lökés, egy súrlódás, egy koppanás. Drákó egy pillanatra a földre került, de hamar visszatornázta magát. Felbőszült, csatakiáltással kísérve nekirontott Kalenek. A férfi - bármennyire is tartotta magát - nem volt már olyan jó erőben, mint Drákó. Fáradni kezdett, amit a másik is észrevett. A gyerekek hátul vegyes érzelmekkel figyelték a harcot, Rikó feszengett, de semmit sem mert tenni.
- Feladod?
- Nem - válaszolta Kale, ahogy ismét nyomni kezdte Drákót. - Mit nyersz azzal, ha most végzel velem? Tiszteletet?
- Káoszt, Kale. Káoszt. Zűrzavart - válaszolta.
- Semmit nem fogsz megtudni a lányról!
A lányról! - Rikó kezdte érteni. Arról a lányról, akiről Kale beszélni szokott!
- Ha te nem beszélsz, megtudom mástól. Nem mindenki lesz ilyen széplelkű, mint te... - mondta, és ezzel a másik kezével felpofozta a gyengülő Kalet, aki így a földre került. Fel akart állni, de nem tudott. Drákó időközben lefogta.
- Ti akartátok ezt, ti kezdtetek mindent! - vágta hozzá a Vérdung.
- Ez szemen szedett hazugság, te is tudod!
- És megint prédikál... mondd csak, nem unod még az életet? Megszabadíthatlak tőle...
Kale szeme megvillant. Egy pillanatnyi nyugalom, végső beletörődés húzódott végig rajta. Hirtelen megérzés: ennek most vége van. Kale tudta, mi jön. Az álom vége...
- És most megölsz? Ha ennyire akarod, tedd csak meg... gyáva vagy. Azt akarod, hogy felnézzenek rád, a vérengzésen kívül mással nem tudod magadra felhívni a figyelmet. Hálátlan... apád forogna a sírjában, ha tudná, mit tett a vére!
- Apám pontosan ugyanolyan volt, mint én.
- Nem... apád erőskezű vezető volt, de volt benne valami, ami belőled hiányzik.
- És mi az?
- Becsület!
Drákót elfutotta a méreg, és nem gondolkodott tovább épeszűen. Meglódította a fegyverét, és erős csapást mért Kale mellkasára, aki felnyögött. A hideg acél átszakította a bőrt, és a férfi testébe hatolt. Fuldoklott. A penge kétségkívül rossz helyen érte...
Drákó szemei vérben forogtak. Kale még éber volt, de egyre vontatottabban vette a levegőt. A két fiú hátul megrökönyödött, azzal a különbséggel, hogy Oberon nyugodt maradt. Többet tudott ő, három évvel idősebb fejjel, mint a másik. Rikó nem értett semmit. Kicsi szíve hevesen vert, és félt. Félt Drákótól, félt a fegyverektől, a vértől, minden szótól, ami az előbb elhangzott.
- Most... jobb...? - hebegte Kale.
- Százszorta... - suttogta Drákó. - Milyen érzés? Most mindenkit cserbenhagysz... magára marad a családod... az egész klánod, mert te nem tudtál legyőzni engem... fáj, ugye?
- Nem törsz... meg... sosem fogsz...
- Már meg is tettem, Kale. Már meg is tettem...
- J-jól figyelj rám, D-drákó... - dadogott. Szemei egyre üvegesedtek. - Mindig ott lesznek... ő-ők igen... meg fogod... érdemelni, hogy... úgy végezd, mint é-én... mert úgy is fogod...
- Nem ijesztenek meg az átkaid, öreg!
- N-nem átkozlak... mert én tudom... jól jegyezd m-meg... m-megfizetsz minden bűnért... és... az unokám lesz, aki... b-behajtja rajtad... sz-szenvedj úgy... ahogy a gyermeked szenved... de ne aggódj... a sírba... viszem a titkod...
Drákó szemei kidülledtek. Kale-en erőt vett a végelgyengülés. Hiába volt fiatal a lelke, mint egy szárnyaló madár, ha a teste kiöregedett... nem bírta már a strapát. Percekig szenvedett még.
- Drákó, kérlek, ne bántsd őt! - bátorodott fel végre Rikó, aki nem bírta már nézni ezt. Kale hörgései a lelkébe égették magukat.
Kale végtagjai elernyedtek...
A levegő megfeszült. Percekig csend volt, míg Drákó megnézte a pulzusát, ami akkorra már nem volt érezhető. A Holgerson kard hirtelen eltűnt. Négy év múlva egy lány találta meg.
A férfi megállt, kezében a gyilkos fegyverrel, és az előbb megszólaló fiúhoz lépett, és egy lökéssel falhoz nyomta.
- Jól jegyezd meg, Rikó: a Holgersonok rosszak... undorító, mocskos paraziták, akik nem érdemlik meg, hogy élhessenek - mondta élesen.
heves légzés, félelemmel telt tekintet. Ez volt az egyetlen válasz Drákó tettére. A férfi elengedte a fiút, többet rá sem nézett.
- Takarodj járőrözni! - vetette még oda, majd megragadta a fia karját és mindketten eltűntek.
Nem... Nem hallhatott meg... Ő nem... 
A távolban felbőgött egy jégkékszemű sárkány...


*    *    *


Mason és Sarah idegesen járkáltak fel-alá. A férfi elveszítette az apját... a Vérdungok megint...
- Én megyek - állt föl a férfi, de a felesége visszafogta.
- Mason, kérlek! Még a végén te is...
- Nem érdekel! Elvette az apámat, elvette a becsületünket, mit akar még ez az aljas féreg?! - kiabált már a végén.
- Mason, nyugodj meg, tudom, mit érzel!
- Nem... nem tudod... - hajtotta le a fejét. A könnyek csak záporoztak a szeméből. Sarah átölelte a vállánál.
- Ő békét akart... ilyen kegyetlen vadállatokkal...?
- Oh, Mason... - vett erőt a zokogás a nőn is.
Percek után az ajtó kinyílt.
- Sziasztok! - lépett be a kislány a küszöbön, vele pedig Dorci édesanyja.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rá, Helena... - mondta Sarah.
- Valami gond van, kedvesem? - kérdezte az asszony, de amikor meglátta Masont, inkább nem firtatta.
- A-anya... miért sírtok? - billentette oldalra a fejét.
A szülők összenéztek.
- Reca... el kell mondanunk valamit... - kezdte az édesanyja, hiszen Mason nem volt abban az állapotban.
- Igen, mama...?
Néhány másodpercnyi csend következett.
- Kicsim... a nagypapa... a nagypapa nem jön többet haza...

Évek teltek el azóta, és minden megváltozott. A lányban eltört valami. Elvesztette azt, aki a legjobban megérthette volna. Ha Kale élne, nem esett volna csöbörből vödörbe. Akkor nem lett volna egyedül. Trixi nem volt Trixi többé. Amíg az élet nem keresztezte útját a sorsával...

Megjegyzések

  1. Ááááááá, Triiiix, ez valami...valami...azta. Fenomenális lett *-* Komolyan...jó tudni több dolgot a múltról, Kale halála pedig nagyon meghatott...de komolyan,Drákó kegyetlen...éés a kicsi Rikó! *-* Jajj de aranyos! *-* Kérlek ne nyírj ki XDD
    Ez aztán a jó rész! Nagyon siess a következővel, vagy...vagy...kifogytam! XD Nem tudok fenyegetőzni XD A lényeg az, hogy siess! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért van az, hogy mindenki Rikómániás mostanában?! Meghalsz. De ezért köszi! ♥ Drákó meg üljön kaktuszba XD

      Törlés
  2. Trixi nagyszerű volt. Rikó igenis aranyos.(Tudom a sírokat ásom)
    Daráló még menjen a pokolba. Kale szegény. Jó tisztába lenni a múlttal.
    Gratulálok Trixi. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tőletek nehéz megszabadulni, az már igaz... HALJON MEG MIND!!! (Drákó hangsúly XD) Rikó nem cuki. NEM cuki. Ha még egyszer lecukizza valaki, szörnyen nagy balhét csapok (muhaha szóvicc!) Köszi szépen! <3

      Törlés
  3. Trixi..... te..... fúúúúúúúúúúúúúúúú.......
    Igen, beértelek, hurrá! XD Éljen a karácsony szelleme! :D
    Nagyjából harminc részt faltam be ma délután, megérdemlek egy tapsot, nem? XD A blog remek. Tisztában vagy a véleményemmel, fantasztikus író vagy, rohadt irigy vagyok és nagyon meg leszek ölve, de pöti Rikó olyan aranyooooooooooooooooooooooooooooooos *-* (Igen, jelecske, megyek az ásómért...)
    Ez egy... fantasztikus rész lett! Fantasztikus, egyszerűen remek! De olyan homályosan látok a könnyektől, hogy nem tudok bővebb véleménnyel szolgálni...
    Siess a folytatással, cicám, különben nem állok jót magamért! Lehet, hogy miután ezt elolvastad, már a síromban fogok forogni, mert megölsz, de... attól még siess, vagy visszatérek kísérteni! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Enikő... tegnap este nem tudtam normálisan válaszolni neked, hisz nem láttam a könnyeimtől, de most megpróbálok. Tegnap egyfolytában mondogattad, hogy hány fejezeted van még hátra a kedvenc könyvedből, így senki nem kérdezgette, mit csinálsz... még reggel szerettem volna feltenni a nagy kérdést, amitől már egyre jobban félek: "Enikő... nem szeretnél majd egy kicsit olvasni...?", mert tudtam, hogy ugyanazt a választ kapom, mint a halál. Már régen nem próbálkozok ilyenekkel. Fura, hogy pont ezen gondolkodtam tegnap... aztán írod nekem, hogy van egy kommentem, és kellemes ünnepeket. Gondolom én: "Áh, biztosan a Suttogók snoggletogi cikkére" aztán mikor meglátom, hogy Trixi és Hibbant-sziget 69- rész, akkor azt hittem,hogy rám dől a ház itt Szenteste... vérszemet kapva rád írok, hogy "TE VÉGIGOLVASTAD A TRIXIT????!!!!", de többet nem merek, mert attól tartok, csak káprázik a szemem. Te helyeselsz, én kiakadok, elolvasom a kommentedet, és fú... Enikő... ez volt a legszebb karácsonyi ajándékom ♥ Fúúú teeee... Esküszöm! Nagyon jól tudod, hogy Trixit nem szabad zavarba hozni, te mégis képes vagy rá... meg akartalak fojtani egy kanál vízben... vagy halálra ölelgetni... Nagyon köszönöm neked, hogy végigolvastad, hogy kommenteltél, hogy szántál rám ENNYI időt, amikor karácsonykor jobb dolga is van az embernek... Odin szakállára, Enikő! Nagyon jól esnek a szavaid, mg akkor is, ha ismerlek, és tudom a véleményedet... szörnyen jó érzés, ha valakinek lehet egy olyan barátja, mint nekem te...
      És most légy szíves ásd el magad! ♥
      (UI: Boldog Karácsonyt! ÉS JOSÉÉÉÉT!!!!)

      Törlés
  4. Trixi, Trixi, Trixiii.... Én, én... Annyira tökéletesen megfogalmaztad ezt, a múltba való betekintés valami fenomenális lett, Kale halála meghatott, Drákót utálom, de ami bennem megmaradt... PÖTI RIKÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! **-*-*-*-*-*---*-*-*-*-*-*-*-*-*-*--*-*-*-*---*-*-***-*-*-*-*-**-*-*-*--*-*-**-*-**-**-***-**-*-*-*-**--**--**-**-**-*-*-**--*--*-* (Most fú de meghalok, de nem izgat, pöti Rikó *-*-*-*-*) *-*-*-*-*-*
    Szóval.... fú.... gyilkos vagy... te, te... fúúú....
    U.i. Nem igazán értettem hívásban, mi volt ez, de... MÉLTÓSÁÁÁÁÁÁÁG :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meghalsz. Mákosrétes, hagyjátok már Rikót békén a saját erősségében, bátorságában, és... (amikor fangörcsöt okozol saját magadnak *OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO*) Ezt Csak te értheted *-*
      NE! Méltóságot ne, ennek rejtett jelentése van... hülye áram, lemaradtam a fangörcsödről... szeretlek! ♥

      Törlés
  5. Most el kell mondanom valamit...
    Soha az életben nem írok kommentet olvasásbehozás közben, mindig csak az elején és a végén, vagy ha nagyon nyomós okom van. Most viszont nagyon nyomós okom van.
    Ez a rész ZSENIÁLIS lett, de nagyon! Szegény Kale... Miért kellett meghalnia?! MEGHALSZ DRÁKÓ!!! És a kicsi Trixi meg awww! <3 És ugyanez vonatkozik a kicsi Rikóra! <3 (Ne, NE ölj meg a szivecske miatt! Úgy szivecske, mint amilyen cukik a kicsi gyerekek! Teljes mértékben Trikó shipper vagyok, szóval ne ölj meg!)
    Most pedig ugrándozok a következő fejezetre *-*

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése