85. rész - Fekete láng /2

Ez a világ kegyetlen, és mégis oly gyönyörű."
~ Mikasa, Attack on Titan

----------------------------------

~ Rikó ~

- Amíg várakoztok, nincs kedved megnézni a füves szobámat?
Kicsit bágyadtan néztem föl az asszonyra. Egyáltalán nem akartam megsérteni azzal, hogy nem figyelek rá, de biztos tudás hiányában képtelen voltam a beszélgetésre koncentrálni.
- Elnézést? - kérdeztem vissza.
- Csak nincs valami baj? Talán szédülsz? - kérdezett újra a javasasszony, bár megesküdtem volna rá, hogy nem ismételte meg magát.
- Nem, már hozzászoktam ehhez - ráztam a fejem. A másik asszony aggodalmasan a vállamra csúsztatta a kezét. 
- Akkor tehát jössz?
- Hova is? Bocsánat, azt hiszem, nem figyeltem.
- Ejj, hisz most kérdeztem... - sóhajtotta Brenna asszony, miközben a kezében lévő üvegcsét rázogatta, amibe néhány perccel ezelőtt vért vett tőlem. A másik anyagtól a színe változni kezdett.
- Ha szeretnéd, körbenézhetsz a műhelyemben - válaszolta rám sem nézve. Minden figyelmét az üvegcse kötötte le, de mivel én kértem a segítségét, nem jegyeztem meg semmit.
- Menj csak, tetszeni fog - böktek meg hátulról. Kisvártatva bólintottam, majd még némi noszogatás után végül elindultunk Brenna néni után a ház másik felébe, ahol mindig zárva tartotta az ajtókat. De tényleg, kiskorom óta egyiket sem láttam nyitva.
- Biztos, hogy jól vagy, Rikó? Nagyon sápadt vagy...
- Mondtam már, semmi baj. Ne aggódj már folyton, Lepra! - morogtam rá.
Lepra (tudom, szerintem is furcsa egy név!) elengedett egy mosolyt. Az évek során már megtanulhatta, mennyire nem szeretem, ha ezt csinálja. Persze, kedves gesztus volt, csak felesleges.
- Jól van, na! - utánozta a flegma hangsúlyomat, mire csak megforgattam a szemeimet. Túl ideges voltam ahhoz, hogy viccelődni legyen kedvem. Biztosan észrevette, hogy feszült vagyok, mert egy-két újbóli próbálkozás után békén hagyott a kérdéseivel. Megvolt az a különös képessége, hogy megérezze, mikor kell magamra hagynia a gondolataimmal.
Brenna néni elfordította a kulcsot a zárban, majd kitárta előttünk az ajtót. Ő maga egy másik szobába lépett be, hogy elkezdje a vizsgálatot. Fel akartam ajánlani a segítségemet, de Lepra szerint már épp elég vért láttam aznap, így hát végül becsuktam magunk mögött az ajtót.
Körbenéztem. A szoba jóval nagyobb volt, mint az a tábori hajócska, amit berendeztem magamnak műhelynek. Mindent belengett a gyógyfüvek és a különböző olajok megszokott, kellemes illata.
- Felismered ezt a virágot? - zökkentett ki Lepra a gondolataimból. Amikor elértem mellé, oldalra tűrte tejfehér haját, és elé helyezte a növényt, hogy lássam, azonos színűek.
- Persze - kértem el tőle. - Mindig ilyet tettél a füstölőbe, amikor beteg voltam. Mi is a neve?
- Ejj, Rikó, régen kívülről fújtad az ilyeneket - mosolyogta. Ezt úgy értelmeztem, mint egy kihívást.
- Viszont azt tudom, hol nő! - emeltem fel a mutatóujjam. - Vagyis... Ennél északabbra, de a Gleccser-szigettől délebbre... Igaz?
- Nocsak, a végén még kiderül, hogy tényleg figyeltél rám - biccentette elismerően. Kicsit kihúztam magam, majd nevettünk.
- Jó tanárom volt - mosolyogtam. Lepra viszonozta.
- Ettől még nem felejtettem el, hogy nem emlékeztél a virág nevére.
- Pedig én mindent megtettem!
- Gyere, mutatok még valamit.
Némán követtem őt a műhely hátsó részébe, ahol Brenna asszony a főzeteit tartotta. Minden edényre rá volt firkantva az anyag neve, én pedig nem tudtam nem végigolvasni az összeset. Ez volt a legnagyobb készlet, amit valaha láttam Lepráé mellett. Nem véletlenül csúfolják őket boszorkányoknak.
Lepra mögöttem felemelt egy kis üvegcsét, megrázogatta és ellenőrizte, majd a kezembe adta.
- Mi ez? - kérdeztem.
- Víznek tűnik, ugye?
- Hát... színtelen, de a kérdésed után biztosan nem víz - gondolkodtam hangosan. El szerettem volna kérni az edényt, de nem adta a kezembe.
- Ez a legerősebb méreg, amit a természetben találhatsz.
- Érdekes... Miből van?
- Egy bizonyos sárkányfajta bőrváladéka. Na, olyanokat nem találsz Dragonál.
- Ez megnyugtató.
Bármilyen meglepő, nem tartottam semmiféle toxikus anyagot sem a gyógyfüves hajón. Amire szükség volt, azt minden fegyverraktárban megtaláltam, olyan különleges esetekkor pedig, mint most, csak meg kellett látogatnom Leprát néhány alapanyagért.
- Esetleg megfoghatnám?
- Nem - mondta, miközben visszahelyezte a polcra.
- Igenis, anya - nevettem. Gyakorlatilag majdnem. A nevelőm volt. Azt mesélte, jól ismerte az anyámat, mielőtt eltűnt. Azóta sokat gondolkodtam ezen. Talán csak neki tesz szívességet azzal, hogy foglalkozik velem?
Lepra elkomorodott. Nem tudom, mit láttam akkor az arcán, de megijesztett. Időm azonban nem jutott rá, hogy rákérdezzek, mert Brenna néni kiabált nekünk, hogy menjünk vissza a konyhába.
- Rájött valamire? - kíváncsiskodtam. A nő még mindig rázogatta a folyadékot.
- Látod ezt? - tartotta felém. - Milyen színű?
- Öhm... zöld? - nyögtem be. De igazából tényleg zöld volt, tehát nem mondtam rosszat.
- És mit jelent ez?
Gondolkodtam egy kicsit. Brenna néni levett tőlem némi vért, majd beleöntött valami mást is az üvegcsébe, amitől a folyadék változni kezdett. Bennem még mindig dolgozott a tegnap éjszaka kapott méreganyag, az a másik dolog azzal reagálhatott.
- Megvan az ellenszer? - kérdeztem vissza.
- Okos kölyök - jegyezte meg.
- Vagyis bármi is az az anyag, biztosan kiüti a mérget - gondolkodtam hangosan. - Asszonyom, el kell mondania, mi az!
- Mindjárt, először innod kellene belőle.
Három kopogás szakította félbe a beszélgetésünket. Az asszony a kezembe adott egy félig teli korsót, majd kinyitotta az ajtót. Ethan lépett be rajta.
- Jó estét, elnézést kérek a késői zavarásért.
- Mondtam, hogy mindjárt visszamegyek - emlékeztettem a társamat.
- Tudom, de gondoltam jobb, ha rád nézek. Amikor eljöttél, alig álltál a lábadon.
- Jól vagyok. Miért nem hiszi el senki, hogy túl fogok élni egy tűszúrást?
- Mondjuk azért, mert ez nem csupán egy tűszúrás volt? - kérdezett vissza Lepra. Egy pont oda.
- Fiú, tudom én, milyen a fajtád. A legnagyobb fájdalomra is azt mondjátok, hogy csak egy szúnyogcsípés, de igazán vigyázhatnál magadra jobban is!
- Jó, jó... Ethan, szükség van rám? Mennem kellene?
Elhúzta a száját, tehát valami gáz van.
- Mit csináltál? - sóhajtottam karba tett kezekkel.
- Én aztán semmit! - védekezett.
- Akkor mit csináltak a többiek?
- Semmit.
- A hajón van baj?
- Hideg.
- Akkor a vadászok keresnek?
- Nem, Rikó, semmi gáz sincs a táborban. Viszont sietned kellene, ha még élve akarod látni azt a csajt.

~ Trixi ~

Hiába kérte, hogy ne mozduljak meg, az üzenet elolvasása után egyből felpattantam a székről. Ekkor azonban ledermedtem, csak álltam ott, nem fordultam hátra. Az egész szórakozóhelyen megfagyott a levegő. Az emberek abbahagyták a beszélgetést, a zene elhallgatott, a pultos letette a korsóját.
Alig egy percnyi csend után Willow törte meg a transzot. Felállt mellém, de velem ellentétben szembenézett a mögöttünk csoportosuló bandával.
Idegen szavak hangzottak el, a férfiak norvégul beszéltek, a lány pedig ugyanúgy válaszolt nekik. Nekem fogalmam sem volt, miről folyhatott a vita, de a vendégek visszafojtott lélegzettel figyelték őket.
- Fordítanál? - suttogtam idegesen. Willow csendességre intett, majd feszülten az asztalnak dőlt.
- Vi tar jenta1- szólt a férfi élesen.
Hun forstår ikke!2
- Willow, miről beszéltek? - szűrtem a fogaim között.
- Hozzád beszélnek - suttogta. - Kan du snakke ungarsk?3
Egy perc csendben telt el. Egészen addig nem fordultam hátra, amíg az egyik férfi az én nyelvemen nem szólt hozzám.
- Velünk jössz - mondta a középső. A középső férfinak - aki megszólított - a kezében egy pergamenlap volt, félig azt, félig engem nézett, mintha egy képet egyeztetne a valósággal. Honnan tudhattam volna, hogy ez valójában így is van?
- Mit akarnak? - léptem előre. Rájöttem, hogyha velem van gondjuk, akkor nem intézkedhet más helyettem.
- Azt neked nem kell tudnod, amíg nem muszáj - szólt közbe a jobb oldali fickó. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék nekik. Egyáltalán kik ők? Fejvadászok? Rablók? De hiszen mi dolguk van ilyen gazembereknek velem? De mégis, az aranysárkányok az öveiken...
Ezek a férfiak a Csuklyással vannak - gondoltam. Nem szabad velük mennem. Veszélyes, és nagy valószínűséggel meghalok, ha túl kíváncsi leszek. Öngyilkos akció lenne megkérdezni, hogy...
- Kinek dolgoznak? - kérdeztem gondolkodás nélkül. Egek, Trixi, honnan az önbizalom?
- Ó, ha ennyire szeretnéd, találkozhatsz vele.
- Akkor miért nem ő jött értem? Miért maguk? Egyáltalán kik maguk?
- Ezt már a visszaúton is megbeszélhetjük. Fiúk...
A két szélső férfi elindult felém. Próbáltam olyan gyorsan feltérképezni a helyzetet, ahogy csak lehetett. Kiszúrtam egy bilincset. Tehát meg akarnak kötözni, majd innen egy hajóra vinni. Biztosan hajóra, elvégre innen nem mehetnek el máshogyan. A Csuklyásnak is itt kell lennie, Willow csak róla beszélhetett az előbb. Talán kint vár, ennek a háromnak csak rám kell ijesztenie?
Valami olyat kellett tennem, amire nem számítottak. Ehelyett azonban Willow lépett közbe. Az egyik karját elém tartotta, mint egy jelet adva a férfiaknak, hogy nagyon gyorsan tűnjenek el a közelemből. Nem gondoltam volna, hogy megtenne értem ilyesmit. Kicsit felbátorodtam, és a kardmarkolatra helyeztem a kezem. Az egyik vendég felsikított a fegyvert látván, de nagyobb megmozdulás nem történt.
- Intézzük ezt el odakint, itt emberek vannak.
- Kiscsillag, azt hiszed, van beleszólásod? Ti meg csináljatok már valamit, aztán húzzunk innen!
- Na jó, nekem ebből elég volt! - a jobb oldali férfi felrúgta az egyik rumos hordót, ami a másik oldalon a faoszlopnak csapódva összetört. Figyeltem, ahogy a vörös folyadék lassan szétterül a padlón, majd eléri a kocsma oldalában felállított tucatnyi másik hordót. A fickó odakiáltott valamit a kocsmárosnak, körülöttem pedig eluralkodott a pánik. Csak én álltam ott tudatlanul, míg az emberek egymást fellökve menekülni kezdtek az ajtón át. Willow tekintetét kerestem, de az ő arca épp olyan sápadt volt, mint a csaposé. A férfi ekkor úgy döntött, nekem is elmagyarázza, amit a többieknek.
- Vagy velünk jössz, vagy felrobbantjuk ezt a rohadt putrit.
A többi két fickó tönkretett még egy hordót. A fejemben lejátszódott a gondolat, ahogy az egyikük előkap egy fáklyát, majd a lángok végigfutnak az egész faházon, majd a többi alkoholtól az egész felrobban.
Még mindig sokan voltak az ivóban. Mi a három idegennel épp ellenkező irányban álltunk a felállított hordókkal, jó eséllyel életben megúsztuk volna. Viszont a kiabáló részegek... Ők biztosan egy másodperc alatt meghalnának a robbanástól. Észrevettem egy kisfiút is a hordók előtt.
Felelőtlen voltam. Nem gondolkodtam, és ezzel elkövettem életem legnagyobb hibáját.
- Nem teszi meg.

De, megteszi.
Minden pontosan úgy történt, ahogy azt elképzeltem. Halvány fénnyel fellobbant valami, ami meggyújtotta a rumtól ázott padlót. A lángcsík végigfutott, és tudtam, hogy egy percen  belül eltűnik a tető a fejünk fölül. Ismét a kisfiúra néznem, majd vissza a férfiakra. De hiszen ez csak egy gyerek! Miért van erre szükség? Ezek ártatlan emberek, Odin verje meg!
- Miért csinálja ezt? - ordítottam a férfira.
- Én felajánlottam.
Az idő vészesen forgott, a kocsmát a lángok csattogása és a vendégek jajveszékelése töltötte be. A pulzusom felszökött, minden kezdett túl lassan történni. megint a kisfiúra néztem. Mi a helyes lépés?
Már rohantam az ajtó felé, elkaptam a kölyök csuklóját, és félrelökve egy részeg férfit magammal rántottam ki az éjszakába. Hallottam, hogy az anyjáért kiált, mielőtt megnyílt mögöttünk a pokol kapuja, és magába rántott mindent, ami élő.
Nem... Nem, nem, nem, nem!
Az elszenesedett cégér a lábunk elé zuhant, az ajtó nyikorogva eldőlt, belül pedig semmit sem láttam véren és tűzön kívül. Szorítottam a gyereket, mintha az életem múlt volna rajta. Nem éreztem még a tetteim súlyát, csak ürességet. Azt a fajta űrt, amikor nem tudod pontosan, sírnod, kiáltanod, vagy elájulnod kellene, de egyikhez sem érzel elég erőt magadban. Eluralkodott rajtam a sokk és a pánik. Ez nem, egyszerűen csak nem történhetett meg!
A fiú ismét az anyját hívta, olyan ártatlanul nézett rám, mintha direkt próbálna bűntudatot ébreszteni bennem. képtelen voltam megszólalni. A fiúcska anyja nagy valószínűséggel bennégett a többi emberrel, a lángok pedig a vértől olyan feketék, mint a hollótollak.
Helybéliek gyülekeztek körülöttünk. Kiabáltak nekem azon az idegen nyelven, mintha azt kérdeznék, miért tettem ezt velük.
De valóban... mégis mit tettem...?
Vissza kellett volna futnom, segíteni azon, akin még lehet, de nem voltam elég bátor hozzá. Azt hiszem, féltem a látványtól és a ténytől, hogy ártatlanok élete szárad a lelkemen.
Hamarosan megjelent előttem a három férfi alakja. Elengedtem a gyereket, hátrálni kezdtem, majd fellöktem néhány embert futás közben. Fogalmam sincs, merre indultam, egyáltalán nem ismertem a környéket. Arra sem gondoltam, mi lehet bent a lányokkal és Johannal, mintha azon az éjszakán minden emberi érzés eltűnt volna belőlem a fájdalmon kívül.
Ahogy a házsornak vége volt, már fák között rohantam. A bokrok végigszaggatták a köpenyemet és a ruháimat sebeket okozva az egész testemen, de ezzel a legkevésbé sem tudtam törődni. Minél hamarabb el akartam tűnni erről a helyről, ha kell, a világ végéig is elfutottam volna, akár tovább is. A szívem hangosan lüktetett, azt hittem, az egész világ beleremeg.
Amikor szigetperemet értem, az ellenkező irányba fordultam. Addig rohantam, amíg minden erőm el nem fogyott, akkor összeestem egy fa mellett. Nem tudtam felállni, reszkettem. Azt hiszem, féltem saját magamtól. Már gyilkos voltam, pedig sosem öltem.
A közelben vannak, tovább kell futnom - gondoltam, de nem tudtam talpra állni. Már hallottam a fenyegető lépteket. Felkészültem a legrosszabbra, még a halálomra is.
Felküzdöttem magam, de még kapaszkodtam a fa törzsébe. Nekilapultam, hogy a hátam mögül ne érhessen váratlan támadás. Egyetlen ember lépteit hallottam csupán, majd azok is elnémultak.
Most is sötét volt, pontosan, mint a sárkányfészeknél. Emlékeztem rá, hogy akkor is elhalkultak a léptek, majd ismét elindultak, de a Csuklyás végül mégis megtalálta Rikót.
Ő legalább most megússza...

Úgy éreztem, felesleges a menekülés, nem volt már erőm visszafutni a dokkokig. Talán a sokk változtatta meg a véleményemet ilyen hirtelen, de kiléptem a fa takarásából, és szembenéztem az idegennel... azaz, csak szembenéztem volna, de nem láttam sehol. Biztos voltam benne, hogy körülöttem van valahol, és ő figyel, csak én nem látom őt. Az érzékeim azonban hirtelen kiélesedtek, pontosan úgy, mint a fészeknél. Szinte láttam a sötétben. Észrevettem a csuklyás alakot az egyik fenyő takarásában, de úgy tettem, mintha még mindig keresném.
Tett egy lépést. Hallottam a mozgását, másodpercekkel később már pontosan mögöttem állt.
Még sosem volt alkalmam rá, hogy valóban megvívjak a Csuklyással. Az egyetlen ütközetünk lezárult azzal, hogy belém döfte azt a mérgezett tőrt, mi pedig elrepültünk. Hirtelen tudni akartam, mire képes, mit tud a mérgezésen kívül.
Épp idejében fordultam meg, a Csuklyás háromméternyi távolságra volt tőlem. Meredtünk a másikra. Barna szemei voltak, egészen szépek. Ha az ember beléjük nézett, nem egy gyilkost képzelt maga elé, de a látszat néha valóban csal.
- Mondd meg, ki vagy! - kiáltottam a férfira. - Miért csináltad ezt? Miért kellett megölnöd őket?
Az idegen némán megindult felém, én pedig gyáva módon hátrálni kezdtem.
- Felelj végre! Miért nem beszélsz az első találkozásunk óta?
Még mindig semmi válasz.
- Mit akarsz tőlem? Kik voltak azok az emberek?
- Befognád végre? Ki nem állhatom a felesleges szájtépést!
Megtorpantam, a meglepettségtől belém szorult a szó. Nem is attól, hogy megszólalt, leginkább a hang miatt. Megesküdtem volna rá, hogy hallottam már valahol, csak felidézni nem tudtam.
Felesleges... Az életem nekem nem felesleges!
- Akkor mégis mit akarsz? Ha el akarnál vinni, már megtetted volna.
- Okos lány - ismerte el.
És ennyi. Ügyelt rá, hogy ne mondjon túl sokat. De honnan ismerem én ezt a férfit? Nem volt még igazán sötét múltam, sárkányvadász pedig nem lehetett.
Halkan előhúztam az oroszlánkardot a bőrtokjából, de nem fogtam rá, csak megtartottam magam mellett. Válaszul a Csuklyás megmutatta nekem a saját pengéjét. Szélesebb és hosszabb volt az enyémnél. Próbáltam taktikázni, arra következtettem, hogy lassabban mozog majd nálam. Minden maradék erőmet összeszedtem a párharchoz. Történjen bármi, nem adhatom magam könnyen, ennyivel tartozom azoknak az embereknek!
Miután megadtuk egymásnak a tiszteletet, mindketten helyezkedni kezdtünk. Minden bizonnyal csak az az erő tartott még mozgásban, másképp hagytam volna, hogy azt tegyenek velem, amit akarnak.
A Csuklyás várt, így én támadtam először. A pengéjével kivédte a döfésemet, majd egy nagyobb lendülettel ellökött magától. Megcsúsztam, de a talajon támaszkodva sikerült visszanyernem az egyensúlyomat. Rájöttem, hogy túl elhamarkodott voltam, várnom kellett rá, hogy ő lépjen először.
Köröztünk. A Csuklyás csapott a pengéjével, de kihajoltam előle. Térdelve védtem ki a következő döfést. Amíg visszalendült, én felálltam, és egy gyors mozdulattal belevágtam a páncéljába. Csak félig sikerült áthatolnom a kemény bőrön, de a köpeny egyik fele leszakadt a hátáról. A férfi dühösen fordult hátra, de ismét mögé kerültem. Talán számított rám, mert kivédte a vállát célzó csapást, majd ismét lökött rajtam, és újrakezdtük az ördögi kört.
Jól bánt azzal a karddal. Kétségkívül jobban, mint én a sajátommal. megsebezte az oldalamat, majd ejtett egy hosszú vágást az alkaromon. A kardom kiesett a kezemből. Mielőtt felállhattam volna, a Csuklyás a karomra taposott, pontosan a sebre. Nem akartam sikítani, de a fájdalom győzött.
A karomat érő nyomás kicsit tompult, majd kétszer olyan erős lett. Olyan gyengének éreztem magam, mint még soha.
- Mondtam már neked, ne becsüld alá az ellenfeleidet - suttogta. Végigfutott a hideg a hátamon.

Aztán hangok. Léptek a város felől. Sercegés. Fém súrlódása a bőrön. A léptek egyre gyorsultak. Lehunytam a szemeimet, hallgattam, ahogy a Csuklyás és a másik harcos dulakodik egymással. Azt hiszem, egy kis időre megszűnt körülöttem a külvilág, ez erőtől megint zúgni kezdett a fejem, de visszatartottam a szörnyeteget, ami kitörni készült.
Csak akkor eszméltem fel, amikor egy kéz ráfogott az ép csuklómra. Sietve felhúztak a földről, de erőtlenül ráestem a segítőmre. Restelltem a helyzetet, hogy képtelen voltam megállni a saját lábamon, de a harcos megtámasztott, amíg összeszedtem magam.
- Ugye jól vagy? - suttogta.
- Igen - súgtam vissza.
Nem tudtam, Rikó honnan és hogyan keveredett mellém, de abban a pillanatban rám mosolyogtak az istenek. Amíg a Csuklyás megtalálta a fegyverét, a fiú elmondta a taktikáját, én pedig nem tehettem mást, követtem őt. Természetesen többre jutottunk ketten, mint én egyedül, de nem ismertük egymás harctechnikáját, így nehezen dolgoztunk együtt. Biztosan nem úgy mozogtam, ahogyan ő szerette volna, ahogyan ő sem a nekem kedvező irányból támadott. Túlságosan bizonytalanok voltunk még közösen, hisz egymást segítve nem, csak egymás ellen harcoltunk eddig. Az összeszedetlenségünket a Csuklyás is biztosan észrevette, és megtalálta a módját, hogy ellenünk fordítsa.
Egy ponton a háta mögé kerültem, de ő el volt foglalva Rikóval, ezért nem vett észre. Jelezni akartam a fiúnak, hogy jobbra lépjen, amíg én a baljára érek, de nem értette a kérésemet. Amíg rám figyelt, a Csuklyás a földre lökte. Még mindig gyenge volt a múltkori támadástól, én pedig kezdtem szétesni. Beláttam, hogy akkor esélyünk sem volt. Túl későn vettem észre a Csuklyás támadását, ha Rikó nem kapja el a csuklómat, komolyan megsérültem volna. Futni kezdett, én pedig futottam utána vissza a város irányába. Amikor az ösvény előttünk kettéágazott, kitéptem a karomat a markából, és lefordultam a mellékútra. Nem tudom, melyikünket követte végül a Csuklyás, de a léptek elhalkultak mögöttem. A fák közül megpillantottam a tűzfényt.

Térdre estem a fáradtságtól. Végül ugyanoda lyukadtam ki, ahonnan elindultam. A városiak oltani próbálták a magasba szökő lángokat, de minden olyan volt, mint amikor elfutottam innen. Amikor felkeltem, Rikó már a téren volt. A tekintetünk találkozott, de visszafordult a kisfiúhoz. Valahogy... Akkor kezdtem csak megérteni, mi történt itt. Annak a gyereknek nem lesz hová hazamennie, a szülei benn égtek miattam. Mások is voltak ott, biztosan nem csak ő maradt egyedül, és mindez azért, mert nem gondolkodtam. Nem tudom szavakba önteni, mit éreztem akkor. A kisfiú sírni kezdett, Rikó letérdelt hozzá, és átölelte, majd ismét rám nézett. Értettem. Oda kellett volna mennem, de a földbe gyökereztek a lábaim. Azt hittem, az emberek mind gyilkosként néznek rám, hogy szitokszavakat kiabálnak, amikor azon az idegen nyelven beszélnek. Nagyot nyeltem, és elindultam Rikó felé. Tisztes távolságból figyeltem őket. Amikor a kisfiú észrevett, megrántotta Rikó gallérját.
- Nézd, ő volt az, aki megmentett! - mondta a nyelvemen.
Aki megmentett? Dehogy mentettelek meg, hiszen... Miattam történt ez veled...
Éreztem, hogy lassan megszakad a szívem, de ekkor már én is a gyerek mellett térdeltem. Egy hang sem jött még a torkomra.
- Jól vagy? Az erdőben, a karod...
- Én megleszek, de...
- Az előbb jött ide a tulaj - mondta Rikó felém fordulva. Kitalálta, mire akartam rákérdezni. Lehunytam a szemeimet.
- A szülei... Igaz...?
A fiú a szája elé emelte a mutatóujját. Tehát a kicsi még nem tudja.
- Mi lesz most vele?
- Nem tudom...
- Rokonok? Tudunk róluk valamit? - kérdeztem körbenézve. Senki sem jött ide hozzánk, nem keresték a gyereket.
- A tulaj azt mondta, nincsenek. Viszont neked beszélned kellene vele, mégiscsak magyarázatot szeretne kapni a történtekre.
- De én... én nem tudom...
- Mit?
- Ezt az egészet...
Felálltam. Nem mertem rákérdezni másra, úgy éreztem, már ez is túl sok nekem.
- Kérlek, légy erős.
- De ha nem vagyok az...? - kérdeztem elhaló hangon.
- De, az vagy.
Elindultam, mintha az segítene, de nem így lett. Észre sem vettem a felém rohanó alakot, amíg ötméteres távolságba nem ért, és csak az utolsó pillanatban állapítottam meg róla, hogy Gunnar az. Mielőtt bármit is mondhattam volna, átölelt és magához szorított.
- Egek, Trixi, úgy aggódtam!
Aggódott...
Vajon milyennek láthatott? Az arcom kormos volt, a ruháim szakadtak és itt-ott elszenesedettek, a szemeim könnyesek, az arcom halálsápadt. Nem tudom, miért viselkedett hát ilyen kedvesen velem, de nem is kérdeztem meg. A vállára ejtettem a fejem, észre sem vettem, hogy zokogni kezdek. Sosem éreztem még magam ekkora szörnyetegnek, pedig magam mögött hagytam már pár sötét dolgot.
- Ne félj, minden rendben lesz - suttogta. Finoman simogatni kezdett. - Minden rendben lesz.
Ezen össze tudtam volna veszni vele, de elengedtem. El akartam hinni, hogy tényleg igazak a szavai, de ez nem egy újabb rémálom volt, ebből nem ébredtem fel.
- Gyere, hazaviszlek innen - mondta Gunnar, és el akart tolni magától, de görcsösen ragaszkodtam hozzá. Feladta és ölelt tovább. Nem sokkal mellettünk megjelent Rikó egyik társa, odasétált hozzá meg a fiúcskához, látszólag beszélgettek. Rikó tiltakozni látszott, de végül lehorgasztotta a fejét, és bólintott. A kölyök megfogta a kezét, hárman elindultak valahová. Nem értettem, hová viszik a fiút, akkor még nem értettem.
Rikó ránk nézett. Biccentett, látva, hogy már rendben leszek, aztán lassan eltűnt a fiúval a házak mögött. Annyi mindent szerettem volna mondani neki, mielőtt ismét elmegy, de néma maradtam.
- Trixi, gyere - tolt el finoman Gunnar. A kezét fogva követtem, mint egy árnyék. Magam mögött hagytam az égbe csapó lángokat, a halottakat, a tulajt, mindent.
A tenger csendesen hullámzott a hajó körül. Összekuporodtam az egyik sarokban. Számomra a tenger is azon a nyelven kiáltott. És akkor örültem, hogy nem érthetem.


----------------------------------

A lány velünk jön.
Nem érti!
Beszélsz magyarul?


Megjegyzések

  1. TRIXI DRAGONS, ÉN MEG FOGLAK ÖLNI, HALLOD??????????????? HOGY LEHETSZ ILYEN SZÍVTELEN??????????????????????????????????? *NAGYOBBBETŰK* ELRONTOTTAD A TÖKÉLETES TRIKÓ PILLANATOT!!!!!!!!!!!!!4!!!!!!NÉGY!!!!!!! *sír*
    *mély levegő* A "boszik" jófejnek tűnnek, Rikó kurvaaranyos, de miért mindig szegény Ethant hibáztatja? A Csuklyást még mindig bírom, remélem a lányok jól vannak, a kisfiút sajnálom, RIKÓMÉGMINDIGKURVAARANYOS, te meg elrontottad a pillanatot Gúnárral. Ezért pedig lakolni fogsz.
    A következő résszel tessék csak sietni, gépelni, gépelni, gépelni, de azért maradjon egyben, nem úgy, mint mikor kommentet írsz nekem. Ha nem látok részt *naptár* egy hónapon belül, megmondom Masonnek, hogy miket rendelsz a neten :P <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Chill, bro, lesznek még cuki Gunnar pillanatok! ;)
      Neked tényleg annyi maradt meg, hogy Rikó aranyos? XD
      Vettem az adást, terveim szerint hamarosan érkezik a folytatás!
      (Csak Masonnek ne!)

      Törlés

Megjegyzés küldése