81. rész - Mélység

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet. Ha nem láttátok, kérlek, nézzétek meg a "Térkép" elnevezésű cikket, több fontos dolgot is említettem benne.
Köszönöm, mindenkinek jó olvasást kívánok! :)

-----------------


A lány futott. Egyedül volt az erdőben, fenn a sziklán, messze a tengertől. A szembeszél az arcába fújta a haját, de nem szánt időt arra, hogy félresöpörje a tincseket. A fák közül tűzfény csalogatta közelebb a kis tisztáshoz, amit hamar elért. Egy magas fenyő mögül nézett szét. Lenn minden csendes volt, ha volt is a szigeten valaki (márpedig volt), az hangtalanul mozoghatott a katapultok között. A csuklyás lánynak csak ekkor jutott eszébe, hogy a tisztáson is körbenézzen. A közepén tábortűz égett, nem messze pedig egy farönkön ült valaki. A lány hátrálni akart, de észrevette, hogy a férfi régóta őt nézi. Egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét, még akkor sem, ha nem láthatta. A lány biztos volt benne, hogy a Csuklyás látja őt.
- Eléggé hozzászoktam a sötétséghez, észreveszem a benne rejlő alakokat. Fejlesztened kell a rejtőzködési képességeidet.
A csuklyás lány már tudta, hogy lelepleződött. Fagyottan állt ott, képtelen volt megmozdulni.
- És ha ez nem is igaz, még mindig hallak. Semmi sem sikolt hangosabban, mint egy rémült csöndje.
A lány kilépett a fenyő takarásából. Fekete anyaggal takart arcán játszottak a lángok fényei, zöld szemei villództak a félelemtől. A hang ismerősen csengett számára, biztosan érezte, hogy csuklya nélkül is látta már a férfit. De hol?
- Ki vagy te? - kérdezte a lány elfojtott hangon.
- Ugyan. Jól tudod, ki vagyok.
A férfi felemelkedett a farönkről, tett néhány lépést az újonnan érkező felé. A lány fejében egy arc jelent meg, egy fiatal, jóképű férfi arca, amit csak futólag látott addig.
- Úgy látom, már dereng - a Csuklyás összefonta karjait a háta mögött, amíg a vele szemben álló végigfuttatta tekintetét a páncélon. A két szempár találkozott, de egyikük sem szólalt meg. A férfi a lepléhez nyúlt, majd egy lassú mozdulattal láthatóvá tette az arcát. A lány hátrált párat. Csakugyan ő volt. Annyi minden kavargott a fejében, mint még soha. Vajon ő tudja, kivel áll szemben? Neki is meg kellene mutatnia az arcát? Mire a maskara?
- Feleslegesen ingerled magad. Veled ellentétben én nemcsak arcról jegyzem meg az embereket - fordult oldalra, majd lehajolt a korsójáért és belekortyolt a benne lévő vízbe.
Tehát tudja. Emlékszik rám... - tátogta a a lány, miközben kesztyűs ujjaival a bőrszoknyája szélét tépkedte. Zavart volt és feszült.
- Miért... vagy itt? - kérdezte végül.
- Várok. A sárkányvadászok hajói nemsokára megérkeznek északról.
A másik nem tudta eldönteni, mi is akar ez lenni. Talán kétszer látta már a férfit, de amennyire ő tudta, nem kellett volna így viselkednie. Két oldal, két eszme, a Csuklyás mégsem ért hozzá erőszakkal. Igaz, sehogyan sem, éppen ezért volt semleges. Ez a semlegesség pedig meglepte a lányt.
Lenn, valahol a parton egy kiáltás hallatszott, amire mindketten felfigyeltek. A következő hangot már fegyverdördülés is kísérte, a lányban egy pillanatra megállt az ütő. Egymásra néztek. A férfi ijesztő nyugodtsággal lépett a tűz mellé, majd borította rá a korsójában maradt vizet. A fény elaludt, a füst csípte a lány szemét. Kereste a másik alakot.
- Szerintem jobb, ha most mész - hallotta a sejtelmes suttogást valahonnan. Bólogatott a sötétségnek, ismét hátrált, majd visszafutott azon az úton, ahonnan jött.
A férfi vigyorra húzta ajkait, ahogy tekintetével végigkísérte a lány távolodó alakját. Nem tétovázott tovább. Felhúzta csuklyáját, a hátára csatolta a fegyverét, a köpőcsövét a balján süllyesztette a bőrtokba. Minden apró jelet eltüntetett, ami arra utalt, hogy bárki is járt azon a szirten, majd a lányéval ellentétes ösvényen sétált le a partig.
Itt volt az ideje az újabb találkozásnak.

*Trixi*

Egy hónap telt el a fiókák születése óta. Szépen fejlődtek, nőttek, még a legkisebb is. A bátrabbak már a szárnyaikat is próbálgatták a Hollószirtnél, de rövid sikláson és orra bukáson kívül nem sok sikerült nekik. A csontjaik még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy tovább tartsák meg a súlyukat néhány másodpercnél. A kékesfekete fióka elrugaszkodni sem tudott, pedig a sárkányszülők végig mellettük repültek, hogy biztassák őket. Míg a többi négy fióka az udvaron játszott, a legfiatalabbal saját magam foglalkoztam. Avokádóval közösen tanítgattuk a csöppséget.
Nem gondoltam volna, hogy Avóban ennyire megvan az anyai ösztön. Mindig szerette a fiókákat, de sosem hittem, hogy sajátokat is nevelne. Túlságosan szabadnak tartottam ehhez, kellemesen csalódtam. A sárkányom rengeteg időt töltött a kölykeivel, sokszor jött át Kampó is. A fiókák természetesen nálam maradtak, az anyjuk mellett volt a helyük.
Egyiküknek sem adtunk nevet. Tudtuk, hogy nem maradhatnak sokáig, hiszen hét sárkányt nem tudtam volna eltartani. Igen, hetet. Egy ideje a Rettenetes Rémem is hazajött. Nem tudtam, hol járhatott, de úgy tűnt, vissza is megy. Napokra tűnt el, kevés ideig láttuk. Bíztam benne, hogy az ösztönei megvédik, bármerre is jár.
Mit mondhatnék még? A dolgok kezdtek rendbe jönni körülöttem, legalábbis úgy tűnt. A srácokkal tartottunk egy utósnoggletogi bulit, ahol megbeszéltük, mi is történt az utóbbi időben. Fátylat borítottunk a múltra, még Hablattyal is sikerült kibékülnöm. Talán úgy tűnt, hogy nyugalmas időszak elé nézünk, tudtam, hogy nem fog örökké tartani.

*     *    *

Hamar eljött a délután a hosszú munka után. Küblinek és Pozdorjának segítettem a halászbárkájukon, cserébe kaptam egy hordónyi friss halat. Minden segítség jól jött, ha ha hét üres szájat kell etetnie az embernek, nem igaz?
- Segítsek? - kérdezte az egyik, nálam idősebbnek tűnő halászfiú. Megítélésem szerint nem tűnt hibbantinak, talán északon csatlakozhatott Kübliékhez.
- Hálás lennék - mosolyogtam rá. A fiú a vállára kapta a hordót. Látszott rajta, hogy ő is erőlködik a súllyal, ezt meg is jegyezte.
- Talán köveket pakoltattál bele? - nyögte néhány lépés után. Meg kellett állnom a kuncogást.
- Nem, csak halat. Tudod, nemrég születtek fiókáim.
- Neked vagy a sárkányodnak? - kérdezte szórakozottan. Megálltam, csípőre tettem a kezem.
- Hány évesnek nézel te engem? 
A fiú szintén megállt, letette a hordót, majd gyorsan végigmért szürke szemeivel.
- Talán tizenhét? - kérdezte, de csak megráztam a fejem.
- Idén töltöm a tizenhatot - indultam el újra. A fiú ismét felvette a hordót és követett. A fejünk felett elrepült az A csapat, integettem nekik, a halászfiú hasonlóan tett.
- És minden rendben a tengeren? - kérdeztem rá burkoltam a sárkányvadászokra.
- Ahhoz képest, hogy közeleg az Olvadás-feszt, nem háborog a víz - vont vállat. Elhúztam a számat, megkockáztattam még egy kérdést.
- Úgy értem... Mások is járják a vizeket.
- Oh - biccentett. - Én nem találkoztam senkivel sem. Más hajósok mondtak valamit északi útonállókról, de szerintem ez csak egy mese.
Északi útonállók? - gondolkodtam. Akár sárkányvadászok is lehetnének. Willow miért nem szólt nekem erről?
- Itt forduljunk jobbra - mondtam. Néhány percen belül elértük a házamat, a fiú letette a hordót.
- Köszönöm szépen a segítséget... Öhm... Ne haragudj, nem kérdeztem meg a neved. Hogy hívnak?
- A nevem Gunnar - mondta mosolyogva a szőke. - És benned kit tisztelhetek?
- Errefelé Trixinek szoktak hívni. Örvendek a szerencsének, Gunnar - viszonoztam a mosolyt. Kezet ráztunk.
- Ha nem veszed tolakodásnak, feltűnt, hogy nem beszéled a norvégot. Máshonnan származol? - állt mellém az ajtóban. Igen, határozottan tapintatlannak kellett volna éreznem, de valamiért mégsem tettem.
- Igen. Messze innen születtem, de most itt élek - füllentettem. Gyakorlatilag csak félig éltem itt.
- Értem. Ha itt laksz, akkor biztosan gyakrabban jövök errefelé - kacsintott rám. - Remélem, még találkozunk.
A fiú másodpercekkel később eltűnt a szemem elől, én pedig csak pislogtam. Megráztam a fejem, kinyitottam az ajtót. A fiókák egyből felfigyeltek, amikor pedig a hordó is a házon belülre került, szájnyalogatva rohamoztak meg. Igyekeztem nyugodtan kezelni a helyzetet.
- Fiókák, lemászni Trixiről! - szóltam rájuk. Tudták, hogy mennek nálunk a dolgok. Jobb volt szót fogadni, vagy lezavartam őket az ágyamról.
- Kérem szépen a sárkányokat libasorban felsorakozni az uzsonnáért! - nyitottam fel a hordót. Friss tőkehaltól kezdve pisztrángig mindenféle finomság volt benne. A fiókák szemei egyszerre csillantak fel, de így is beletellett néhány percbe, amíg sorba álltak. Öt-öt halat szántam nekik, de nem számítottam rá, hogy túljárnak az eszemen. A vöröske a hátam mögé osont, kiragadott a karmaival még két halat, majd a szoba legtávolabbi pontjára repült velük.
- Mit képzel magáról, fiatalúr? - kérdeztem csípőre tette kezekkel. - És a többiek mit fognak enni, hm? El fogsz hízni! Kérem szépen vissza azokat! - nyújtottam ki a kezemet. A vöröske bűnbánóan átadta a halakat, én eldobtam, Fanta pedig röptében elkapta őket. Megsimogattam a Rettenetes Rém oldalát, kiosztottam a többi adagot is, majd a hordó maradékát kiöntöttem Avokádó elé. A fiókáknak egyre több ételre volt szüksége, ez pedig azt jelentette, hogy kevesebb jut a két másik sárkányomnak. Avokádó sokszor átadta az adagját Fantának, magának pedig halászott volna, ha a fiókáknak nem lett volna szüksége folytonos felügyeletre. Kampó annyiszor volt nálunk, amennyiszer csak tudott, de ez az egy hónap nem volt könnyű időszak. Nem is voltunk a sárkányvadász táborok közelében, mióta a csöppségek megszülettek, bár már egy hete terveztük a látogatást. De Takonypóc elbírna ennyi sárkánnyal, ha a sajátját sem tudja megzabolázni?
- Ne aggódj, nem maradsz éhen. Mi lenne, ha lemennénk a medencébe? Te ehetnél, amennyi beléd fér, a kicsik pedig gyakorolhatnák a siklást.
Avokádó hozzám dörgölőzött, én pedig nevetve öleltem át a nyakát.
- Ugye tudod, hogy te vagy a kedvencem? - suttogtam neki. Jókedvű dorombolást kaptam válaszul. Elengedtem, felkaptam az oldaltáskámat, majd közösen kitereltük a fiatalokat az ajtón. Avóval két oldalról fogtuk közre őket, bár kíváncsi fiókákat lehetetlen egy helyben tartani. A kékesfekete Rémség Avó hátára telepedett, a sárgászöld az én fejemre szeretett volna mászni, de ahogy megéreztem a súlyát, áttettem a testvére mellé. Már legalább térdig értek nekem, nem voltak épp könnyűek...
- Kislány, nem tudnál rászólni a gyerekeidre? Szó szerint az agyamra mennek - szedtem ki a Rémség mancsát a hajamból ismét. Avó persze nem tett semmit, sőt, még élvezte is a helyzetet.
- Remélem, hogy nem a te makacsságodat öröklik. Bár, belegondolva, Kampó ugyanolyan... Jól beleválasztottál - forgattam a szemem.
Csend telepedett ránk. Nem találkoztunk senkivel sem a faluban, pár perc után már az erdő fái alatt sétáltunk. Az ismert úton mentünk a medencébe, azon, ahol egykor Hablaty igyekezett Fogatlanhoz a kiképzés idején.


Ez a hely rengeteget megélt. Az első sárkány-ember barátságot, Fogatlan tesztrepülését, a lovasok itt töltött idejét, majd a múltkori kirohanásomat is, amire azóta sincs magyarázat. Annyi volt a furcsaság az elmúlt időben, sehogy sem tudtam őket kiverni a fejemből. A legutóbbi találkozásom óta a Csuklyással a rögeszmémmé vált, hogy figyelnek. A nap minden percében éreztem magamon az igéző tekintetet. Egyszerűen a lelkembe égett. Paranoia? Fogalmam sem volt. Vajon mennyit tudhat rólam az az ember? Miért nézett ki magának pont engem? Főleg, ha nem sárkányvadász?
A gondolatmenetemet az szakította félbe, hogy lesmároltam a földet. Az egyik fióka a hátamra ugrott, a másik négy a ruhámnál és a karomnál fogva ráncigált közelebb a vízhez. Szinte már meg sem lepődtem. A víz pont előttem csobogott, amikor a kicsik elengedtek.
- Szebintem bepört az orromn... Nem, mégsem - emeltem fel a fejem. Pár másodpercnyi pislogás után felálltam és leporoltam magam.
- Én szeretem a gyerekeket. Tényleg. De megtanítottál rá, hogy hatszor gondoljam meg, akarok-e sajátot - fordultam Avokádóhoz. - Főleg nem ötösikreket.
Avokádó ásítva biccentett. A tó mellé lépett, a fejét a víz alá dugta, halászni kezdett. A fiókák kergetőztek, úgy tűnt, mindenki meglesz nélkülem egy kis ideig. Nekidőltem egy kőnek, elővettem a térképemet. Valami tényleg nem volt rendben velem. A szabadidőmben is a támadásokkal foglalkoztam, ez még tőlem sem volt épp megszokott. Mivel nem volt más dolgom, elővettem egy kihegyezett szénceruzát és folytattam a jelölgetéseimet. Leginkább nyilak voltak a papíron, meg szigetek nevei. Ezeken a térképeken egész estéket dolgoztunk Willow-val, minden új sziget felfedezésénél frissítenünk és másolnunk kellett. A jéghegyben mindenki részlegében volt kifüggesztve egy, valamint magunkkal is hordtunk egyet-egyet, én viszont még az elején zsebre vágtam legalább ötöt, amiket firkálgatásra és jelölgetésre használtam. A szöszi veszekedett is egy kicsit, amikor nem találta a papírjait, de egy szép új tőr persze egyből jókedvre derítette.
Doboltam egy ideig a ceruzával, amíg végiggondoltam, mit is akarok csinálni. Nadia legújabb jelentése szerint a vadászok valahol északon lehetnek, de a napokban dél felé indulnak. Húztam egy vonalat a Gleccser-szigettől lefelé. A térképem nem jelölt szigetet Drákó régi kikötőjéig, de az nem lehetett úti cél. Évek óta csak roncsok voltak azon a helyen.
- Valami innen hiányzik. Biztosan van egy szigetcsoport arra - motyogtam. Sóhajtva hátradöntöttem a fejemet. Ez az egész harc dolog egy mókuskerék. Egyszer beszálltam, kikerülni belőle már veszélyes. Főleg most, hogy ez a fickó megjelent. Nem mintha fel akartam volna hagyni a sárkánymentéssel, hisz élveztem. Szerettem az akciót, de ahogy Rikó is mondta, túl mélyre süllyedtem. A mélység pedig elnyel.
- Ahj, a fenébe is! Térj már észhez, te bolond! Nincs szükséged sem Rikóra, sem másra ahhoz, hogy döntéseket hozz! A bánatba a Csuklyással, ezzel az egész élettel is! - dobtam el a szénceruzát, miközben kiabálva felugrottam. Minden szem rám szegeződött a medencében, én csak lihegve néztem a rajzeszközöm irányába. Űrt éreztem magamban a mondatok után. Tudtam én egyáltalán felelősségteljes döntéseket hozni? És mi az, hogy nincs szükségem senkire? Semmi másra sem vágytam, csak megértésre. Olyanra, amit a srácoktól nem kaptam meg, mert tudtam, hogy elítélnének. Kitől kaptam volna meg? A szüleimtől? Már jóformán semmit sem tudtak arról, hová járok, mit csinálok, de nem is igazán kérdezték.
- Túl sokat kombinálok - ráztam meg a fejemet. A kicsik visszalendültek a játékba, de Avokádó látszólag inkább velem foglalkozott, mint a gyomrával. Ez kifejezetten meglepő volt egy sárkánytól, akinek én voltam a lovasa. Meglökött, a földre estem, ő pedig finoman rám ült, de épp csak annyira lágyan, hogy ne kezdjek fulladozni. A jó, öreg Avokádó-féle "Maradj csendben, két lábon járó kajaadagoló!"
- Nehéz vagy, gondoltam, szólok... - puffogtam. A földre támaszkodva próbáltam magam felnyomni, de nem tudtam versenyezni a súlyával.
Avó egy morgással nyugtázta, hogy bunkóbb már nem is lehetnék.
- Jó, rendben, befejeztem. Most leszállsz rólam? - kérdeztem szemforgatva. Ő ugyanígy engedett el, majd elrohant leszedni a fiókáit a fáról.

Felsóhajtottam. Elindultam, hogy összeszedjem az eldobált dolgaimat. Félbehajtottam a térképet, visszatettem a helyére a szénceruzával együtt. Amikor végeztem, a sárkányok sorban kapták a fejeiket az ég felé. Követtem a tekintetüket. Egy sötét árny suhant el az égbolton, nem kellett hozzá messzelátó, hogy tudjam a sárkány fajtáját.
- Nem úgy volt, hogy Hablaty délre repült? - gondolkodtam hangosan. De, úgy volt. Akkor viszont csak egyetlen sárkány lehetett az.
- Épp ideje volt - figyeltem a távolodó alakot. Kisvártatva felpattantam Avó hátára és a hetes fogat visszaindult a faluba.

A Főtéren álltunk meg. Willow Sugár oldalának dőlve várt ránk egy almát pattogtatva a kezében.
- Egy hölgyet nem illik megvárakoztatni - nyomta fel magát.
- Ugyan, én csak téged várakoztattalak meg - vontam vállat.
- Látom, megint pimaszkodó hangulatodban vagy - harapott az almába. Turkálni kezdett az Éjfúria nyeregtáskájában, miközben a fiókák odasomfordáltak a sárkányhoz, hogy megszaglásszák.
- Megkérdezhetem, honnan loptad azt az almát? - léptem mögé. Willow felháborodva fordult felém.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Most még fizettem is! Egyébként nem azért jöttem, hogy boldogítsalak, levelet kaptunk - hajtotta ki a papirost, amit az imént a nyeregtáskából halászott elő.
- Úgy látom, nem szerelmeslevelet - olvastam bele a szövegbe. Norvég rúnák szerepeltek a papíron, de határozottan Nadia írása volt.
- Gyakorlatilag de. Ma éjjel randevúnk van a sárkányvadászokkal. Nadia azt írja, hogy észak felől jönnek, és egy szigeten táboroznak majd le innen pár órányira. Rengeteg sárkány van náluk... és rabok is...
A falusiak látszólag elkerültek minket. Nem tudtam, ennyire feltűnő-e az arckifejezésünk, vagy eleve nem mennek Éjfúria közelébe. Rabok? Sárkányvadászoknál? Mégis mi ez?
- Gyerekek... - folytatta Willow halkan. - Egész kicsik, 7-8 évesek...
- De hiszen ez barbárság! Hogy csinálhatják ezt? Gyerekeket rabolnak? Egy csepp emberség sincs már bennük?!
- Maradj csendben, te bolond! - hurrogott le. - Ha elfelejtetted, erről Hibbantnak semmit sem kell tudnia. Szóval... jössz, vagy maradsz?
Hátranéztem Avóékra. A fiókák nagy szemekkel figyeltek minket. A legkisebb a lábamhoz dörgölőzött, Avó helyeslően megdöntötte a fejét.
- Mondd a részleteket!

*    *    *

Esteledett. A fiókákra Takonypóc vigyázott, mi pedig egy órája hagytuk el a szigetet. A Hónaljnyalin várakoztunk a szürkületre, mind páncélban és felfegyverezve.
Willow a térképe bal oldalára rajzolt kis szigetre mutatott, némán bólintottam. Halkan buktunk alá a sziget szirtjéről, a sárkányaink szárnyai végighasították a tengervizet. A szívem hevesen vert. Izgultam. Rég voltam éjszakai bevetésen. Ha nem számítjuk a fészeknél történteket, már két hónapja. Ez nálam hatalmas kihagyásnak számított.
Egy újabb fél óra után elhaladtunk Eret erődje mellett. Kihalt és sivár volt, egyetlen lélek sem volt a roncsok közelében.
Willow gyorsított, követnünk kellett. Nem tudtam pontosan, hová megyünk, de nem kérdeztem semmit. A lányra bíztam magam. 
Kisvártatva el is értük a szigetet. Nagyon sötét volt, a partot is csak nehezen vettem ki. Leszálltunk, Willow csendességre intett. Szorosan egymás mellett indultunk el a partvonalon, hogy felderítsük a környéket.
- Nincs itt senki - suttogtam.
- Talán még nem érkeztek meg - válaszolta. - Körbenézel ezen a részen?
- És te?
- Kicsivel leszek csak messzebb. Ismered a vészjelet.
- Úgy legyen - biccentettem a lánynak. - Vigyázz!
- Te is! - futott el valamerre balra. Belekapaszkodtam Avó nyergébe, a másik kezemmel a mellettünk húzódó sziklafalat tapogattam. Talán tíz percig haladhattunk így, amikor kezdtem megelégelni, hogy az orromig sem látok.
- Egy kis tűz nagyon felhívná ránk a figyelmet, igaz pajti? - hajoltam a sárkány fejéhez. Válaszként csak egy halk morajt hallottam. Elváltunk a sziklától. Rájöttem, hogy eddig valami takarta előlünk a Holdat, ez a valami pedig épp előttünk volt.
- Ez egy katapult? - érintettem meg a fát.
Nem. Ez sok katapult.
- Menjünk tovább. Érzel valamit?
Nem kellett Avó válaszára várnom. Valami megmozdult mögöttünk.
- Willow, te vagy az? - fordultam meg. Akárki is volt az, most ismét a hátamhoz került. Kivontam a kardomat, közel tartottam a testemhez, hogy bármikor támadhassak. Nem álltam ott, egészen addig futottam, míg a csizmám orra már a tengervizet érte. Vagy jó, vagy rossz döntést hoztam - a hátam mögül nem támadhattak, de elvágtam magam elől a menekülési útvonalat.
Ekkor viszont rájöttem, hogy a mozgás pont most van mögöttem.
- Te jó ég... FEL, FEL, GYORSAN!
Kiáltások, ordítások hangzottak fel az északi hajók felől, amik ekkor horgonyoztak le a sziget mellett. Az egyik kisebb hajóról észrevett valaki. A pisztoly megcsillant a Hold fényében, a férfi elsütötte a fegyvert. Levetődtem a homokba, sikeresen elkerültem a támadást. Tudtam, hogy Avokádó következő mozdulata a vadász halálát jelentette volna, de erőteljesen rántottam egyet a nyergen. Nem hívhattuk fel magunkra még jobban a figyelmet. Néhány pillanatnyi csend ereszkedett a szigetre, ami épp elég volt arra, hogy a levegőbe emelkedjünk. Az egyik katapultban felgyulladt a golyó, egyenesen a sziklának repült. Az egyik sárkányvadász a megláncolt Siklósárkány oldalára vágott, ezzel elérve, hogy a következő lövedéket is meggyújtsa. Jobbra dőltem, a hátasom értette a mozdulatot. Felkapta a férfit, a tenger felé repült, majd belehajította a tengerbe. Nem néztem, mennyire sérült meg,
visszafordultam a siklóhoz. Egy plazmabomba az egyik hajó oldalát találta el, amitől percek alatt elsüllyedt. Willow és Sugár dugóhúzó-forgásba kezdtek, néhány másodperc alatt két hajót küldtek át a Valhallába. Kiszabadítottuk a sárkányt, lángtengert zúdítottunk a legnagyobb hajóra. Ahelyett, hogy süllyedni kezdett volna, a legénység felvette a harcot velünk szemben. Ismét ordítás, csatakiáltás hallatszott. Fiatalok és idősebbek vetették le magukat a fedélzetről. Egy fémcsapda szétnyílt, benne egy láncon tartott Homoklidérc tüzelt felénk. Egyszerre indultunk az Éjfúrialovassal, amíg a plazmagolyó áttörte a védelmet, én egy tőrrel szétnyitottam a zárat. Hálás morgás, majd szársuhogás hallatszott. Követtem a sárkányt, messze kerültünk az armadától. A Homoklidérc sebesen visszapörgött támadni, de mi maradtunk.
Egyáltalán mire lőnek? Mit nem tudunk?
- Avokádó, jobbra!
A háló Avó szárnyára tekeredett, de nem gátolta meg a mozgását. A sárkányvadászok egyre közelebb értek a sziget közepéhez. Meggyújtottuk az előttük lévő katapultot és a korhadt fákat. Elvágtuk az útjukat. Csak ekkor vettem észre, hogy a szirtet is lángok borítják. Két emberalakot láttam odafenn, kíváncsian kértem Avót, hogy repüljünk feljebb. Az egyik figura közelített a másikhoz, míg a hozzám közelebb álló hátrált a szirt vége felé. A távolabb lévő férfi keltette fel az érdeklődésemet először. Sötét páncélt viselt, és... Csuklyát...
Te jó ég... Ő itt van... mit keres itt? Honnan tudta, hogy itt talál?
Ekkor a figyelmem az előző alakra terelődött, akiben egy másik ismerőst fedeztem fel. A szívem dübörgött a félelemtől. Miért ő kell neki? Mit akar tőle?
A Csuklyás kardot, az ellenfele szekercét rántott. Rikó kivédte az első támadást, de a mozdulataiban ott volt valami idegenség. Ő sem értette, mit akar tőle a Csuklyás. Percekig figyeltem őket. Rikó végig csak védekezett, míg a Csuklyás támadott, de volt egy olyan érzésem, hogy még így is visszafogta magát. Lökött egyet a fiún, aki egy pillanatra a földre került. Megveregettem Avó nyakát, a Csuklyás irányába repültünk. Pár méternyire tőle visszarántottam Avót, a szárnycsapás lökete kiterítette a férfit. Rikóra néztem, aki ekkor már talpon volt. Tettünk egy kört a sziget körül, és Avokádó bármennyire is vissza akart repülni az armadához, eldöntöttem, hogy a közelben maradunk. Próbáltam másra fókuszálni, de az egyik szememet végig a szirten tartottam. Most Rikó volt az, ki támadott. Furcsa volt látni, mennyit fejlődött másfél év óta. Sikerült kiütnie a kardot a Csuklyás kezéből, mielőtt az ellenfele visszavehette volna a fegyverét, Rikó felkapta. Egy másodperc volt csupán, amíg nem tudott figyelni, de ez elég volt ahhoz, hogy a Csuklyás ismét felfegyverezze magát. A baljáról egy hosszú csövet emelt le, majd beleillesztett egy lövedéket.
Megfeszülve figyeltem a jelenetet, de Willow sikolya elvonta a figyelmemet. Még egy pillantást vetettem a harcosokra, de éreztem, hogy mennem kell. Rikó meglesz.
- Jövök! - kiáltottam el magam. Sugárt megbénította egy háló, amit az egyik hajóról lőttek ki. Repülés közben elővettem a tőrömet, majd a kötél irányába dobtam. A penge kettéhasította.
Willow a saját tőrét használva lyukat vágott a hálón, és mire  elérhették volna a tengert, már vissza is fordultak a hajók irányába. Ismét felnéztem a szirtre. Fordult a kocka. Rikó ingatag léptekkel hátrált, egy lépés választotta el a biztos haláltól. Láttam, hogy végtagjai egyre gyengébben mozogtak. Rikó lenézett a mélybe - a Csuklyás kihasználta a lehetőséget és lökött egyet rajta. Minden gyorsan történt. Rikó már nem mozgott, csak zuhant, zuhant a tenger felé. Nem gondolkodtam azon, amit tenni készültem. A kelleténél erősebben rántottam meg a nyerget.
Már csak az volt a kérdés, melyikünk éri el hamarabb.
Én, vagy a mélység.

Megjegyzések

  1. Wow! Ezzel a befejezéssel megöltél. Miért most???
    Király lett.
    A fiókák olyan aranyosak. *--------*
    Nagyon jó rész lett!
    Nagyon siess a következővel!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Muszáj voltam most befejezni :'D
      Köszönöm szépen *-*
      Sietek, ahogy csak tudok! :D

      Törlés
  2. NENENENENENENENENENENENNEENENENNEEEEEEEEEEENENNENENENENENENENEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEENEEEEEEEEEEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4 ROSSZ TRIXI! NAGYON ROSSZ TRIXI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! *kicsit ideges*
    Mázlid, hogy le vagyok maradva egy résszel, mert már meggyfa alá kerülnél, abban biztos lehetsz!!!!!!!!!!!!!!4 *megy tovább olvasni*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Okos döntés erre bármit is írni...? XD
      Azért szeretlek! <3

      Törlés

Megjegyzés küldése