70. rész-Szörnyeteg

EI: Sziasztok! Megérkeztem a következő résszel. Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy a részben feltűnik némi mély depresszió, önmarcangolás, és egyéb testi-lelki fájdalmak. Biztos feltűnt nektek, hogy a hősnőnk mostanság eléggé maga alatt van (ha nem, akkor szidjatok, mert tükrözni szerettem volna XD), lesz még egy-két (sok) szomorkásabb rész, de ilyen horderejűt nem tervezek. Nem csinálok idegroncsot Trixiből XD A résznek nem az igazi szerepe, hogy depressziót mutassak be, jelentősége lesz egy-két dolognak, easter eggeket figyelni ;)
Aki ezek után nem X-elte ki azonnal az oldalt, annak jó olvasást kívánok! :D


Egy hónap. Már majdnem egy teljes hónap. És semmi hír Avóról. Még mindig nem jött vissza... De hol lehet? Miért ment el?
Mit csináltam rosszul...?

Hibbant szigetét hó borítja. Minden ház előtt megépültek az első hósárkányok. Az utcákon vidám gyerekek szaladgálnak, bújócskáznak, vagy hócsatáznak. A házam ablakából figyeltem a műsort. Meg kellett volna hatnia? Lehet. De kicsit sem hatott meg. Inkább feldühített. Ezek az emberek tényleg képesek úgy tenni, mintha az utóbbi hetekben egy sárkány sem szökött volna el? Igen... több sárkány is eltűnt. Pont úgy vadultak meg, mint Avó. Legalábbis én ezzel nyugtatom magam. Hasztalan. Én vagyok az oka annak, hogy elment, én hajszoltam túl, nincs ezen mit szépíteni...
Csörgött a telefonom, így gyorsan fölkaptam. Még egy karácsonyi köszöntés, ígéretek, hogy milyen menő cuccokat tesznek nekem a fa alá, de azt nem tudják, hogy nem leszek ott az ünneplésnél... Mégis hogy mennék? Sárkányom nincs, hajóval napokba telne hazaérni (meg azért a szárazföldi hajózás kissé megterhelő lenne víz nélkül), Dorcit, meg Dant pedig zaklattam már eleget. A csapattal valahol ők is kinn vannak. Aki csak teheti élvezi az ünnepet, a havat, meg úgy általánosságban az életet. Aki pedig nem, az besegít valamilyen előkészületben. Már jó ideje megígértem Hablatynak, hogy asszisztálok neki a nyergek foltozásában, és fényezésében, és bármilyen állapotban voltam, neki még mindig szüksége volt rám.
Kelletlenül lesétáltam az emeletről. Teljesen egyedül voltam a házban, Fanta is elment... a sárkányok, és a fenenagy hűségük. De nem ítélkezem... Megszoktam már, hogy engem mindenki elhagy, megszól, vagy elárul.

Az utam az arénáig egyhangúan telt. Eltalált néhány hógolyó, de nem tulajdonítottam rájuk különösebb figyelmet. Szeretem volna a fejemre húzni a csuklyámat, hogy senki ne lássa az arcomat... A siralmas képemet, amire amúgy sem kíváncsi senki. Egy ember sem köszön most rám, mindenki a saját dolgával foglalkozik. De ez így is van jól.
Az arénában egyedül Hablatyot találtam. Egy kis állványra támasztott egy régi, poros sárkánynyerget, és azt tisztogatta.
- Jó reggelt, Trixi! - köszöntött Hablaty fülig érő mosollyal.
- Jó reggelt - mormoltam el gyorsan, majd egy szó nélkül kivettem az egyik fényezésre váró nyerget, és dolgozni kezdtem rajta. A fiú néhányszor rám sandított, de csak egy idő után szólalt meg.
- Megint csendes vagy - mondta, mire vállat vontam.
- Korán van még.
- Trixi...
- Hablaty, jól vagyok! - sóhajtottam ingerülten.
- Hozzád szabad szólni?! - emelte fel a hangját. - Én csak aggódok miattad, alig lehet látni az utcán, ha pedig mégis, sosem beszélünk, mert elzárod magad mindenkitől! És nem, nem hiszem el, hogy minden rendben!
Fogaimat csikorgatva úgy tettem, mintha el sem jutott volna hozzám az előző mondata. Egyre durvábban súroltam a bőrt a kezem alatt.
- Igen, időszerű lenne az a beszélgetés...
- Milyen beszélgetés? - kérdeztem.
- Nézd... - kezdte. - Nem lehet könnyű most neked, de ez akkor sem mentség a viselkedésedre!
A kefe kiesett a kezemből.
- Mi bajotok van velem már megint?!
- Ez! Ez a bajunk! - mutogatott rám. - Mi nem tettünk semmit sem, amiért haragudhatnál ránk! Úgy beszélsz velünk, mintha a sárkányod miattunk hagyott volna itt téged!
- Aha, szóval most az jön, hogy az én hibámból! - szóltam vissza.
- Én ezt nem mondtam!
- Ugyan már... talán te is többet kerestél volna az elmúlt hetekben, ha nem gondolnád, hogy én hajtottam el!
- Ne forgasd ki a szavaimat! - mondta egyre dühödtebben.
- Akkor ne vágj hozzám olyat, amit ki lehet forgatni! - válaszoltam, és lehajoltam a súrolókefémért.
Percekig csöndben voltunk. Két nyerget is lesikáltam. Nem tudom, ő mennyivel lehetett kész, de egyszerre indultunk újabb darabért. Nem néztem rá, hanem gyorsan elhúztam, amelyiket kinéztem magamnak, majd olyan gyorsan távolodtam el tőle, ahogy csak lehetett.
- És igazán kedves, hogy a hátam mögött én vagyok a banda legérdekesebb témája - vetettem oda a vállam fölött.
- Ez közel sincs így - morogta.
- Ja. Látszik. De mit is vár az ember a barátaitól...
- Trixi, ezt most azonnal...
- Szívjam vissza? Fogjam be a számat, és csináljam a dolgomat? - szóltam közbe.
- Mi van veled?! - közelített kezében a nyergével.
- Velem? Ugyan, semmi... - forgattam meg a szemem, és tértem vissza a munkámhoz.
- A véleményemet szeretnéd tudni? Megkaphatod! Fogalmam sincs, miért ment el a sárkányod, erről nem tudok mit mondani! De a csapat csak fel akar vidítani, hogy neked is boldog Snoggletogot legyen! Szeretnénk, ha velünk ünnepelnél, ahogyan eddig is! Nem mondhatod, hogy nem keresett senki, mert ez nagyon nagy hazugság!
- Már hazudok is! Micsoda egy kétszínű kis démon vagyok! Jó tudni, kösz az infót!
- Ha ennyire nem vagy tekintettel másokra, inkább menj haza, én is fel tudom idegesíteni magam!
- Rendben - tettem le a kefét, és a nyerget. - Ezek után én nem rökönyödnék meg a viselkedésemen. Megfogsz, és kidobsz...
- Ki dobott ki téged, Trixi?! Nem látod, hogy nem akarok veszekedni?
- Érdekes. Éppen azt csinálod.
Hablaty ingerülten a fejéhez kapott, és a hajába túrt.
- Felfogtam, hogy egy nyűg vagyok a nyakadon, de szükségem lenne rád!
- Tényleg? Hiába próbálkozom, már nem is beszélsz velem! Mind értjük a fájdalmadat, Trixi, de egy hónapja volt! Egy hónapja! Ideje lenne, ha megpróbálnál túllépni rajta.
Nem hittem el, amit hallok. Talán tudják valahonnan, hogy a Snoggletog számomra nem könnyű időszak. Előkerülnek a fájdalmasabbnál fájdalmasabb emlékképek. Mert az az igazi karácsonyi ajándék, ha elvesztesz valakit...
- Te könnyen beszélsz... Fogatlan sehova sem megy nélküled!
- Nem így értettem. Talán... Talán Avokádó csak azért repült el, mert egy kis magányra van szüksége. Ilyen előfordul!
- "Kis" magány? Egy hónap nem kevés idő!
- A Szörnyennagy rémségek szeszélyesek.
- De nem ennyire! Ismerem Avót! Sokszor jár el egyedül, de mindig visszajön! És ne meséld be nekem, hogy eltévesztette a szigetet...
- És ha költeni ment? Az év ezen szakaszában nagyon sok sárkány megy a fészkelőhelyükre.
- Nem úgy nézett ki, mintha költeni menne! Inkább, mint aki szellemet látott.
- Akkor is... Avó hűséges hozzád, vissza fog jönni!
- Inkább legyél őszinte! Elment, és nem fog visszajönni! - kiabáltam.
- Ennyire nem bízol benne?
- Ne próbálj meg még nagyobb bűntudatot ébreszteni bennem!
- Én nem ébresztek semmit! - válaszolta, és láttam, hogy ismét kezd elpattanni benne valami.
- Ha zavar, hogy nem vagyok képes úgy vigyorogni, mint te, igazán sajnálom! Csak hagyjatok engem békén! - emeltem a hangsúlyt.
- BOCSÁNAT, HOGY SEGÍTENI PRÓBÁLTAM, HIDD EL, LEGKÖZELEBB NEM FOG ESZEMBE JUTNI! - ordította. Éreztem, hogy a fejembe hasít valami furcsa fájdalom. A szemem mintha égett volna.
- NEKEM NEM KELL ELNÉZÉST KÉRNEM A VISELKEDÉSEMÉRT! AZOK SEM TETTÉK, AKIK EZT AZ UTOLSÓ, NAIV RONCSOT CSINÁLTÁK BELŐLEM!!!
- T-trixi... a... a sz-szemed...
- Tudod mit? TESZEK RÁ! Teszek magasról rád, a bandára, az egész világra, azt csináltok, amit akartok!
- Na, ide figyelj!
- Hagyjál enge...
- AZT MONDTAM, FIGYELJ RÁM!
És ekkor szakadt el az az utolsó cérnaszál, ami még tartotta az idegzetemet. Hablaty úgy beszélt velem, mint egy állattal. Mint egy közönséges kutyával...
- Te csak ne tegyél a világra, neked felelősséget kell vállalnod a bandáért, a barátaidért, a társaidért! Tudod mit? Ha Avóval is így viselkedtél, megértem, hogy elege lett belőled! Te hallod magad egyáltalán?!
Az övemhez nyúltam, és kivettem a kardomat a hüvelyéből.
- NEM TUDSZ TE SEMMIT! SEMMIT NEM TUDSZ! CSAK AHHOZ ÉRTESZ, HOGY MÁSOKNAK FÁJDALMAT OKOZZ! SENKINEK NEM KÍVÁNNÉK ILYEN VEZETŐT! - kezdtem el idegesen hadonászni a kardommal. Láttam, hogy ez talált.
- ÉN LEGALÁBB FOGLALKOZOK A CSAPATTAL, NEM ÚGY, MINT TE!
- Ja, látszik... látszik, mennyire összetartasz minket... most épp két részre oszlik a banda: rátok, és rám. De inkább ne is foglalkozz azzal, hogy összeboronálsz minket. Nem kell. Megvannak a hibáim, de eddig legalább benned bízhattam. Most sem jókedvemből jöttem ide, hanem, mert megkértél rá, és segíteni akartam! Azt miért nem látod, ha teszek is valamit? Miért csak azt, ha hibázok? Mi lesz a következő?! Áh, gondolom a Jéghegyről is tudnak, meg Vérdungról...
- Trixi... mindkettőnknek jobb lesz, ha nem húzol fel még jobban...
- NEM, NEM LESZ JOBB!!! SEMMI NEM OLDÓDIK MEG ATTÓL, HA MAGAMBA FOJTOM!
- ELÉG LEGYEN! ÉS MIÉRT ZÖLD A SZEMED??!!
- ELEGEM VAN MÁR ABBÓL, HOGY MINDIG MEG KELL FELELNEM NEKED!
- TRIXI!
- ÚGY KEZELSZ, MINT EGY NYAVALYÁS GYEREKET!!!
- MERT AZ IS VAGY!!!!
Ettől annyira felforrt az agyvizem, hogy önmagamon kívül csaptam egy nagyot felé a kardommal. A fegyver kettéhasította a nyerget a kezében, és alig néhány centiméterre suhant el az arcától. Lihegve meresztettem rá a szememet. Ez nem arról szólt, hogy tönkretettem a munkáját. Arról, hogy már nem tekintek rá úgy, mint eddig. Nem volt a bátyám, se a barátom. Csak egy közömbös idegen... mert ezt az oldalát nem ismertem. És, hogy őszinte legyek, nem is akartam.
- Te... te... - hebegte. Az arcán félelem, és meglepődöttség tükröződött. Egy pillanatig elhittem, hogy tényleg félt tőlem...
Minden mintha vörösödött volna a látókörömben. Hablaty is, aki lihegve csípős, szörnyen dühös ábrázatot erőltetett az arcára.
- Menj innen - mondta halálosan nyugodtan. Hideg áradt minden szavától. De semmi sem tudta volna eloltani a bennem égő tüzet. Egy pillanatra azonban földbe gyökerezett a lábam. A szemem úgy szúrt, mintha tűt döftek volna belé.
- Menj. Ne is lássalak.
És azzal elfordult, visszatérve a munkájához. Ökölbe szorítottam a kezeimet, ahogy a helyére raktam a kardomat. Éreztem valami nagyon furcsát. A fejem lüktetett. Már mindent vörösben láttam. Nem tudtam, mi történik, csak azt, hogy futok... az erdő fele...


Nem voltam az a fajta lány, akinek az érzéseivel játszadozni lehetett. Ha bárkit megkérdeztek, azt mondják majd, hogy egy jól irányzott mozdulattal lecsaptam az illetőt. És ez szépen is működött egy darabig... amíg valami olyat nem mondtak, ami tényleg fájt. Mert akkor már nem tudtam olyan erősnek mutatni magam, amilyen vagyok.
Gyenge vagy!
A mondat, a tény, ami kísértett.
Mert az voltam.
És nem, nem érdekelt, ha valaki ennek az ellenkezőjét mondta...

Elegem volt! Elegem volt, hogy minden és mindenki ellenem fordul! Hogy egyedül vagyok! Hogy nincs senkim! Aki volt, azt mind elmartam magamtól...
Miért nem tudok jó lenni...?
Jó lenni valakinek, bárkinek! Aki előtt nem félnék megmutatni önmagamat... Aki megértene. De nem, nekem mindig az jutott, amit nem akartam...

"The secret side of me,
I never let you see
I keep it caged but I can't control it"

Fájt, ami lettem. Nem azzá váltam, aki lenni akartam. Fogalmam sincs, mi lett velem. Csak azt, hogy miért...
Mert naiv vagyok, aki bedől mindennek és mindenkinek! Túl hiszékeny, túl törékeny... túl gyenge... Mondhatnám, hogy az ő hibájuk, ők hurcoltak meg, és ők tapostak el, de... de nem tudom. Azt sem tudom, mi vagyok legbelül. Ó, de, mégis: egy démon, aki mindenkinek fájdalmat okoz... és akinek mindig fájdalmat okoznak...
Csikorgattam a fogaimat. Egyre gyorsabb lettem. Mintha nem is én irányítottam volna azokat a gyorsuló lépteket. Pedig tudtam, hogy én voltam.
Sosem éreztem még magamban annyi érzelmet. Egyszerre akartam törni-zúzni, ütni-vágni, és egyedül maradni a fájdalmamban. Nem tudtam, mi lenne a helyes.
Miért kapom én ezt az élettől?!
Miért bánt MINDEN ember, akiben valaha is megbíztam?! Miért?! Miért maradtam egyedül, min a kisujjam?! Miért lettem ilyen könyörtelen? Mi lett azzal a kis álmodozóval, aki voltam?!
Hát kiölték belőlem!
Egy kislány voltam, aki a lelkét is kitette volna minden emberért! Most meg? A legjobb barátomat is majdnem megöltem... elkergettem az egyetlen társamat... mindennek ÉN vagyok az oka! Elég, elég, elég...
Csak hagyjon engem mindenki békén!

"So stay away from me, the beast is ugly
I feel the rage and I just can't hold it"

De épp ez az... hogy nem akarom, hogy magamra maradjak. De mit akarok én?! Magamban sem bízok... Hisz elveszítettem, aki kiskoromtól támogatott, aki helyes útra terelt, aki tényleg megértett...
Nagypapa...
Ha te itt lennél, akkor biztosan nem itt tartanék... nem lennél rám büszke, nem vagyok az a lány, akiben hittél. Ártok másoknak, ártok magamnak, elárultam mindent...

"Why won't somebody come
And save me from this?
Make it end!"

Úgy éreztem, belülről szétfeszít valami. Fájt az egész testem, főként a fejem, és a szemem. Valami nem volt rendben, de nem tudtam igazán figyelni rá. Most éreztem, hogy ez nem én vagyok. Én nem csinálnék ilyet. Én nem ártanék senkinek ok nélkül.

"It comes awake and I can't control it"

A medencében lyukadtam ki. Ahogy befutottam, a madarak szétrepültek. Lihegve szorítottam ökölbe a kezeimet. Hablaty most utál engem, mindenki csalódott bennem... mindenki...
Körülnéztem. Még mindig egyszínű volt a világ. Mintha minden elhallgatott volna, ahogy odaértem. Túl nagy volt a csend... egy pillanatig... Aztán mintha az utolsó fűszál is beszélt volna. Egyre nőtt a hang. Minden irányból zajok szűrődtek. Egy sárkány megmozdult. Háttal álltam neki, de éreztem a közelségét. Nagyon gyorsan megfordultam. Hirtelen ki sem vettem, milyen fajta lehetett, de egyből elrepült. Megint kezdődött a belső feszülés. Éreztem, ahogyan térdre esek, és felsikoltok. De nem olyan voltam, mint egy ember... olyan, mint egy oroszlán... de nem a fájdalomtól. Tudtára adtam minden körülöttem lévő lénynek, hogy ne merjenek a közelembe jönni... hogy én vagyok a domináns, és az erőm nagyobb az övékénél. De nem voltam erős, nem voltam bátor. Ez hiányzott belőlem.Olyan voltam... mint egy szörnyeteg...

"I feel it deep within,
It's just beneath the skin
I must confess that I feel like a monster
I hate what I've become,
The nightmare's just begun
I must confess that I feel like a monster"

Már biztos voltam benne, hogy valami nagyon nem stimmel. A lábaim felálltak, de én már nem hajtottam őket. A kőfalra néztem, ahonnan csicsergő hangot hallottam. Annyira hangos volt... mintha direkt engem akarna dühíteni
- HALLGASS MÁR EL!!!
Ekkor valami zúgni kezdett a fejemben. Nem értettem semmit. Már minden ködös volt. A következő, amire emlékszem, az a kezeimbe maró fájdalom volt. Elriasztottam azt a szerencsétlen madarat. Úgy karmoltam a falba, mint egy ragadozó, aki prédára les. Az ujjaim égtek, én pedig felszisszentem.

"It's scratching on the walls,
In the closet, in the halls
It comes awake and I can't control it
Hiding under the bed,
In my body, in my head
Why won't somebody come
And save me from this, make it end?"

Végighúztam a kezem a hideg, érdes sziklafalon. Újra hallottam az elmémben a zúgást, a sugdosást. Egyre több, és több ricsajt. Mintha mind a nevemet mormogta volna, de még semmit nem hallottam tisztán.
~ Az ott nem az egyik sárkánylovas?
~ Nekem annak tűnik... mi van vele?
~ Nem tűnik beszámíthatónak!
- SZÁLLJ MÁR KI A FEJEMBŐL!!! - sivítottam ingerülten, a fejemhez kapva.

"I, I feel like a monster
I, I feel like a monster"

Ismét megindultam, de most egyenesen, és lassan. A hirtelen jött erőm fogyott, a vörös mellett valami kéket is láttam... az a tó. A szememmel történt valami.
- É-érzem... érzem az erődet... A-agenor... - hebegtem önakaratlanul, mielőtt lábaim felmondták a szolgálatot. A zöld fű egyre közeledett. Összecsuklottam a földön, és minden elsötétült.

"It's hiding in the dark,
It's teeth are razor sharp
There's no escape for me,
It wants my soul, it wants my heart
No one can hear me scream,
Maybe it's just a dream
Maybe it's inside of me,
Stop this monster!"

Megjegyzések

  1. ÚÚÚÚ Trixi ez nagyon jó lett! Kiadtad Trixi minden dühét,szomorúságát és fájdalmát egyszerre. Erre nem számítottam volna hogy Hablattyal el kezd veszekedni. Wow! Gratu Trixi! ;) Siess a kövivel ahogy csak tudsz! :D

    VálaszTörlés
  2. Hűűű Trix ez nagyon szuper lett! Mindent teljesen át lehetett érezni, és ahogy Draggg írta, én sem számítottam rá, hogy Trix pont Hablattyal veszik össze ennyire...folytatááást!!! *-* Szuper, szuper, nagyon kafa lett! :DD Gratu ^^

    VálaszTörlés
  3. Szia Trixi nem ojan rég aláltam a blogodra de nagyon bejön nagyon jó lett a rész gyorsan fojtasd kiváncsivá tettél

    VálaszTörlés
  4. TRIXIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! FOLYTATÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁST!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    MOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOST!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Eszméletlen jó lett *-* Nagyon át lehetett érezni mindent! *-* Az easter eggeket figyeltem ám ;) Siess a kövivel, ahogy tudsz, különben irgum burgum, csúnya világot rendezek! :P

    VálaszTörlés
  5. Trixi...................................................................................................................................................................................................................................................
    Te, te, te, te, te, te, te, te, te, te.................. Fúúúúúúú...................................................
    Ez, ez, ez, ez, ez... én meghaltam.... Kell egy kis lenyugvás, amíg folytatom...
    Annyira, de annyira átadtál ezzel a résszel minden dühöt, minden félelmet, minden fájdalmat, hogy az fizikailag fájt... HOGY?! HOW ARE YOU DOING THAT?!?!?!
    Miközben dübörgött a Monster, tényleg úgy éreztem, mintha ott lennék Trixi mellett, sőt, mintha a helyében lennék... még könyvekben sem olvastam sokat, ami ENNYIRE át tudja adni a karakter érzéseit... Megjegyzem, tökéletes dalválasztás... Megint csak, fúúúú te..... Mondanám, hogy mész a magvacskákba, ha nem írod a kövit, de... hát, nos le vagyok maradva XD Na meg... ezt ki kell heverni... (Még mindig, HOGY?!) Tudtam, hogy mi lesz, még részleteket is küldtél, de ez a Habi/Trixi vita ütött... száz szónak is egy a vége - Büszek lehetsz magadra. És gyere ikertesó, mennyünk együtt a meggyfához...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése